„Hallottad apa a végeredményt? Hogy 4-0, szóval kikaptunk.” – faggatta apját a lányom ma reggel az autóban. Semmi bánat, csalódás, mintha érezte volna, hogy ez a vereség valójában nem is vereség. Apa meg csak bólogatott, mintha akár egy cseppet is érdekelné a téma.
A dolog úgy kezdődött, hogy úgy egy hete a lányom azt mondta: Ma EB-t fogok nézni, anya. Kétszer kellett visszakérdeznem, hogy meggyőződjek róla, tényleg nincs probléma a hallásommal. Aztán mosolyogtam egyet, azt se tudja a lány, miről beszél. Itthon nincs TV, a neten pedig messze elkerüljük a sportközvetítéseknek, ez egy ilyen család.
Jó-jó, nagypapák fiatalon atletizáltak, úgy hatvan éve, nagyjából a sportélet apai-anyai ágon is kimerült ebben.És valljuk be a kisasszony sem jeleskedik a testnevelés órákon, anyai unszolásra azért megtanult úszni, a szárítókötélen akrobatamutatványokkal szórakoztat és a fákat is szereti megmászni, de a „szabályos” testedzést nem nagyon csípi. Akkor honnan a hirtelen érdeklődés?
Hát persze, a nagyiknál van tv és a papik öregkorukra a sportközvetítéseket is megkedvelték, szóval láthatta ott, hogyan rúgják a fiúk a bőrt. Meg aztán a srácok a suliban azért tárgyalták az esélyeket, hordták a szurkolói karkötőt – vagy valami ilyesmit – meg EB-s labdájuk is van sokuknak. „Tudod anya, a L…-ben lehet kapni, ugye veszel nekem?”
Mosolyogtam továbbra is, milyen jópofa, ahogy egy kislányt elkezdi érdekelni a foci. Aztán amikor kiderült, hogy a legutóbbi nagyinál alvásnál a kisasszony fél 11-ig tévézett papával, kicsit meghökkentem. Magyarázta aztán ki kivel játszott, és ki győzött, sőt még a gólokat is felírta – szóval paff lettem. Amikor pedig a barátjánál töltötte a napját csatlakozott a drukker fiúhoz – s lévén ott sincs tv – és átugrottak a szomszédba, hogy végig izgulják a magyar-portugált. Lelkesen, lihegve rohantak, hogy elújságolják a végeredményt, gólszerzők nevét kiabálva és persze bemutatva a bomba rúgásokat. Pislogtam na. És még nincs itt a vége, már készül az esti meccsre – hogy kivel, hol, azt még nem tudja, de ez nem zavarja az izgalmát.
Mindenesetre kíváncsian vártam az EB végét – és nem a végeredmény miatt :) – hogy kiderüljön, csak a bajnokság tartja-e lázban a lányt, vagy valóban a focilabda bűvölte el. Azt hiszem, kell még néhány nap, hogy kiderüljön, a hazai pályákon is szorít-e majd a magyar fiúknak. Azt már nehezen tudom elképzelni, hogy Haladás drukker legyen belőle, már csak azért is, mert közel s távol nincs olyan férfi, aki magával cipelné a meccsekre, bármily szép legyen is a stadion. Nem drukker családba született, és hát – vessetek most meg érte – a focistákról sincs túl nagy véleményem, de ha nagyon akarja beíratom majd labdát rúgni. Igaz futni utál, úgyhogy nem jósolnék neki nagy jövő ebben a sportban. :)