Ki lehet jönni a gödörből

Az első küzdelmet zigóta korunkban kell megvívnunk. Ugyanis az anya immunrendszere testidegen anyagnak értelmezi a hímivarsejttel egyesült petesejtet, és védekezik: ki akarja irtani. – hangzott el többek között ez is Prof. Dr. Bagdy Emőke pszichológus Nyitott Akadémia-előadásán múlt héten az MMIK-ban.

 

A születés utáni tizenkét hónapban dől el, hogy egy ember az élete során mennyire tud majd kötődni, ragaszkodni egy másikhoz, mennyire bízik meg benne. Az első év pszichikai feladata, hogy megtanulja a hit-remény-szeretet egységét. Ezt az édesanya-csecsemő viszony határozza meg: a bizalom sejtszinten épül be. „Anya mindig átölel, tejjel táplál, pelenkát cserél, gondoskodik rólam.” Sérülést okoz, ha ez kimarad: emiatt később képes benne maradni egy rossz kapcsolatban, csak, hogy szeressék, kötődhessen.

Ha egy kisgyereket a mamája otthagy a kórházban, mert beteg, és nem maradhat vele, a kicsi idegműködésében változás történik: trauma érte. A bal agyféltekei aktivitás átmegy az érzelmi tudatba, a jobb agyféltekébe. Ott elkapszulálódik, a nyom örökre ottmarad, hozzáférhetetlen, olyan, mint egy tályog, egy soha be nem gyógyuló seb. Szenzibilizálódik, és amikor felnőttként „újra” elhagyják – például a szerelme, vagy meghal egy szerette -, ismét előtör a fájdalom, csak sokkal erősebben. Túlzott a reakció, a szorongás, ilyenkor újraéli a korábbi csalódást.

A második életévben a baba már mozog, kezdi felfedezni a környezetét, önállósodik, ez az „az vagyok, amit meg tudok csinálni” időszak. A szülőnek teret kell engednie, mert, ha nem hagy neki szabadságot a világ megismerésére, – például „ide tedd a vázát, mert itt a helye, és nem ott” -, akár kényszeres felnőtté is válhat.
Háromévesen az identitás erősödik: a fiú és lány közötti különbség megjelenik az öltözködésben, a viselkedésben. Ez a női és férfi szerepek megtanulásának ideje.


Kisiskolás korban dicsérni, bátorítani kell a gyereket, – „ügyes, okos vagy” -, hiszen bizonyítani akar. Ha megkapja, egészségesen fejlődik a személyisége. Így tanulja meg, hogy bízzon saját képességeiben.

A serdülés generális átalakulást jelent az idegrendszerben: a hormonális fejlődés következtében testi változások történnek. A kamasz le akar válni, ki akar lépni az addigi szülő-gyerek viszonyból, hogy aztán felnőttként újra kötődjön.
Huszon-, harmincévesen az intimitás szakaszában fő feladat a párválasztás. Az egzisztencia már majdnem, vagy teljesen megvan, a következő cél a társ megtalálása, majd a családalapítás. Ha nincs elköteleződés, nincs társ, nincs utód, becsődölhet az egyén. Az utód felnevelése után az élet méltóságát kell megőrizni. Ez a sorsküldetés arról szól, hogy az ember ne szoruljon másra, ne legyen kiszolgáltatott, és élvezze azt, amit élete során „alkotott”: család, társ.

A krízis-lélektan szerint nyolc, különböző korszakban teljesítendő életfeladat vár mindenkire. Ezek sikerei megerősítik az embert, viszont támogatás, pozitív visszajelzés nélkül önbizalom-hiány alakul ki. Trauma lehet egy biztosnak vélt munkahely, de egy súlyos, akár végtag-elvesztéssel járó közúti baleset is. A lélek jeges magányt, elszigeteltséget él át a bajban. A lényeg, hogy nem szabad benne maradni, szívósnak, eltökéltnek kell lenni, vállalni a küzdelmet. A negatív gondolatok bénítják a testet, gyengítik, blokkolják az immunrendszert, hiszen azt üzenik az agynak, hogy fel kell adni. A megoldás az, – akármennyire sajog a fájdalom -, hogy kívülről kell szemlélni a problémát, a felülemelkedés a gyógyír. És akkor ki lehet jönni a gödörből.

A szombathelyi közönség értesülhetett elsőként a hírről, hogy még idén a könyvesboltokba kerül Bagdy Emőke Utak önmagunkhoz című könyve.

-GM-

“Ki lehet jönni a gödörből” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Hajrá (Sz)helyi Lányok! Csak így tovább! Öröm, hogy végre egy sokakat érdeklő előadásról is tudósítás jelenhetett meg. Egy előadásról, ahol jó volt látni, amint a lépcsőkön is ültek. Ha pedig így volt, úgy tűnik szeretik Szombathelyen is az egyetemünk kiváló uktatóját. Ha megengeditek, néhány kiegészítést leírnék…Mondanivalója, közérthetősége miatt kellett volna kicsit több gondossággal írni a témáról, mivel, ha mindazok, akik ott voltunk, ellvassuk ezt az írást, néha hiányérzetünk támadhat!
    Dr.Bagdy Emőke soha nem beszélt arról, hogy ” A serdülés generális átalakulást jelent az idegrendszerben: a hormonális fejlődés következtében testi változások történnek.” Ugyanis az előadáson úgy hangzott el, hogy a testi fejlődés és a hormonális változások idézhetnek elő átalakulásokat az idegrendszerben. Az előadó a felelősségteljes párválasztást a huszadik életév utánra teszi, de hevesen tiltakozik a manapság oly divatos karrierépítés, egzisztencia teremtés divatja ellen, mely a cikk szerint meg kell hogy előzze a párkapcsolat, a gyermekvállalás időszakát.
    “Trauma lehet egy biztosnak vélt munkahely”, a mondat itt nem érhetett véget, ugyanis a traumát a biztosnak vélt munkahely elvesztése jelenti, és a végkonklúzió is némi helyesbítésre szorul: “A megoldás az, – akármennyire sajog a fájdalom -, hogy kívülről kell szemlélni a problémát, a felülemelkedés a gyógyír. És akkor ki lehet jönni a gödörből.” Ha ugyanis ez ilyen mókásan egyszerű volna, szükségtelen lenne a pszichológusok és a pszichológia segítsége. De ennek helyes értelmezésére a Frisss.hu tudósításából jó idézetet hozhatok:
    “A két kulcs szó a felülemelkedés és eltávolodás. Akármennyire fáj, úgy kell rá tekinteni, mintha más problémája lenne. Ezzel felülemelkedünk és eltávolodunk. Egy másik szemszögből látjuk így a dolgot, ez nagyon fontos például egy nagy veszteségnél, halálesetnél. A gyásznak meg vannak a pszichológia által leírt fázisai: kétségbeesés, tagadás, magyarázatkeresés, elfogadás. Azt monjdák akkor vagyunk túl valaki halálán, ha egy valami tulajdonságát már magunkon hordozzuk.
    Nem vagyunk egyedül, emberek vagyunk, akik segíteni tudnak egymásnak. Folytonos kölcsönhatásban élünk. Egy egy trauma esetében is a másik együtt érző, sokszor szavak nélküli jelenléte sokat segíthet.” ( Eddig az idézet, köszönöm, hogy azt az írást is elolvashattam… )
    Szóval, (Sz)helyi lányok, köszönet a szakma és professzorasszony nevében is az írásért! Neki már kora reggel elküldtem a Vasban megjelent tudósításokat és remélem, nagyon örült neki!

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.