Felejtsd el a kavarást! Szilvalekvárt, meló nélkül

 

plum-jamÉn nem vagyok a klasszikus befőző háziasszony. Szóval nem lesem, hogy a szezongyümölcsöt mikor lehet már nagy tételben jó áron kapni a piacon, hogy aztán hosszú órákat/napokat áldozzak lekvárok, befőttek készítésével. Pedig kétségtelenül jó dolog télen csak leemelni a kamra polcáról és jót lakmározni belőlük. Felejtsd el a kavarást! Szilvalekvárt, meló nélkül részletei…

Közeli helyeken: a Perint varázslatos szigetecskéje, Gencsapátinál

A nyári forróságok ideje azért már lecsengett, vége a nagy hőségnek, de még ebben a 27-28 fokban is jól esik hűsölni a lakásban. A gyerekek persze bent unatkoznak, strandra viszont a felnőtt – legalábbis én – nem vágyik, még szerencse, hogy nekünk van egy kis titkos helyünk, ahol dög melegben sem fulladozunk, ráadásul még fürcsizni is tudnak a kölykök. És nem elhanyagolható szempont az sem, hogy mindössze 5 perecet kell gyalogolnunk érte.

Nem más ez, mint a Perint patak egy kis szakasza Gencsen. Legalábbis mi ide járunk le, de elég hosszan húzódik ez a kis patak ahhoz, hogy legyen még jó néhány ilyen kis varázslatos „szigetecskéje”. (Szóval érdemes felfedező túrára menni.)

per2

Közeli helyeken: a Perint varázslatos szigetecskéje, Gencsapátinál részletei…

Unod már a Balatont? Utazz inkább a Tisza-tóhoz, mutatjuk miért!

Forrás: 1wallpaper.net

Számos cikk szól mostanában arról, hogy milyen szarvashibákat vétettek vagy nem vétettek a Tisza-tó rendbetétele során az elmúlt években, amikor kikotorták a tározóteret és néhány holtágat. Mindezt rettenetesen sok pénzből. Talán nem is kaptam volna fel a fejem ezekre a hírekre, ha nem épp néhány hete tértünk volna haza a családi nyaralásból, amit a gyönyörűséges tó partján töltöttünk. A szakmai vitához lövésem sincs, laikusként viszont szívesen ajánlom úti célnak a tavat, a kontár munkát – már ha tényleg az – szerintem csak a szakember láthatja.

Unod már a Balatont? Utazz inkább a Tisza-tóhoz, mutatjuk miért! részletei…

Vágtában porzott el előttünk a puszta ötös – 50. Hortobágyi Lovasnapok

A délibábos Hortobágyon jártunk: három élményekkel teli napot töltöttünk a csikósok földjén

Lendületben a hortobágyi puszta ötös.
Lendületben a hortobágyi puszta ötös

Nem kevés erőfeszítésbe került, de végül a család összes tagja igent mondott: idén először eljutottunk az izgalmasnak ígérkező, gyerekbarát programokkal bőségesen megfejelt, jubileumi Hortobágyi Lovasnapokra. A július 8-10. között, 50. alkalommal megrendezett esemény nem okozott csalódást. A három pörgős, eseménydús nap alatt kicsiknek és nagyoknak egyaránt kijárt a felhőtlen szórakozás.

Vágtában porzott el előttünk a puszta ötös – 50. Hortobágyi Lovasnapok részletei…

7+1 társasjáték, amivel élvezetesebb lehet a gyerekkel a nyaralás

dice-dominoes-and-game-piecesNyaralni jó. Gyerekkel nyaralni meg még jobb. Persze több meló, a kölyök néha macerás, néha idegesítő, de alapvetően feledhetetlen élmény a közös utazás. Strand, kirándulás, evés-ivás, csupa móka a nyaralás, ha jó az idő. De mi van, amikor a nap elbújik? Mi van, amikor túl hosszú az utazás és a gyerek megőrül unalmában a hátsó ülésen? Mi van amikor este nem hajlandó lefeküdni, de a felnőtteket sem hagyja borozgatni? 7+1 társasjáték, amivel élvezetesebb lehet a gyerekkel a nyaralás részletei…

