Majdnem tíz évvel ezelőtti fénykoromban pasira pörögtem a Gayer park egyik vaskos törzsű fájánál. (Hú, azt a csókot, – na, meg ami utána történt -, sosem felejtem el…) Mostanság főleg az Alma együttes dalaira zúzom a gyerekkel. Könnyen rá lehet állni a kétgenerációs partizásra, néha összemosolygunk a szülőkkel, ahogy önfeledten együtt rázzuk a Ma van a szülinapom c. slágerre.
A tavalyi karneválon barátnőmmel és az ő kölykeivel ügyesen bebázisoltuk magunkat a Kalandvárba (a már említett Gayer park), és szinte ki sem mozdultunk onnan. Élelmes lány vagyok, így pofátlanul szerváltam az egyik helyszínről egy kiszuperált szőnyeget, azon ügyfélfogadtunk. Nem volt nehéz, hiszen csöppnyi utódom még csak 9 hónapos volt, mászásban ugyan már jeleskedett, de nem tudott nálam nagyobb sebességre szert tenni, így lazán karneváloztam. A pasim rendre hozta a pohár söröket a Thököly utcából (sokáig nyomoztunk, de a Kalandvárban valamilyen oknál fogva nem árultak alkoholt. :)), nem is adódott probléma.
Na, idén más lesz a felállás, mert a másfél éves, megy, tör előre, vágtat, repíti anyát, apát az újabb történésekbe. Már megtanultam menet közben sört inni, fél kézzel csomagokat cipelni, a maradék végtaggal pedig langalót tömni. Verhetetlen vagyok, három napon át senki nem állíthat meg. Csak maximum az a fa. Ha meglátom, és eszembe jut az a réges-régi kaland….