Számos cikk szól mostanában arról, hogy milyen szarvashibákat vétettek vagy nem vétettek a Tisza-tó rendbetétele során az elmúlt években, amikor kikotorták a tározóteret és néhány holtágat. Mindezt rettenetesen sok pénzből. Talán nem is kaptam volna fel a fejem ezekre a hírekre, ha nem épp néhány hete tértünk volna haza a családi nyaralásból, amit a gyönyörűséges tó partján töltöttünk. A szakmai vitához lövésem sincs, laikusként viszont szívesen ajánlom úti célnak a tavat, a kontár munkát – már ha tényleg az – szerintem csak a szakember láthatja.

Szóval ha kellemes családi nyaralásra vágyunk, ugyanakkor a hosszú tengerparti útra és lazulásra nincs kedv, idő vagy pénz, akkor szerintem jó választás ez a gyöngyszem. A Balaton után a második legnagyobb tó és szerintem szépségében sem marad el mögötte. Nagy különbség, hogy a Tisza-tó turisztikai élete még felfutóban van, szóval a „tömeg” jól eloszlik, a strandok is élhetőbbek, ha valaki ezért utazna ide. És akkor itt is van a kulcsszó, hiszen ez a tó legkevésbé a fürdőzőkre épít – persze néhány strand azért itt is van – ide a természeti szépségek és különlegességek miatt érdemes elautózni.

A Tisza-tó és az élő Tisza – hisz elválaszthatatlanok egymástól – növény- és állatvilága egyedi és csodálatos, erre építik a turizmust is: látogatóközpont, tanösvény, vízi sétány, hajókázás, kerékpározás várja a látogatót a tó különböző pontjain. Pontosabban biciklizni bárhol lehet, a kerékpárosok paradicsoma ez, a kerékpárutat a tó körül a töltésen építették ki, így a gyönyörű tavat panoráma kilátás mellett kerekezhetik körül a bringások. Aki pedig nem akarja az autóval cipelni biciklijét, a tó több pontján bérelhet kerékpárt.

A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum kötelező célállomás, főleg a gyerekes családoknak. Európa legnagyobb édesvízi akváriumában „sétálni” különleges élmény, félelmetes, ahogy a hatalmas vízák a fejünk felett úsznak, a vidrák nagyon cukik, az etetésüket is végignézhetjük némi ismeretterjesztéssel, a pelikánoknak és kárókatonáknak pedig a gyerekek maguk dobálhatták a halakat. Van itt kiállítás, interaktív terem, egy kisebb fajta állatkert, játszótér. Extraként csónakázásra is befizethetünk, a kedves bácsi velünk egy órán keresztül pöfögött, miközben a tó történetéről, élővilágáról mesélt. A központban akár egy teljes napot el lehet tölteni, természetesen van büfé, szóval ebédelni sem kell külön elmenni. Az árak mondjuk kissé borsosak, de erre a látogatásra szerintem nem szabad sajnálni a pénzt.

A „vízi taxikhoz” – ahogy én neveztem őket – minden nap volt szerencsénk, ez vitt minket a vízi sétányhoz, a Kalandszigethez, a Tiszavirág tanösvényhez. Néhol fix időpontokban indítják, néhol az összegyűlt „tömeghez” igazítják a menetrendet, másutt meg csak jegyet vesz az ember és már jön is érte a csónak – és a visszafelé fuvarok is elég viccesek. Más világ ez.

A Kalandsziget kevesebbet ad, mint reméltük, a gyerekek izgatottan ültek a csónakba a honlap ígéreteit várva. Persze a kicsik szemében így is kaland volt a kötélpályák sora, a játszótér és az íjászkodás, felnőtt szemmel azért hagyott kívánni valót a tényleges kínálat és a működtetés.

A Tiszavirág Ártéri Sétaúton és Pákász tanösvényen barangolni külön élmény, olyan mint egy elhagyatott sziget, a gyerekek Jurassic Parkot játszottak a séta során, el is tudtam volna oda képzelni néhány dínót. Vaddisznók egészen biztosan vannak, a túrásokat elég sok helyen láttunk, erről a kicsiket azért nem világosítottuk fel… A tanösvény azért tanösvény, mert egyes helyeken a hajdani vízi mesterségeket mutatja be, másutt az élővilágról oktatnak a táblák. A pákászok szigetére – kis belső sziget – csónakkal mehetünk át, amit kötéllel kell húzni, előtte azonban érdemes belebújni az előre kikészített gumicsizmákba, tekintve, hogy a terep odaát eléggé sáros. Csónakot az ösvény végén is lehet találni, ezúttal evezőkkel, aki bátor tehet egy vízi sétát a tavon – csodálatos élmény. Akárcsak a kilátás az utolsó ponton.

Különleges „túra” a Tisza-tavi Vízi Sétány is, ahol a tó fölé épített pallókon járhatjuk be a vízi világot. Kis fabódékba ütközünk néha, ahol távcsövet nyomnak az ember kezébe, hogy minél jobban láthassa a kárókatonákat, búbos vöcsköket és számos arra császkáló madarat. Szuper élmény a gyerekeknek. Persze itt is sorakoznak az oktatótáblák a növényekről és a séta jutalma a gyönyörű panoráma az ösvény végére épített kilátóról.

A tiszaörvényi kikötőből induló sétahajózást is érdemes kipróbálni, persze inkább vízi busz ez, de nagyon kis idilli az utazás vele. Jó fej a „sofőr”, kedves és nagyon penge az idegenvezető: elmondja hol, mit látunk épp, mi, miért, hogyan zajlik. Integetünk a hajósoknak, a parti horgászoknak, a túrázóknak – olyan otthonos itt minden.

Gyerekkel persze a Dinó Park és a strand is kihagyhatatlan program – mondjuk különleges élmény volt így felnőtt szemmel is. Mert én még olyan strandon nem jártam, ahol a hangszóróból harsognak a legfrissebb popszámok, szépségversenyre hívják a vállalkozó szellemű hölgyeket és vízi zumbát tart a partról egy sport lady. Van abban valami szép, ahogy egy ütemre mozdul a 70-es vidám asszonyka, a felül izom-alul háj kidobóember, a chipsen hízó kisiskolás, a fitnesz lányt csábító kétballábas meg a belevaló anya és lánya.

