Passió a kifutón – első fotók Alföldi új rendezéséről

Alföldi Róbert ismét a Weöres Sándor Színházban rendez: május 12-én a Volpone című komédiát  láthatják a szombathelyiek. Előtte azonban virágvasárnap, április 9-én egy megaprodukciót élvezhet a Papp László Budapest Sportaréna közönsége: Passio XXI címmel Székely Csaba kortárs passiójátékát rendezte meg. Képeink a fotóspróbán készültek. Passió a kifutón – első fotók Alföldi új rendezéséről részletei…

Kávé Vekerdy Tamással

Amikor Vekerdy Tamás azt mondja, hogy szükség van a fiatalok művészeti nevelésére, akkor elhisszük neki. Nem csak azért, mert meggyőző, szuggesztív személyiség, hanem, mert hiteles. Egyike azoknak a ma még élő tudósoknak, megmondó embereknek, akik irányt mutatnak, akiknek számít a véleménye, mert tapasztalatra, tudásra alapozott. Vekerdyvel mindig közvetlen a közönség viszonya: olyan, mintha egy jó erős feketére ülnénk be egy közeli, jó baráttal megbeszélni, hogy mi van a gyerekkel.

Ezúttal, a bolyaisok szervezésében érkezett Szombathelyre. Épp a versenyistállónak kikiáltott Bolyai iskola invitálta meg a köztudottan waldorfos vonalat képviselő professzort – ami azt jelzi, hogy fontos, mit és hogyan tanítsanak a szupersuliban.

Kávé Vekerdy Tamással részletei…

A tökéletesiskola játék: megkérdeztük saját gyerekünket, mit tartana jó sulinak

Egy tudatos szülő ezerféle cikket elolvas arról, mit mond a mai iskolarendszerről a pedagógus, a pszichológus és sok-sok szakember, aztán nagyokat sóhajt és bólogat, hogy igen és tényleg, borzasztó ez amiben a gyerekeink töltik a fél életüket. Valljuk be, annak az esélye, hogy délután egy felszabadult, mosolygós, friss gyerek vár minket az iskolában szinte egyenlő a nullával, általában tele vannak feszültséggel, fáradtak és agyilag totál le vannak szívva – így aztán a szülő hazavisz egy ordibáló vagy magába roskadó, idegesítően locsogó vagy totál néma, őrjöngve futkosó vagy fotelba rogyó gyereket, szóval semmiképp sem olyant, akivel a maradék kis időt jókedvűen lehet eltölteni. De hát ezek közhelyek, amiről sok okos írt már, mi meg minden nap megtapasztaljuk. A tökéletesiskola játék: megkérdeztük saját gyerekünket, mit tartana jó sulinak részletei…

A világ legjobb cukrászának esete a Rubik kockával

Akit komolyabban érdekel a gasztronómia, azon belül is a sütemények világa, biztosan hallott már a francia Cédric Grolet-ról, aki 2016-ban elnyerte a legjobb cukrász címet. Ha valaki mégsem tudja kiről van szó, a legjobb módja megismerni, ha megnézzük a Rubik kocka tiszteletére készített süteményeit:

Ezek a tortácskák – bár műalkotásként is megállnák a helyüket, egytől egyik ehetők!

A Rubik kockák (és az egyéb desszertjei is) rendkívül nagy pontosságot és odafigyelést kívánnak meg a cukrásztól, aki újra és újra bebizonyítja, hogy nem véletlenül nyerte el a megtisztelő „legjobb” címet szakmájában.
További képeket láthatunk a séf Instagram oldalán: https://www.instagram.com/cedricgrolet/

Forrás: boredpanda.com

 

 

Másold le te is a bolti pilóta kekszet!

Hosszas kísérletezés eredményeképpen született meg ez a keksz-recept, amivel az eredeti pilótát próbáltam lemásolni. Végül egy álom adta az ihletet ahhoz, hogy a krémhez mascarpone-t használjak. Frissen egészen hasonlít az eredetire, mind ízre, mind állagra tekintettel. Csakhogy másnapra a krémtől bepuhul a keksz, ezt sehogy sem tudtam kivédeni. Ízre ettől függetlenül remek. Biztosan nem utoljára sütöttem.

