Őrségi Tökfesztivál Szalafőn

Itt az ősz, az Őrség csodálatos, a Tökfesztivál szalafői helyszínén a rendezvény kisléptékű, családias. A vásározó kevés (éppen elég), de minőségi, étellel is csak egy hely szolgál, de az príma. Ja, és ráadásul még tömeg sincs. Nem is vágyunk máshová, tökéletes ez nekünk: íjászkodtunk, láttunk patkó kovácsolást és solymász bemutatót. Uzsonnára dödöllét ettünk tökmagolajos káposzta salátával, amit tökös-mákos rétessel öblítettük le. Később pedig Hencsey Roland, mesterszakács főzőbemutatójára bukkantunk, ahol még a csicsókás köleslepényt is megkóstolhattuk. Receptért klikk tovább!

Őrségi Tökfesztivál Szalafőn részletei…

Liliomkertben jártunk

Sokat hallottam már róla, így az október eleji 25 fokot kihasználva ellátogattunk a káptalantóti öko-piacra, azaz a Liliomkertbe. Egyetlen táblát sem találtunk, mely útba igazított volna bennünket, és persze vasárnap délelőtt lévén az utcák is üresek voltak, mégis egy szerencsés bal kanyar után vagy 100 parkoló autó látványa jelezte, hogy jó irányban haladunk. Ezt a Tóti-hegy lábánál, Tapolcától 10 percre található „illegálisan” működő piacot egy  használaton kívüli szántón hozták létre, bemutatkozási lehetőséget kínálva a helyi termelőknek. Meglepően népszerű a piac, -vagy csak az idő volt túl jó, nem tudom, minden esetre rajtunk kívül még több százan búcsúztatták itt az idei nyarat.

Liliomkertben jártunk részletei…

Sajtos tészta amerikai módra

A macaroni and cheese, röviden mac’n’cheese, tipikus amerikai menzakaja, amit minden gyerek imád. Magyarul talán sajtos makaróninak hívnám, de az amerikai változat csakis szarvacska tésztából készül (angolul, elbow macaroni).
A mac ‘n’ cheese amúgy gyorsan és egyszerűen elkészíthető. Most az alapváltozatát készítettem, de lehet még variálni zöldségekkel (borsó, kukorica, brokkoli), vagy akár egy kis tonhallal is, attól függően, hogy éppen mit akarunk a gyerek pocakjába varázsolni viszonylag észrevétlenül, kedvenc kajájába csomagolva. Egytálételként, vagy akár köretként is kiváló.
Sajtos tészta amerikai módra részletei…

Must mellé hagymatorta

Beköszöntött a szüretek ideje, ezért ajánlom családi, baráti borozgatásokhoz az alábbi finomságot. Mikor itt a boltokban megjelenik a “Federweißer”, az újbor, vagyis must, a németek tradicionálisan hagymatortát esznek hozzá. Elterjedtebb az élesztővel és tepsiben készült változata, de én most egy olyat receptet választottam (német rezeptewiki oldalról), ami anélkül készül és piteformában vagy kapcsos tortaformában süthető. Folytatás itt… Must mellé hagymatorta részletei…

Horror diéták kalandvágyóknak – a hülyeségnek nincs határa

Ha nincs olyan mázlink, hogy őseink génjeivel együtt az élethosszig tartó csontsoványság elixírét is megkaptuk, garantált, hogy a szülés kiheverése után az első komolyabb nehézségünk saját magunkkal kapcsolatban: hogy a túróba fogyjunk vissza!  Mert a mérleg a szemünkbe köpi a tényeket: bizony a gyermekágyi boldogság jócskán hozott plusz kilókat. És ha fogyás, akkor jöhet a bogarászás, a szuper-intenzív extra hatásos fogyókúrák utáni kajtatás. Hát van kínálat. Viszont a csodarecepteket közt nem egy gyomorforgató ötletbe is beleütközhetünk. Szóval vigyázzunk! Okulásként kigyűjtöttem párat, amitől egy napra biztos elmegy az étvágyad… Horror diéták kalandvágyóknak – a hülyeségnek nincs határa részletei…

Azok a rohadt dögök!

A fene se gondolta, hogy nyaralásunk alatt a lakásunkban élők száma sok tízszeresére nő. Boldog tudatlanságban hessegettem ki pár szembejövő kis „lepkét” az ablakon, ám, amikor beléptem a kamrába akkor már tudtam, hogy gáz van. Gyors telefonos segítségkérés után kiderült, hogy valamilyen molyféleséggel kell osztoznunk a lakáson. Vélhetőleg nem ruhamoly, mert a kamrában van a többsége és nem a hálószobában. Húúú, ezt megúsztam….vagy mégsem???  Újabb keresgélés a neten és kiderül, hogy a nálam tanyázó rovarok lisztmolyok (élelmiszermolyok). Pár fórum elolvasása után először totál összeomlok, majd összeszedem magam és elhatározom, harcba állok. Férj külföldön még 10 napig, de menni fog ez egyedül is!!!

Azok a rohadt dögök! részletei…

Édes, jó a színe, gusztusos az üvegben

 

Véget ért a karnevál, Tófürdő bezárt, ideje ébredni, elkezdődött az ősz. Közhelyesen és képzavarosan: visszatértünk a régi kerékvágásba. Apa dolgozik, barátnő két gyerekkel ismét a fővárosban, helyi barátnők munkában, család naná, hogy szintén work üzemmódban, szóval, soha, senki nem ér rá napközben. De no para, mert egy kreatív anyuka csinál magának és gyerekének programot. Gondoltam, befőzök szilvalekvárt.

Édes, jó a színe, gusztusos az üvegben részletei…

Baba ghanoush

Korábban ígértem már padlizsános recepteket. Hát íme egyik kedvencünk, a baba ghanoush. Ez a padlizsán alapú arab étel különböző változatban terjedt el a Közel-Kelet országaiban. Van, ahol majonézt is tesznek hozzá, de akkor már inkább az erdélyi vinettára emlékeztet. Kitűnő előétel, ami (pita) kenyérrel mártogatható.
A padlizsán, a burgonyafélék családjába tartozó zöldség; A- és C vitaminban gazdag. Fontos, hogy csak a kemény állapotban vásároljuk, mert ha már puha, akkor kesernyés ízű lehet.

Baba ghanoush részletei…

Csokis-kókuszos süti az üvegből

Nagyon elmaradtam az édességekkel, de nyáron kinek van kedve a sütő mellett állni? Persze, miért is ne, ha hőség, legyen hőség, én mégis megtettem, és ráadásul az egyik lehető legmelegebb augusztusi napon. Mivel viszont most úgy néz ki, hogy végleg beköszöntött az ősz – következzen ez a szívet-lelket, illetve konyhát-lakást melengető recept. Lapozzon a folytatásért… Csokis-kókuszos süti az üvegből részletei…