Gasztronómiailag nem lett volna nagy élmény a tó parti nyaralás, ha nem találunk rá egy cuki kis büfére Tiszaörvényen – egybeköthető a sétahajózós programmal – amit a halpártiaknak kötelező felkeresni. A Hello Hal lényegében egy „hálózat”, hisz jelen van több városban is, ez esetben a tiszai halakat kínálják az étlapjukon. Van itt hétköznapi halászlétől kezdve a különleges kősüllő sültig mindenféle halas étel, kizárólag filéből, szóval a gyerekek is bátran ették a fish and chipet, miközben egy-egy csócsópartit is lenyomtak.

Egy rövid hétbe – az apró lábakat is tisztelve – nekünk nagyjából ennyi fért bele, de látnivaló bőven akad errefelé. A csónak és kishajó túrákból például felsorolhatatlanul sokat és sokfélét indítanak, gondolva egyénre, családra, szakmabeliekre egyaránt. Egyszóval a Tisza-tó szép hely, aki nem láblógatós tengeri nyaralásra vágyik vagy a hűvösebb elő- és utószezont szereti kihasználni, nem bánja meg, ha ezt választja. Ráadásul innen a nyugat határszélről külön élményt jelent bepillantani a magyar kelet világába.

Az okos anya erre is gondol és a fürdőruha meg strandlabda mellé még besuvasztja a játékokat is. Mármint a társasokat. Persze-persze a kártya örök, nehéz is úgy végigmenni a strandon, hogy ne látnánk vérre menő kártyacsatákat vívni egy-egy pléden. De hetekig mégsem működik. Szerencsénkre a játékgyártók is felismerték ezt a hiátust, s rögtön piacra dobták az „utazós” játékokat. Fontos tulajdonságuk, hogy kis dobozban vannak, nagyjából 20-30 perces játékidővel számolnak és van kifejezetten egy személyes változat is.

Íme néhány, ami személyes tapasztalatból mondom, kiváló „problémamegoldó” és egyben szórakoztató is.

1.

Alapdarab a fent említett kártya, a klasszikus Fekete Péter felett azonban már kissé eljárt az idő, érdemes beruházni a közkedvelt UNO és SOLO pakliba, ezeket már a kicsik is értik, 5-6 éves kortól remek perceket szerez a srácoknak. A lányom például nagy SOLO csatákban talált magának egy jó barátot.

2.

A kisebbek számára a MEMORI kiváló választás. Lehet már kis dobozos változatot kapni, én a strandtáskába is bedobtam, egyébként a négyéves mellett a nagylány is jól szórakozott két fürdés között. Sőt két kör után már meg is vertek.

3.

Nagy ötlet, hogy a közelmúlt nagy sikerű társasjátékairól az utazás idejére sem kell lemondanunk. A CATAN telepeseinek mini változatához mindössze egy apró jegyzetfüzetre, tollakra és dobókockákra van szükség. Maximum 4 fő játszhatja, 7 éves kortól, nagyjából 20 perc a játékidő. Természetesen a nagy stratégiai manőverekre itt nem nyílik lehetőség, de azért használni kell a buksit a győzelemhez.

4.

A LABYRINTH szintén roppant népszerű darab, mini változata lényegében egy kártyapakli, a lapokra rajzolt utakon barangolva kell begyűjteniük a játékosoknak a kincseket. Szóval az győz, akinek a legtöbb kártya lesz a kezében. Akár hatan is játszhatják, szintén 7 éves kortól.

5.

A lapszámra megy a HALLI GALLI is, egy pofonegyszerű játék, mely a gyorsaságra és koncentrációra épít: kell hozzá egy csengő és egy pakli, rajta gyümölcsökkel és állatokkal. Legalábbis a mi változatunkon, mely már a junior kiadás, szóval lehet keresni a kisebbeknek valót is. Rém egyszerű darab, de roppant szórakoztató csapkodni a csengőt.

6.

Létezik egy un. fejlesztő játéksorozat is, a gyártó praktikus kis fémdobozba zárta a mini társasokat, mindenféle korosztálynak a legkülönbözőbb témában készítette az agypörgetőket. Mi a PANIC LAB-ot játsszuk, melyben lényegében amőbákat „dobunk ki” a kockákkal, melyeket aztán villámgyorsan meg kell keresni a kiterített kártyák között, miközben persze mindenféle akadály nehezíti a dolgunkat. Gyorsaság és koncentráció a győzelem kulcsa, szóval ha túl vagyunk néhány büfés sörön, akkor tutira veszteni fogunk. Cserébe viszont jókat röhöghetünk.

7.

Másnaposan és remegő kézzel a MAKE’N’ BREAK-ben sem leszünk nyerők, józanul viszont jó szórakozás az időre építés. Apró színes fadarabokból kell elkészíteni a kártyákra rajzolt építményt, önmagában ez persze nem nagy kunszt, ha az idő nem sürget. Márpedig itt ez egy kulcsfontosságú tényező. A gyártó 99 éves korig ajánlja, szóval nagyiknak is bátran adhatjuk, ha le akarják foglalni az unokát.

8.

És mi legyen, ha a gyerek egyedül ül hátul az autóban, és órák hosszat nyavalyog, mert a táj szépsége nem igazán közi le. Nos akkor kiváló választás az a mágneses játék, melynek szintén sokféle változata kapható. A Magnetic Travel Games névre keresztelt sorozatból mi a a NOÉ BÁRKÁJÁT vettük meg, olyan mint egy kemény táblás kis könyvecske, benne az agymozgató feladvány papíron és a megoldáshoz apró kis mágneses lapok, melyeket a megfelelő módon kell elhelyezni a táblán.

