Az első küzdelmet zigóta korunkban kell megvívnunk. Ugyanis az anya immunrendszere testidegen anyagnak értelmezi a hímivarsejttel egyesült petesejtet, és védekezik: ki akarja irtani. – hangzott el többek között ez is Prof. Dr. Bagdy Emőke pszichológus Nyitott Akadémia-előadásán múlt héten az MMIK-ban.
A születés utáni tizenkét hónapban dől el, hogy egy ember az élete során mennyire tud majd kötődni, ragaszkodni egy másikhoz, mennyire bízik meg benne. Az első év pszichikai feladata, hogy megtanulja a hit-remény-szeretet egységét. Ezt az édesanya-csecsemő viszony határozza meg: a bizalom sejtszinten épül be. „Anya mindig átölel, tejjel táplál, pelenkát cserél, gondoskodik rólam.” Sérülést okoz, ha ez kimarad: emiatt később képes benne maradni egy rossz kapcsolatban, csak, hogy szeressék, kötődhessen.
Ha egy kisgyereket a mamája otthagy a kórházban, mert beteg, és nem maradhat vele, a kicsi idegműködésében változás történik: trauma érte. A bal agyféltekei aktivitás átmegy az érzelmi tudatba, a jobb agyféltekébe. Ott elkapszulálódik, a nyom örökre ottmarad, hozzáférhetetlen, olyan, mint egy tályog, egy soha be nem gyógyuló seb. Szenzibilizálódik, és amikor felnőttként „újra” elhagyják – például a szerelme, vagy meghal egy szerette -, ismét előtör a fájdalom, csak sokkal erősebben. Túlzott a reakció, a szorongás, ilyenkor újraéli a korábbi csalódást.
A második életévben a baba már mozog, kezdi felfedezni a környezetét, önállósodik, ez az „az vagyok, amit meg tudok csinálni” időszak. A szülőnek teret kell engednie, mert, ha nem hagy neki szabadságot a világ megismerésére, – például „ide tedd a vázát, mert itt a helye, és nem ott” -, akár kényszeres felnőtté is válhat.
Háromévesen az identitás erősödik: a fiú és lány közötti különbség megjelenik az öltözködésben, a viselkedésben. Ez a női és férfi szerepek megtanulásának ideje.
Kisiskolás korban dicsérni, bátorítani kell a gyereket, – „ügyes, okos vagy” -, hiszen bizonyítani akar. Ha megkapja, egészségesen fejlődik a személyisége. Így tanulja meg, hogy bízzon saját képességeiben.
A serdülés generális átalakulást jelent az idegrendszerben: a hormonális fejlődés következtében testi változások történnek. A kamasz le akar válni, ki akar lépni az addigi szülő-gyerek viszonyból, hogy aztán felnőttként újra kötődjön.
Huszon-, harmincévesen az intimitás szakaszában fő feladat a párválasztás. Az egzisztencia már majdnem, vagy teljesen megvan, a következő cél a társ megtalálása, majd a családalapítás. Ha nincs elköteleződés, nincs társ, nincs utód, becsődölhet az egyén. Az utód felnevelése után az élet méltóságát kell megőrizni. Ez a sorsküldetés arról szól, hogy az ember ne szoruljon másra, ne legyen kiszolgáltatott, és élvezze azt, amit élete során „alkotott”: család, társ.
A krízis-lélektan szerint nyolc, különböző korszakban teljesítendő életfeladat vár mindenkire. Ezek sikerei megerősítik az embert, viszont támogatás, pozitív visszajelzés nélkül önbizalom-hiány alakul ki. Trauma lehet egy biztosnak vélt munkahely, de egy súlyos, akár végtag-elvesztéssel járó közúti baleset is. A lélek jeges magányt, elszigeteltséget él át a bajban. A lényeg, hogy nem szabad benne maradni, szívósnak, eltökéltnek kell lenni, vállalni a küzdelmet. A negatív gondolatok bénítják a testet, gyengítik, blokkolják az immunrendszert, hiszen azt üzenik az agynak, hogy fel kell adni. A megoldás az, – akármennyire sajog a fájdalom -, hogy kívülről kell szemlélni a problémát, a felülemelkedés a gyógyír. És akkor ki lehet jönni a gödörből.
A szombathelyi közönség értesülhetett elsőként a hírről, hogy még idén a könyvesboltokba kerül Bagdy Emőke Utak önmagunkhoz című könyve.
-GM-