Másold le te is a bolti pilóta kekszet! részletei…

Faék-egyszerű desszert

De tényleg! Nem is akartam ide feltölteni, olyan snassz. De aztán blogtársam meggyőzött: hátha valakinek pont ez ad ötletet, mivel az előkészítése nem tart tovább 6-8 percnél!

A süti a túrós rétes újragondolása: muffin formában. Persze senki ne gondolja, hogy most a rétestészta nyújtásba fogom beavatni. Sima bolti (kitekerhetős, nem fagyasztott!) leveles tésztát használtam. {Mondtam már, hogy ez a konyha jolly jokere? Mindig van itthon egy csomag, mert pillanatok alatt lehet belőle édes vagy sós desszert vagy akár vacsora: pl. virsli bundában. :) }

Első mozzanatként beizzítottam a sütőt 170 fokra (légkeverésesnél 160). A tésztát (lehetne réteslapot is használni, bár azzal még nem próbáltam) annyi négyzetre vágjuk fel, ahány muffin formánk van. Én egy 12 mélyedéses formát használtam, ehhez elég volt 1 csomag tészta.
25 dkg túrót jól elkeverünk 1-2 kanál tejföllel, néhány kanál porcukorral (ki milyen édesen szereti), kevés vaníliakivonattal (ennek híján vaníliás cukorral), kevés reszelt citromhéjjal és pár csepp citrommal. A színe miatt tettem hozzá egy tojássárgáját és pár kanál köleskását (lehet helyette zsemlemorzsát), hogy ne legyen túl folyós. Akinek sok ideje van, a maradék fehérjét habbá verheti, én azonban csak villával kissé felvertem és a felét adtam a túróhoz.
A muffin-mélyedésekbe tettem egy-egy négyzetet a tésztából, rákanalaztam a túrós töltelékből, majd a kilógó 4 sarkát a tetejére hajtottam és megkentem picit a maradék tojásfehérjével. (Sülés közben valószínűleg szétnyílik, de nem baj!) Sütőtől függően 35-45 perc kell neki, majd ha kihűlt, leheletnyi porcukorral meghintve tálalhatjuk. (A tölteléket lehet még sok féleképpen variálni: gyümölcs- vagy csokidarabokkal feldobni, kinek hogy tetszik! :))

 

Meri még valaki azt állítani, hogy nem a ruha teszi az embert?

Ennél meghatóbbat ma nem láttál, az tuti. Ez a spanyol hajléktalan  sírva fakadt, mikor meglátta a tükörben a végeredményt, hogyan is néz ki rendezett külsővel, levágott frizurával.

A sztoriról csak annyit,  hogy egy spanyol  fodrászüzlet kitalálta, hogy egy szerencsétlen sorsú embertársuk életét megváltoztatják. Jose Antoniora esett a választás,  aki hajléktalanként került a fodrászok és sminkesek kezei közé. Elképesztő átalakuláson ment át.  Elsírta magát a végeredményen, senki emberfia, nem ismerte volna fel.

Más ember lett:

Ne nevess, ma a te gyereked is ezt ette a szombathelyi menzán!

 

Mi mással, nemzeti színű krumplipürével fejelték meg a szombathelyi általános iskolai menzákon a közelgő ünnepet. Gyermekeim azonban a tetszetős kokárdás színekben pompázó fogást ehetetlennek ítélték, a fasírozottat még legyűrték, viszont a hozzá kínált paradicsompürével, spenóttal megfejelt burgonyamasszát már nem sokra díjazták.

Helyette inkább alkottak egyet, okostelefonnal ezt készítették:

 

Viszont akinek tetszik az ötlet, a nemzeti színű kaja, holnap, március 15-én, ebédre leutánozhatja. Persze ehetőbb verzióban.

Kóstoltad már a spanyol csirkés paellát? Itt az idő!

 

Pár hete Spanyolországban, Barcelonában jártunk egy 7 fős társasággal. A társaságból többen megkóstolták a spanyol nemzeti ételnek számító paellát, valaki csirkéset, valaki rákosat. A férjem azóta azzal nyúzott, hogy mikor lesz itthon is paella. Nem ijedtem meg a feladattól, először a csirkésnek álltam neki.

Kóstoltad már a spanyol csirkés paellát? Itt az idő! részletei…