Nagyon jó benne, hogy az egyszerűbb feladatokat már az 5 éves is meg tudja oldani, a legnehezebb viszont a felnőttnek is nagy talány. És mivel ez roppant idegesítő, mindenképpen meg akarja oldani. Mint e sorok írója is…

Kötelező pakk egy nagy adag rajzlap, jó nagy maroknyi színessel és zsírkrétával

Ez bármikor bevethető: ha a pincérre sokat kell várni, ha dugóba kerül a kocsi vagy ha végképp nem lehet meggyőzni arról senkit, hogy társasozni kellene.A lista persze hosszan folytatható, részünkről a fentiek vannak kipipálva. És mivel a gyerekek szeretnek társasozni, el is határoztam, ajándékozásnál előnyben fogom részesíteni a mini változatokat is. Hogy jövőre még nyugisabb legyen a nyaralás.

A langymeleg novemberből emlékezve, a nappali hőmérsékletekre lehetett egyedül panaszunk. Egy nyughatatlan, mindenre elszánt kisgyereknek márpedig kell néhány óra szabad levegő, ezt is szem előtt tartottuk.

Ami ételben a szekszárdi Ízlelő étterem, az volt nekünk élményben a Gemenci erdő. A többes szám nem véletlen, vonatablakból vaddisznó- és gímszarvascsoportot látni gyereknek-felnőttnek nagy dolog. Csakúgy, mint történeteket hallgatni a vonatkísérőtől az erdőről egyedüli utasokként, melegedni a kályhával fűtött kocsiban és megcsodálni a Duna partot a végállomáson. Ugyan hosszú perceken keresztül “értelmeztük” a Gemenci Erdei Vasút menetrendjét, titokzatos elnevezésű megállóit – mint Keselyűs, Lassi, Bárányfok – érdemes volt másnap korán kelni, és odaérni Keselyűsre a vonatindulásra.

Tavaly ősszel adták át a fogadóépületet, információs központot, itt lehet jegyet venni a vasútra, ami április 1-től november 1-ig nyári menetrend szerint közlekedik. A vonatindulást képtelenség lekésni, a mozdonyvezető mindig betér ide egy kávéra, mielőtt elindul egyórás fordulójára Keselyűstől Gemenc-Dunapartig, és vissza.

Fél óra épp annyi idő, amennyi alatt lankadatlan figyelemmel lehet várni a vaddisznók és a szarvasok felbukkanását, meredten nézve a váltakozó növényzetű erdőt. Az állatok gyakran megmutatják magukat,megszokhatták a vonat zakatolását, mi ujjongunk, a téma pedig napirenden marad napokig.

A nemzeti parki védettséggel bíró Gemenci erdő Magyarország legnagyobb ártéri erdeje, ahol sokszor a víz, a Duna az úr. 2013 nyarán például a 18 ezer hektár területű Parkerdőgazdaságnak majdnem az egészét elborította az ár. A 10 méteres Duna vízállásnál a szarvasokat, őzeket, vaddisznókat vadmentő dombokra terelték, ott szemes és szálas takarmánnyal töltötték fel a vadetetőket. A károk nagy részét felszámolták, a gímszarvas állomány, a vaddisznók, őzek, rókák, mókusok, vidrák, feketególyák, rétisasok és kócsagok, bár nagy károkat okozott az ár, élnek, szaporodnak. Ez utóbbira bizonyítékot a nagyrezéti vadmegfigyelőnél felénk rohanó apró vadmalacokat látva is találtunk, a héten ugyanis még visszatértünk a Gemenci erdőbe. Ezúttal a szekszárdi szállástól kicsit távolabbi, így is húsz perc alatt elérhető Pörböly felé vettük az irányt.

Pörböly a Gemenci erdő „déli kapuja”. Ökoturisztikai Központja a Sárköz népművészetét bemutató interaktív kiállítást, hosszabb vonalon kisvasutazást, kenu- és bringakölcsönzést kínál. És vadmegfigyelést, ami a lehetőségek közül a legizgalmasabbnak ígérkezett. A központból sáros-latyakos útviszonyok között is negyedórás sétával megközelíthető a nagyrezéti vadmegfigyelő. Ezt a jelet kell figyelni a fákon, eltévedni nem lehet, csak egyre izgatottabban várni a vadállatok felbukkanását.

A töltésen majdnem két hektáros, bekerített terület van, gímszarvasokat és vaddisznókat fotózhatunk, olyan állatokat, amik hozzászoktak az ember jelenlétéhez, félelem nélkül, csapatosan közelítik meg a kerítést. Élelmet várnak, és valódi show műsort adnak cserébe: a gímszarvas hatalmas szökellésekkel száguldja körbe a területet, a kismalacok menekülnek előle, mi szurkolunk, hogy ne essen bántódásuk. Ezek már a nyugalom pillanatai:

Szerencse kell ahhoz, hogy egy többnapos őszi kirándulást eső nélkül vészeljünk át, és program újratervezés,ha mégis közbeszól egy esős nap. Hát még, ha kettő. A kézenfekvő, de nekünk idegen játszóház látogatást más alkalomra hagyva a szülői akarat döntött: fürdőt kerestünk, kicsit, barátságosat. Meg papucsot, az otthon felejtett helyett. Még a kisvasúton hallotta meg tanakodásunkat a mozdonyvezető a Szekszárd környéki fürdőkről, ő a tengelicit ajánlotta. A szekszárdi uszoda jelenleg zárva tart, a nagynevű fürdőkben vagy nincs gyermekmedence, csak termálvizes, vagy túl messze vannak.

Tengelic egy kétezer fős község Szekszárdtól 25 kilométerre északra, kastélyokkal, kúriákkal, hotellel, aminek saját hévízkútja, gyógyvízzel rendelkező fürdőkomplexuma van. Benne 50-70 cm mély gyerekmedence, 20×8 m-es feszített víztükrű úszó- és egy termálmedence. Ez épp elég két-háromórányi ottléthez pancsolással, úszással, hajszárítással.

