Aztán jobban megnézve azt láttam papírdarabkák lógnak az ágakon, rajtuk kézírásos szövegek. Idézetek. A gyerekektől. Arról, mi a szívük vágya. Ez az újévi kívánságfa – mondta az óvó néni. Kicsit butának érzetem magam, hogy nem hallottam még erről a népszokásról, de hamar kiderült ez egy friss találmány. Azt hiszem igazából nekünk, szülőknek szereztek vele vidám perceket – kicsit gyerekek lettünk, ahogy kerestük a srácok kívánságait, aztán jókat nevettünk rajtuk.

Hogy mit kíván a mai gyerek, legalábbis mifelénk. Mire tippeltek?

Nem, nem legót, kisautót vagy babát – mint mi annak idején. Nem gazdagságot, gépkocsit, új ruhát – mint mi hajdanán. Utánunk vágynak, a figyelmünkre vágynak, a közös időre, közös játékra vágynak.

Ez a leggyakoribb kérés: „Játsszon velem sokat anyukám, apukám.”, „Legyen időm játszani.” „Sokat tudjak kirakózni, társasozni.”, „Mindennap legyen sok időnk játszani, sokat főzzön anya.”, „Szeretnék sokat játszani együtt a szüleimmel”. Nevettem jót, mindenki csak a szülővel akar játszani, a tesók valahogy fel sem merülnek. Na, jó egy helyütt igen: „Jó gyerekek legyünk, jó étvágya legyen a kistesómnak.” Barátokra viszont többen is vágynak: „sok barátom legyen.” olvasható néhány cédulán. És ami ritka ebben a korban és fejlett szociális érzékenységre utal egy helyütt olvasható ez is: „A gyerekek látogassanak el a gencsi otthonba.”

Szóval: megfontolandó dolog ez. Nehéz persze, munka és háztartás mellett szinte lehetetlen időt szakítani a kicsikre, még ha akarjuk is. Mire a gyerkőc hazaér kora este van, alig néhány óra marad a fekvésig, az meg nekünk is kellene, ugye? Valahogy mégis meg kellene próbálnunk, elvégre ezt kérik az újévre a kölykök. :)

(A fotók forrása: pixabay.com)

Este a mesét is együtt hallgatta velünk – szóval családtag lett Jézuska. Apával jókat vigyorogtunk, a kérdések azonban okoznak némi nehézséget. Mert faggat folyton és néha nehéz a korának megfelelő választ kitalálni. Miért épp a Jézuska hozza az ajándékot? És az oviba – ahol ők díszítenek – is ő hozza? Egyáltalán hova fogja tenni nálunk? („Szerintem majd odébb teszi a kukát.”:))

Amióta betlehemes játékokat is látott még több kérdés merült fel benne. Anya: miért Betlehembe mentek Máriáék? Miért istállóban aludtak? Amikor aludtak, akkor szült Mária? És miért épp Mária szülte a Jézuskát? És hogyan jött ki belőle? És miért siettek a pásztorok? Meg miért vittek ajándékot? És ment velük a csillag? Aztán az ember válaszol, és újabb kérdésözönt indít el. Megnőtt a Jézuska is? És mivel játszott? Segített az apukájának? stb.

Már a szenteste koreográfiáját is megtervezte: a család a mamánál vendégeskedik, amíg a Jézuska itthon dolgozik. Aztán természetesen, amikor hazaérünk este, ő lesz a felderítő, elsőként fog berohanni és megkeresni a fát. „Aztán anya, kiabálni fogok, hogy juhéj köszönjük Jézuska!”. Na, akkor remélem véget ér a kérdésözön is. :)

Néhány év múlva már – a nagyobbik lányomnál legalábbis így volt – kezd valamit nem érteni. Mert ugye más Mikulás osztogatja a szaloncukrot a Fő téren délelőtt, meg egy másik délután. Aztán ott van a boltban, az oviban, biciklizik, hintó húzza végig a falun stb, stb, stb. A szülő azért még szeretné ezt a kis illúziót megőrizni, mert olyan jó még neki is mesehőssé változni. (Mondjuk utána aztán dühöng, amikor csak nem akar kiürülni a sok zacskó…)

Az ovis elég élethű, nem?

