Tündérkertet mindenkinek!

Tudtad, hogy valóban léteznek tündérkertek és neked is lehet egy sajátod? :) Lehet, hogy ez csak nekem volt újdonság, de én tényleg most csodálkoztam rá, hogy mi is az a „fairy garden”, ami a világban már oly sok helyen örvend népszerűségnek.

fairy-garden-house-with-moss-roof
Röviden és tömören leginkább zsebkertnek lehetne nevezni: egy kisebb (vagy nagyobb) edényben (vagy másban, de erről később) valódi növények fejlődnek különböző dekorációs elemek társaságában. Ez így nem hangik túl izgalmasan, viszont ha az ember lánya beleássa (hihi, ez tényleg illik ide) magát az internet bugyraiba, látható, hogy rengetegféle stílus és hozzávaló érhető el, kinek kinek kedve, tudása és ideje szerint. A legegyszerűbb házilag kivitelezett kis kertecskétől eljuthatunk egészen a több tízezer forintos tündérpalotáig, mely akár az igazi kert dísze is lehet.

$T2eC16ZHJH8FHQt7-n7cBR1estpm)!~~60_59

De kezdjük az elején. Bemutatom az én tündérkertemet, amit az első fellángolásra készítettem. Volt egy kis, hosszúkás fonott kosaram, ami műanyaggal bélelt. Gondoltam, kezdő próbálkozásra pont jó lesz. Kosáron kívül szóba jöhet bármilyen doboz, kaspó, vájling vagy akár csésze, amibe földet tudunk tenni, hogy a növényke megéljen, csak legyen kibélelve nejlonnal. Az egyik áruházban épp akciósan adtak mini korallvirágot és jácintot, én ezt a két kis növényt választottam.

SAM_5731

A kavicsokat régóta gyűjtöm, mint ahogy az egyéb kis vacakokat (akár egy kis fadarabot is), mert ugye „jó lesz az még valamire”. És tényleg: többet is fel tudtam használni és sorra fog kerülni a maradék is. Szóval kerti földet tettem a kosárkába (érdemes amúgy egy kavicsréteget tenni alulra, hogy a növények gyökerei ne a pangó vízben álljanak, de én ezt most kihagytam), majd a két kis virágomat elültettem. A lapos kavicsokat belenyomkodtam, a hézagokat dekorkő zúzalékkal (ilyenem is volt itthon egy zacskóval egy jó ideje… :) ) töltöttem ki, illetve száraz mohával a virághagyma körül.
Ekkor láttam meg a kis fadarabot, amiről egyből beugrott, hogy helyes kisszék lenne belőle 4 lábbal, majd a kis kerítés adta magát a gallyacskákból. Alapvetően a kis, termésből készült angyalkához igazítottam az egészet, mert hozzám ezek a természetes anyagok állnak közel. Az alábbi, interneten talált képen is ilyen van.

Country-Fairy-Garden1
Lehet azonban vásárolni kész műanyag figurákat is, sőt van, akinek kifejezetten a „Disney World”-ös, amerikás stílus jön be, mint ez itt például:

Garden_Fimo

Azt hiszem, találtam egy új hobbit magamnak, amiben télen is kiélhetem kertészkedő szenvedélyem és kreativitásom egyaránt.
Sok sikert nektek is hozzá, ha kedvet kaptatok! :)