Friss bazsalikomot tessék?!

Pár évente felbosszantom magam azzal, hogy cserepes fűszernövényt veszek valamelyik élelmiszerboltban. Egy aktuális megfázásom alkalmával most éppen friss bazsalikomra vágytam, és mivel a kertben már nem volt, ezért újra bepróbálkoztam a boltban kínált friss változattal.

 

Sajnos már pár nap múlva látszódott, hogy ugyanúgy fogok járni, mint már jónéhányszor: először a levelek kezdnek besötétedni, egyre szomorúbb formát vesz fel az addig magasra törő növény, majd 2 hét elteltével totál menthetetlenül, kókadtan áll az ablakpárkányon.
Szerencsére már meggyógyultam, a köhögésem is elmúlt (merem remélni, hogy ennek a kis szerencsétlenül járt bazsalikomnak is köszönhetően).
A kérdés azonban aktuális: Mitől zöldülnek olyan szépen a boltban ezek a kis fűszernövények? Bármit teszek, nálam minden évben néhány nap után megadják magukat…