Még egy esős napra kerestünk olyan elfoglaltságot, ahol tető van a fejünk felett. Ez lett a pécsi nap, azon belül a Zsolnay Kulturális Negyedre szánt néhány óra. Néhány éve fejeződött be a Porcelánmanufaktúra gyárépületegyüttesének rehabilitációja. Ízelítőül az öt hektárnyi terület pazar látványvilágából: a Zsolnay- örökség részeként a képen az ún. Jégverem, melynek kapubejárata felett egy 1893-ban, perzsa stílusban készült díszoszlop magasodik.

Egyedül, felnőtt társaságban itt is napokat lehet időzni: “Pécs új kulturális városrésze” Egyetemi, Alkotó és Míves Negyedével, azok gyűjteményeivel, kiállításaival, fesztiváljaival, koncertjeivel a kötelező kategória Pécs látnivalói közül. A Gyermek és Családi negyed, azon belül a Bóbita Bábszínház és Bábmúzeum a gyerekeket hívogatja dombon levő, mesebeli épületével. Benne mesekuckóval, ringató jellegű foglalkozásokkal, naponta bábelőadásokkal. Szivárványhinta című csecsemőszínházi előadásuk három év alattiaknak készült. Itt minden a gyerekekről szól, még a bábszínház kávézójában is fejlesztő fajátékok marasztalják a kicsiket. Hogy az épületet körülvevő szuperbiztonságos, ötletes játszóterekről ne is beszéljünk.

Három év felett ajánlják a a Labor – Interaktív Varázstér fantázianévre keresztelt „csodák palotája”, természettudományos, interaktív kiállítás látogatását. Csoda, ha nem jutott idő legalább a Zsolnay Aranykora kiállítást megnézni?

Szekszárdot, a bázisunkat, eddig éttermei miatt magasztaltuk. Ahányszor jót ettünk, annyiszor le is mozogtuk az ebédet, vacsorát, hálát adva a várostervezőknek a központtól induló, úttesttől távol épített, zebrákkal csak ritkán megszakított hosszú sétányig, ami a futóbiciklis gyerekek (és szüleik) paradicsoma. Szekszárd belvárosa a borús ég alatt is friss, büszke arcát mutatta: a felújított Béla király tér, Vármegyeháza, Várkert hármast két éve adták át. A képen a Pollack Mihály tervezte, klasszicista stílusú volt Vármegyeháza épülete, amit az építészeti műleírásban Szekszárd „szívének” neveznek.

Tolna megye székhelye „otthonos, élhető városként” definiálja magát, és bár erről nem kérdeztük az ott lakókat, nekünk is ez volt a benyomásunk a belvárost, a piacteret, a parkokat, a Művészetek Házát, a kulturális központot látva.

Apropó: ha csak egy napra, borturistaként tér be valaki a városba, feltétlenül látogasson el a Garay Élménypincébe, ahol harminc szekszárdi borászat kínál kétszáznál többféle bort. Megtörténhet, hogy az élmény még egy napra marasztalja. Az se csoda, ha aztán családostul visszatér, és hosszabb időt szán a környékre, majd újabb magyarországi tájegységeket akar felfedezni. Tudják, itthon otthon vagyunk. Jó utat!

by Katus

Többször írtunk már a megyeszékhelyhez közel eső kis ékszerdoboz faluról, Dozmatról (például itt és itt), ahol a folyamatos fejlesztéseknek és szépítéseknek köszönhetően mindig találunk valami új látni- és kipróbálnivalót. Mi gyakran sétálunk arra, most mégis sikerült meglepődnünk az új kilátót megtalálva. Ez év májusában adták át, valószínűleg nem nagy csinnadrattával, mert – mi legalábbis – lemaradtunk róla. A Csodaszarvas tanösvény nagy körét (kb. 5 km) még ugyan nem sikerült végigjárni, de a kis kört (1,8 km) most teljesítettük. Akár 4-5 éves gyerekkel is bejárható, bár elég meredek emelkedők vannak, az út jól és biztonságosan kiépített.

A túrát kezdhetjük mindjárt a faluba beérve bal kéz felől található Szabadidő parknál (a játszótér is szuper, de imádkozzuk le a srácokat a mászókáról, hogy legyen erejük a túrára! :) ), itt parkolni is lehet. Megindulva a frissen aszfaltozott úton a dombra, táblák sokasága segít a tájékozódásban. A kisebbik kört jobbra az utolsó ház mögött induló ösvényen kezdhetjük meg. Hamar egy Kelta Fahoroszkóp táblához érünk, amelyről ki-ki leolvashatja, hogy melyik fának felel meg a születési ideje.

Ezután a túra folyamán folyamatosan találkozhatunk az egyes típusokat bemutató táblákkal, már lehet előre izgulni, a család melyik tagja következik. Mi nagyon jókat szórakoztunk és ami megdöbbentő volt, hogy szinte mindhármunkra tökéletesen illett az adott fa jellemzése.

Útközben láthatunk még egyéb szemléltető és magyarázó illusztrációkat, de ha szerencsénk van, élőben is találkozhatunk őzekkel, szedhetünk színes leveleket, bogyókat, gombákat, vagy ölelhetünk fákat, melynek terápiás hatása van – mint olvastuk az egyik „állomáson”.

Kb. 800 méter után érjük el az új látványosságot, mely a Krisztina kilátó nevet kapta. Nagyon érdekes, nem felfelé tör az égbe, hanem 45 fokos szögben van megdöntve, kicsit talán félelmetes is, mikor felérünk a tetején a teraszra és mintha a semmiben lógnánk. Az elénk táruló panoráma azonban bőven kárpótol! A fából ácsolt torony tövében padokat, asztalokat is találunk (szemetes is van!), így akár leülhetünk falatozni is.