Lapulevélből pitét? Főszerepben a rebarbara

rebarbara 2

Mostoha sorsú zöldségünk a rebarbara. Sokan nem is ismerik és kevesen fogyasztják. Ez számomra egyébként meglepő, mert gyerekkoromban a legtermészetesebb dolgoknak tartottam, hogy a nagymamán tepsiszámra sütött vele pitét vagy főzte a kompótot hűsítő csemegének. Felnőttként jöttem rá, hogy a rebarbara egyáltalán nem olyan közismert és közkedvelt „gyümölcs” – mert még akkoriban úgy tudtam – mint ahogy én azt gondoltam. Szóval a rebarbara megér egy misét – jelen esetben egy cikket – és ráadásként egy receptet. Lapulevélből pitét? Főszerepben a rebarbara részletei…

Mondd, te mit válaszolnál? Amikor az ovis a halálról kérdez

 

image5Amikor az ember gyereket nevel, elméletben mindent nagyon bölcsen tud. Mert sokat olvas, hallgat szaktekintélyeket, meg persze szegény nagyobbik gyereken már jól kigyakorolja magát. Mint én. Csakhogy a sok bölcsességgel élni a gyakorlatban, az már nem olyan könnyű dolog. A szakirodalmat mostanság is fel kellett ütnöm, hogy utána nézzek, vajon jól oldom-e meg a legfrissebb „problémát”. Mondd, te mit válaszolnál? Amikor az ovis a halálról kérdez részletei…

Savanyíts meggylevéllel! Így készült a dédik kovi ubija?

ubi2A világ legegyszerűbb és leggyorsabb savanyúsága. Elrontani szinte lehetetlen, legfeljebb az időjárás tehet be neki, mert ugye a napnak azért be kell segítenie, hogy tökéletes legyen. A kovászos uborkát nagyjából egy sémára csinálja mindenki, különbség apróságokban lehet. Van aki bevagdossa és van aki nem. Van aki forró sós vizet önt rá és van aki hideget. Van aki száraz kenyeret dug az üvegbe, más erre nem helyez hangsúlyt. Van aki fűszerezi, más csak úgy natúran kedveli. Szóval érdekesebb egy kis visszapillantást tenni, és belekukkantani dédanyáink üvegeibe, hogyan készítették anno a kovászos uborkát.

Savanyíts meggylevéllel! Így készült a dédik kovi ubija? részletei…

Sógyurmázzunk! Kőkorszaki recept egy kreatív délelőttre

Nyár van, a gyerekek– ha éppen nem egy méregdrága táborban aszalódnak/ügyeskednek, vagy még túl kicsik a táborozáshoz – bizony izgalmas időtöltésre vágynak a hosszú vakáció során. Figyelmet lekötni – kreatív módon – csak valami kézzel-lábbal történő mutatvánnyal lehetséges, melynek végtelen a tárháza – legfőképpen elméletben.
IMG_20160625_172046

Szögezzük le rögtön, nincs sok új a nap alatt, ha a sógyurma „misztériumáról” van szó. Valljuk be, előfordult már velünk, hogy inkább neki sem álltunk a bűvös, 3 összetevős receptnek, mert rossz emlékeink voltak az arányokról, vagy a levakarhatatlan masszáról.
Sógyurmázzunk! Kőkorszaki recept egy kreatív délelőttre részletei…

Útravaló vagy zsebhúsleves – a magyaros húsleves ősi titka, ahogy dédanyáink leírták

húsleves 3

 

Anya főzi a világ legjobbját – mondja a lányom. A mamiénak van valami titka – mondom én. Édesanyámé volt az igazi – mondja a mami. Ismerős? Jó húslevesből mindig az ősöké az igazi. Persze tegyük azért hozzá, hiába is próbálkoznánk: kevesen ugrunk ki az ágyból hajnalban tyúkot kopasztani, zacskós csirkéből legfeljebb jó leves lesz, nem a legjobb. Azért az igazi receptjét sok szakácskönyv leírta az elmúlt századok során, érdemes lapozgatni kicsit.

Útravaló vagy zsebhúsleves – a magyaros húsleves ősi titka, ahogy dédanyáink leírták részletei…