Ha van még kedvünk, erőnk és időnk, tovább is folytathatjuk a nagy körön a túrát vagy egy meredek, de kőzúzalékos úton visszatérhetünk a faluba. (Természetesen fordítva is kezdhetjük a kirándulást, ekkor a falu közepén tesszük le az autót és ebben az esetben már 500 méter után a kilátónál lehetünk.)
Miközben visszasétálunk kiindulási pontunkhoz, út közben még egy pici fitneszparkot is útba ejthetünk – már ha nem fáradtunk el nagyon.
Ez a csodálatos kis falu mindig meg tud lepni bennünket valami újdonsággal, fedezzük fel! :)

Irány Magyarország, a Dunántúl, azon belül Szekszárd, ami egy történelmi borvidék központja, és ahonnan könnyűszerrel el lehet jutni a Gemenci erdőben közlekedő kisvasúthoz, a nagyrezéti vadmegfigyelőhöz, a pécsi Zsolnay Negyed Bóbita Bábszínházába, csakúgy mint Püspökszentlászlóra, a hosszúhetényi Almalombba, Bajára vagy a tengelici fürdőbe.

Az idő mindig repül, ha jól töltjük, mekkora közhely, de milyen igaz. Öt-hat nap alatt ízelítőt kaptunk a vidékből, emberekből, állatokból, kultúrából és gasztronómiából.

Többet, mint amire számítottunk, kevesebbet, mint amire vágytunk volna. Nincs ebben semmi talányos, apró gyerekkel átgondoltabban kell világot látni. A programválasztás is sokszor a kicsi igényeihez igazodott. Máskor meg a szülőkéhez, alkalmazkodtunk oda és vissza.

Ezúttal n(s)em éltünk a hotel, wellness, félpanzió nyújtotta kényelemmel, egy Decs-szőlőhegyi felújított présház panzióban foglaltunk szállást, és kíváncsiak voltunk, milyen menüt találunk az utunkba akadó éttermekben. A szállásról, programokról majd később, jöjjenek előbb a gasztroélmények.

Hogy szerencsénk volt, vagy tényleg egyre több vendéglátó egység figyel a részletekre – alakít ki gyereksarkot, hoz műanyag tányért, strapabíró poharat, gondolkodik gyerekadagokban is, és az etetőszéket se hagyja maszatosan – nem tudom, a tapasztalataink kifejezetten jók voltak, egyszer se kellett használnunk a táskába készített nedvestörlőt kétes tisztaságú gyerekszékek miatt .

Kezdhetném a sort mással is, de miért tenném, a szívünkhöz egy hely került különösen közel, a Szekszárd belvárosában levő Ízlelő étterem, ami családbarátként hirdeti magát, de sokkal több annál: a mesterszakácson és egy másik munkatárson kívül tanulásban akadályozott, hallás- vagy mozgássérült, ill. halmozottan hátrányos helyzetű embereket foglalkoztat, összesen tizenkét főt, működtetője a Kék Madár Alapítvány.

A nyitás utáni nyolcadik évben napi száz-százhúsz főt “ebédeltetnek”, csupa egészséges, jóízű,változatos ételt kínálnak, nagy-, zóna- és gyerekadagot , kétféle levest, háromféle főételt és desszerteket megfizethető áron.

Ilyen az étterem utcafronti része, az egyik fal még felújításra vár:

Belülről ezt a képet mutatja:

A MOME építész hallgatói kapták tervezési feladatul az étterem tereinek újragondolását, a gyermekeket ábrázoló kép szabad szemmel, a helyiségben nézve nem kivehető.

Mi kerül az asztalra? Íme egy “A” menü a leves mellé: natúr pulykamell aszalt gyümölcsös raguval és rösztivel.

Képzeljék el, milyen egy “B” vagy egy “C” menü.

A munkatársak már a második napon ismerősként üdvözöltek, teljesen természetes az, hogy csupa mosoly kerekes székes felszolgáló veszi fel a rendelést, és ha borravalót szeretnél adni, megkérnek, hogy adományként tedd azt az üvegdobozba. Rendkívül jó kezdeményezés, ahol minden apró részletre ügyelnek. Fontolgatják a franchise hálózat létrehozását. Szombathelyen is szívesen látnánk hasonlót.

Ugyancsak Szekszárd belvárosában kitűnő olasz konyhát visz a Bella Napoli Pizzéria és Étterem, hagyományos értelemben vett magyarosat a Zrínyi Sörkert. Itt kellene, hogy folytatódjon a sor a borházakkal, pincészetekkel, lelkes beszámolókkal a kóstolt cabernet franc, merlot, kékfrankos és kadarka, stb. borokról, hisz több évszázados hagyományú Szekszárd és környékének borkultúrája.

Ígérem, néhány év múlva visszatérünk, megosztjuk tapasztalatainkat és nem csak a főútról és autóból csodáljuk meg a Fritz tanyát, a Bodri Pincészetet, a Takler Kúriát vagy Dúzsi Tamás és családja Pincészetét. És nemcsak hallgatjuk házigazdánkat, aki lenyűgöző kupolákat, pincéket, gazdasági épületeket tervez és épít a környéken, más borvidékeken és külföldön is, hanem szemrevételezzük is munkáit például az említett pincészetekben.

Szekszárdtól távolodva, de kulináris irányban haladva tovább, tegyünk kitérőt

Kulináris kitérő, találkozóhely. Így aposztrofálja magát a hosszúhetényi Almalomb, ha úgy tetszik: ALmalomB. A szójáték a vendéglátóhely nevében nem véletlen. Az utóbbi évtizedekben elhanyagolt állapotban levő épületekben vízimalom működött, a hosszúhetényi 16 malomból az egyik.

Minél nagyobb közönségnek szeretnék megmutatni az országosan védett műemléket, melynek patináját megőrizték. Az épületeket – a pajtát, a malomkerék házát, a nyári konyhát kemencével, füstölővel, a konyhát, a tisztaszobát – több éves munkával újították fel, nem is akárhogyan. Végigjárva a helyiségeket, folyton ott motoszkált a fejemben: ha ezt a falun élő nagyapám, dédapám láthatta, megérhette volna, otthon érezné magát. Az Almalomb háziasszonya azt kívánja: lassuljon le az idő minden ide betérőnek.

Mi pedig az Almalomb csapatának kívánunk a hely hívó szavát meghalló vendégeket, közönségcsalogató kiállításokat, intim hangulatú koncerteket, az eddigihez hasonlóan kéthetente megújuló, ínycsiklandozó menüsort, kitartást és derűt a folytatáshoz.

A fotón egy éttermi mosdó látható, vályú mosdótállal, eredeti cementlapokkal:

Az étterem-malom több épületből, azon belül kisebb-nagyobb helyiségekből, ill. udvari részből, malomárokból áll:

Birslekvárral felszolgált, kiadós sajttortájuk és görög hegyi teájuk után kötelező volt egy hosszú sétát tennünk. Ehhez a családi történeteinkben legendássá vált Püspökszentlászló, a közigazgatásilag Hosszúhetényhez tartozó zsákfalu a Zengő hegy tövében tökéletesen megfelelt. Valódi (!) terepjárók tulajdonosai előnyben, mezei személyautókkal több mint rázós a faluhoz vezető pár kilométernyi út. A néhány állandó lakos és a 32 telek tulajdonosa, nem beszélve a turistákról, a vendégházakba igyekvőkről, bízik abban, hogy javulnak az útviszonyok.

A település a nevét egyrészt onnan kapta, hogy több évszázadon keresztül itt volt a pécsi püspökök temploma és nyári rezidenciája. Másrészt Szent László királyról tartják, hogy a környéken vadászva a mai falu helyén álló településen egy barlangba húzódott a vihar elől, később ennek emlékére ott kápolnát építtetett. Turisztikai Látogatóközpont, Zarándokház és Mindszenty-emlékhely a Mecsekben projekt keretében a Pécsi Egyházmegye mostanra szinte teljesen felújíttatta a későbarokk műemléket, a templomot, a kastélyt és a melléképületeket.

Ottjártunkkor még nem volt látogatható a kastély. Fazsindelyes templomának egy része látható a fotón.

Püspökszentlászlói utcakép:

Ebbe a tündérkertbe is bepillanthattunk:

A folytatásban: vaddisznó- és gímszarvaslesen a Gemenci erdőben. Majd irány a város: Szekszárd, Pécs, Baja félig felnőtt-, félig gyerekszemmel, fél napokra, tíz fokban. Illetve: meghajolva az eső akarata előtt, fürdő és bábmúzeum látogatás a panzió szobájának négy fala helyett.

by Katus

Akik hisznek benne, azok szerint úgy működnek ezek az energiapontok, mint a telefontöltők, elég 20 percre rácsatlakoztatni magunkat és észrevétlen szívjuk-szívjuk magunkba a jóféle energiát. Ráadásul speciális szervekre és betegségekre is gyúrhatunk velük – vagyis szervspecifikusan energiaszinteket növelhetünk, mint egy videojátékban.

Mi nem igazán hittünk benne, nem is ezért ajánljuk a helyet. Hanem, mert Zala megye és a szlovén Lendva térségében, a Göcsej és az Őrség találkozásánál ez az ősbükössel övezett dimbes-dombos táj tényleg csodaszép.

Remek kirándulóhely, kánikulában is hűvös és árnyas, egynapos túrázásra jobbat nem is ajánlhatnánk, pláne ha kicsik még a gyerekek. Egy hét éves simán körbesétálja, és a kölyköknek az erdőben külön kalandparkot is felszereltek. (Fizetős!) A vidék remek sétáláshoz, kerékpározáshoz, horgászáshoz, piknikezéshez és a gombászáshoz, egyszóval: a lazításhoz. Nem mellékesen vendéglátásra berendezkedett pincészetek is bőven vannak a környéken.

Az energiapark rendezett, dimbes-dombos erdei világ, tanösvénnyel, túrautakkal (no és a padokkal). Érdemes, mielőtt elindulunk, a térképet elővenni, és megkeresni magát a tavat, mert nem biztos, hogy egyértelmű lesz, ha csak Dobronakot keresitek.

Mi is csak a falu központjában kitett köztérkép segítségével találtunk oda (de ti biztosan ügyesebbek lesztek). A Bakonaki tó, amit keresni kell, és ahol az energiapark is található, egyébként a falutól 3 km-re északnyugatra található.

Az erdei séta ingyenes, de a parkolásért autónként 2,5 eurót kell fizetni. Eurót viszont tényleg vigyetek, pláne, ha gyerekkel mentek, mert túra után garantáltan éhesek és szomjasak, és fagyizni-pizzázni akarnak. (A bejárat környékét mintha pizza-sprayvel fújták volna körbe, nem lehet nem rákívánni.) A pizza tisztességes, méretes, és 5 euró körüli áron fogyasztható.

A tenyér alakú tó a „bükkfaelegyes” erdők közötti völgyben található, átlagos mélysége 2 méter, de helyenként eléri az 5 métert is. Fürödni nem lehet benne, pecázókat viszont szép számmal láttunk.

A környék egy óra alatt kényelmesen körbesétálható. Útközben a tó fölött érdemes elidőzni a Szt. Vid kápolnánál, majd kötelező a kápolna szomszédságában eredő különleges vizű Vid kút vizéből kortyolgatni, megmosni vele a szemünket.

Sokan töltekeznek fel itt gyógyvízzel, nagy kannákban viszik haza. A forrás gyógyító- és csodatevő hatásáról ősidők óta beszélnek. A hagyomány szerint a Vid kút vize gyógyítja a látási és hallási, valamint az emésztőszervi és idegrendszeri panaszokat, továbbá a különböző bőrbetegségeket. Szent Vid napján, június 15-én az emberek ezrei zarándokolnak ide.

És ha még mindez nem elég, akkor a tó környékén, a radieszteziológusok és a természetgyógyászok számos jótékony földkisugárzási pontot fedeztek fel: ezek az energiapontok. Amelyek állítólag pozitívan befolyásolják közérzetünket és egészségünket.

A több mint 50 energiapont közül huszonhatot pontosan bemértek és megjelöltek – ezeket jelzik a padok. (A radieszteziológusok megállapítása szerint a kápolna előtt két energiavonal (sárkányvonal) keresztezi egymást. Így nem véletlen, hogy ott, ahol ma a Szt. Vid kápolna van, évszázadokkal korábban templom állt.)

8-30 perc padokon való üldögélés után állítólag már megkezdődik a testünkben a blokádok felszabadulása, és az energia áramlása. Egyszerre viszont csak öt padot ajánlanak, többet nem.

Ezek a földenergiák mindenkinél másképp hatnak, vannak például, akik gúnyosan vigyorognak tőlük. Akik hisznek benne, azok szerint ez a földenergia sajátos „intelligenciával” bír, amely tudja, hogy egy adott pillanatban mire van szüksége szervezetünknek.

A pontok látogatását követően egyesekből kicsap az energia, mások nyugodtak vagy álmosak lesznek, de az is előfordul, hogy a blokádok felszabadulása miatt „érzünk reakciót”. Kisebb hittel rendelkezők szerint ugyanez elmondható egy közlekedési tábláról is, ezért az ilyenek a KRESZ parkba mennek.

Ettől vagy sem, nekünk jó kis napunk volt, és amióta ráültem a 9-es padra, nem fáj a hátam:) Egy biztos, a bakonaki erdő és a tó környéke remek kirándulóhely, ha hiszel benne, ha nem, ellazítja, megnyugtatja és erősíti az embert.

Valamit azért nagyon tudnak ezek a szlovénok!

Elég csak átmenni a szlovén-magyar határon, ugyanaz a táj, mégis minden nagyon más. Rendezettebb porták, gazdagabb vidék, a zalai, világvégi kis falvakból hirtelen mintha osztrák földre csöppennénk. Az út is más, a házak is takarosabbak. Lentiben is van egy energiapark, a Göcsejben is hasonlóan elragadó a táj, a közeli Kustánszegen pazarabb a tavunk (ráadásul abban lehet fürdeni), festői a környezet, mégis úgy tűnik, valamit nagyon tudnak ezek a szlovénok, ami nem a tájban keresendő, amit mi most tanulgatunk: értékelni és ügyesen eladni magunkat.

(Fotók forrása, részben saját, részben: http://static.panoramio.com/photos/large/62301246.jpg)

by: Pais_h SZ

Dozmaton megtaláltam! Dozmat egy gyönyörűséges kis falu, Szombathelytől 10 km-re. Rendelkezik egy kijelölt 9 km-es nordic walking útvonallal, valamint 2 tanösvénnyel.

A két tanösvény egy útvonalon indul, majd kettéválik: a kitartóbbak a 4-5 km-es körön, a kevésbé bátrabbak a 2 km-esen szedhetik a lábukat. Akármelyik kört is választjuk, mindegyik jól kijelölt, a terep alkalmas nordic walkingolásra, futásra, de andalgó sétára is, és gyerekekkel is járható.

Az utak erdőn, mezőn, szántók mellett vezetnek, gyönyörű kilátással a bucsui határra, és nem egyszer volt alkalmam szökkenő őzet, vagy éppen iszkoló nyulat látni. Érdemes megállni, és szemet, lelket melengetni.

Minthogy többször említettem, bármelyik távot is választjuk egy–egy kört írunk le, én a kört mindig a játszótérről indítom, ugyanis ott van kijelölt parkoló, valamint kitáblázott térkép a különböző távokról. Nem a falu felé, hanem ellenkező irányba indulok, így a faluba érek vissza.

Dozmat azon szakaszán, ahol visszakanyarodnak és olvadnak egybe az ösvények, lépten-nyomon bekerített, legelő állatokba botlunk, így még egy indokkal több, hogy gyerekekkel vágjunk neki. Mellékelek pár képet kedvcsinálónak.

Próbáljátok ki!

Lent a felsőcsatári Pinka hídnál, az alkalmi parkolóban, hátizsák fel, túrabot helyett a bozótosban keresünk magunknak és a gyerekeknek megfelelő botokat. Meglepődünk, mert az egykori malomhoz  vezető dzsungelt kitisztították, a gyalogúton túl egy földút vezet a „csurom vízeséshez”, ahogy a fiam nevezte el. Ennél idillibb gyalogos túrát, október végén, két csintalan  gyerekkel, álmodni se mernénk.  A szurdok hivatalos túra útvonala 5-6 éves kortól simán bejárható, bármikor visszafordulhatunk (egy idő után muszáj is), semmi sem kötelező.

Könnyedén haladunk, akár kerekezhetnénk is. Ámbár a drótszamarat az út második felében, a jelenleg átépítés alatt álló gátnál, bent a szurdokban már vállra kéne kapni. Jobbra lent a Pinka folydogál, balra fölöttünk a Vas-hegy csoport változatos formájú dombjai magasodnak.

A felsőcsatári Pinka-szurdok maga a határ, vasfüggöny nélkül is leválaszt bennünket az osztrák sógoroktól. Ha áttaposunk a folyón, már Ausztriában ejtőzhetünk. A túloldalon Eisenberg, manapság túraútvonalak gyakori végállomása, régebben menekülő honfitársaink első mentsvára lehetett.

A környéket akkoriban, a vasfüggönyös időkben állítólag olyannyira elszeparálták, hogy a szőlősgazdáknak, amikor reggel kimentek a hegyre kapálni, le kellett adniuk az útlevelüket, és ha este négy-öt óráig nem tértek vissza, balhé volt. Így esett meg, hogy a vaskeresztesi és felsőcsatári borosgazdák sötétedés után már nemigen láthatták a birtokukat.

Talán ennek az ötvenéves elzárásnak köszönhető a Vas-hegy megejtő érintetlensége, buja természetessége. Ősi fák, szabályozatlan folyómeder, felderítésre váró növény- és madárvilág. Ezerarcú, minden évszakban másért érdemes felfedezni. Tavasszal mezőnyi kankalin, hó- és gyöngyvirágokban gyönyörködhetünk, nyáron a Pinkában horgászhatunk, ősszel faleveleket gyűjthetünk.

A környéken huszonegy védett növényfajt tartanak számon (még a nevük sem ismerős), közel természetes állapotú erdőszép zsombékosokra bukkanhatunk. Az élővilág sokszínűségéből  így ősszel, már alig érzékelünk valamit, nevenincs vízimadarakban gyönyörködünk. Az útikönyv vízirigókról, nagy kócsagokról, hegyi billegetőkről, jégmadarakról, fekete gólyákról, és uhukról mesél.

A Pinka medrét elhagyva felkaptatunk a hegyre

Hosszabb erdei barangolás után, ha nem gyerekekkel túráznánk, a szőlősgazdák birodalmába érhetnénk fel. A Vas-hegyen, olvashatjuk az útikalauzban – több száz, egykor boronafalas, műemlékileg védelemre szoruló pince áll. A talaj meszes és savanyú, ha édes bort kínálnak, el ne fogadjuk…. Viszont érdemes bekukkantani, ha már arra járunk, ott fent a hegyen, az Európát sok éven át kettészelő Vasfüggönynek  emléket állító múzeumot.

Biciklizni szeretek, de szuicid hajlamoktól mentes vagyok, így gondosan,  kevésbe forgalmas utakon terveztem meg az útvonalat.

Élveztem is, hogy  olykor egyedül uralom az utat, egészen addig amíg a kis falvakon belül, apró útkereszteződésekben a teljes tanácstalanság lett úrrá rajtam, arcomra rajzolva a nagy kérdőjelet, „vajon merre” felkiáltással.  Tábla sehol, így csak a helyiekben bízhattam, akik nagyon kedvesen útbaigazítottak.  Kicsit úgy éreztem magam, mintha a régi természetjáró sorozat  – Másfélmillió lépés Magyarországon – szereplője lennék. Minden útbaigazítás pár perces kedves beszélgetést jelentett, és persze nem maradt el a nagyon vigyázzak magamra felszólítás sem!

Az első 70 km a nagy hőség ellenére nagyon kellemes volt, az élményt csak fokozta, hogy csupa segítőkész és kedves emberrel hozott össze a sors.  Két nap pihenő után folytattam a barangolást  Zalában, a következő  táv 108 km volt.

Minden úgy kezdődött, ahogy két nappal azelőtt befejeződött, napsütés, pazar táj, kedves emberek.

Megpróbáltatásaim akkor kezdődtek, amikor defektes lett az első kerék. Mivel a kereket  ki sem tudtam szabadítani, hogy nekiálljak életem első belső cseréjének, nem volt más választásom mint  életemben először leinteni az út szélén valakit, hogy segítsen. Ment is könnyedén, a harmadik autó meg is állt, segítőkész sofőr nekiállt élete első belső cseréjének…:)

Nagyon értékeltem a kedvességét és a türelmét, de ez a kettő és pluszban az én buzgóságom sem pótolta a szaktudást… Ugyanis nem sikerült jól életünk első próbálkozása ezen a területen, mert 200 m után újabb defekt szakította félbe az utam. Nyilván nem sikerült tökéletesen beilleszteni a belsőt.

Vadiúj defektemmel magamra maradtam, 10 km kitartó masírozás után, egyutcás falucskába toltam be a biciklit, a neve is biztató volt, Barátipuszta. A név nem kötelezte azt a lakost, akivel összetalálkoztam, közölte ma itt búcsú van, emberfiát nem találok, aki segítene…Végül 2 km múlva  útszéli kiskocsmában segítettek rajtam.  Megköszönve a segítséget, egy sörre invitáltam a profi szerelő urakat.  Újabb pech…. nem tudtak visszaadni tízezresből….. Kibírhatatlan szomjúságomat végül  csapvízzel oltották, az uraknak sajnos be kellett érni egy „igazán köszönömmel”…

El nem tudtam képzelni vajon még milyen kalandok tarkítják az utamat, főleg azok után hogy mindkét szandálom elszakadt, egy hajszálvékony pánt tartotta már csak a lábamon őket…:)  Nagyon vicces volt elképzelni, hogy mezítláb tekerek, mert másik szandál nem volt nálam…

Mivel  a fenti kis kalandjaim jócskán elvettek az időmből,  így arra jutottam – biztonságom érdekében-  Nagykanizsán vonatra szállok és az utolsó 30 km – t vonaton teszem meg.

Döntésemnek 2 oka volt: nem volt nálam több belső,  ill. el akartam kerülni, hogy még egy defekt esetén sötét erdőben tologassam a biciklit, ha netán ott érne a naplemente.

Nagykanizsáig, 30 km volt előttem. Bicaj rendben, szandál ? talán kibírja, forgalom tűrhető, az út nyílegyenes, környék ismerős apai ágról,  gyerünk  hát Kanizsára!!!

Nyugalmamat Kanizsa előtt kb. 10 km-re már csak az az aprócska tény zavarta meg, hogy egyszer csak a semmiből a főút szélére lazán kivágtak egy biciklivel behajtani tilos táblát. Értem én, hogy a biciklis testi épségének érdekében teszik  mindezt, és hálás is vagyok érte. De milyen boldog lettem volna, ha egy másik táblával jelzik, hogy ha nem a főúton tovább, akkor mégis merre. A szándék egyértelmű, hogy közvetlenül a  főút  mellett elterülő falvakba tereljék a bringásokat, csak az út nem az.

Újabb kérdések helyiektől, útbaigazítások, követem is őket, csak hogy a cél nem közeledik, az Újudvar helységtábla jelzi, hanem bizony távolodik. Nagykanizsa helyett az ellenkező irányba tartok. 180 fokos fordulat , vissza az előző faluba, újratervezés, aztán meglett a helyes út.

Mindössze 3 bringás táblával megkímélhetnék a kerekezőket a tanácstalan percektől és felesleges kitérőktől.

Végül, annyi kaland után, egy kis vonatos segítséggel  célba értem, az új belső, és a szandál is kibírta…..:)

-evi-