Akkor tehát jön a magyarázat, hogy ugyebár vannak vicces bácsik, akik szeretnek jelmezbe bújni és ajándékot osztogatni, de az igazit, aki éjjel suhan a rénszarvas húzta szánon, na, őt sohasem fogjuk látni. Igazából nem is tudunk róla semmit – hogy hol lakik, meg hol veszi az ajándékot és számos zavarba ejtő kérdés hangzik el ilyenkor, ugye? – nagyon titokzatos a Télapó. És akkor a gyerek tovább hisz, és ez olyan jó.

Aztán megnő, iskolás lesz és kimondja az ítéletet: „gyanúsak vagytok, ugye igazából ti vagytok a Mikulás?” Hát igen. „És akkor nyuszi sincs, ugye?” Hát nincs. Aztán felvilágosítják egymást a suliban is és vége egy mesének L. Bár szerintem a vágy bennük tovább él, nem véletlenül színlelt idén éjszaka alvást a nagylány, meg kellett bizonyosodnia arról, hogy mi zörgünk a zacskókkal. Mert megígérte a barátnőnek, hogy ellenőrzi az igazságot. Szóval kicsit még mindig benne volt valami ebből az álomvilágból? :)

Szerencsére van még egy kisebbik, akivel lehet néhány évig játszadozni, és szerencsére a nagy is partner ebben. Szóval lehetek még kicsit mesebeli lény, egy igazi szupermanó a Mikulás mellett. Aki természetesen létezik, csak épp sosem látjuk. :)

A lányom néhány napja este bejelentette, hogy ő másnap rántott húsos szendvicset szeretne vinni tízóraira. Először csak megkérdeztem, hogy ugye ezt most nem mondja komolyan. De amikor biztosított róla, hogy valóban ez a kívánsága, felelőtlenül csak annyit mondtam, vihetsz, csak előbb csináld meg. Azt hittem a témát ezzel le is zártuk, csakhogy a lányom rábólintott a feladatra és már gyürkőzött is neki a munkának. Na ilyenkor mit csinál egy anya? 

Popót (hogy ne szó szerint idézzem az idevágó mondást) a szájából mégsem csinálhat, nem visszakozhat, hogy: isten őrizz a tiszta konyhát feldúlni. Meg felügyelni a sütést? Bebüdösíteni a lakást? Na szóval ezzel már nem lehet mit kezdeni, az ígéret szép szó stb. Csakhogy a lányom már nem kuktaként óhajt a konyhában mozogni, ő már egyedül sütögeti az egyszerűbb kis édességeket, szóval itt sem kért a segítségből. Így dolgozik ő már hugival együtt:

Na jó, azt azért megengedte, hogy a húst felszeljem, de aztán át kellett adjam a terepet. Irtózattal a szememben figyeltem, ahogy elöntötte a liszt és a zsemlemorzsa néhány tojáscsepp társaságában a konyhapultot. A nagylány minden hússzelet után lemosta a kezét, majd megtörölte a konyharuhába, majd rögtön folytatta is a panírozást. :)

Itt-ott ugyan csupasz maradt a husi, de első önálló panírnak egészen jó volt. Aztán elő a serpenyő és az olaj forrósítása. Itt persze azt írja a nagykönyv, hogy a szülő mindig álljon ott kiskorú gyermeke mellett, na én egy kicsit messzebb voltam, de minden simán ment. Volt néha egy kis vita, megsült-e már, elég barna-e már, nem túl világos-e még kérdéskörben, általában persze ő mondta meg a tutit, az ”én főzök vagy te” kérdéssel lezárva a dilemmát.

A kész hús még melegen elfogyott :) . Csak úgy magában kézbe kapták a családtagok és majszolták, egyet gyorsan sikerült félre tenni, végül is másnapra készült. A családfő pedig megjegyezte: „tudod lányom én nem is szeretem a rántott húst, de ebből megennék még egy szeletet”. Szóval a lány bezsebelte a dicséretet, nekem meg csak a takarítás jutott. :)

Azóta rendíthetetlenül készülnek az újabb és újabb alkotások. Persze főként az édességek irányába húz, szuper kekszek születnek a keze alatt a család és az osztálytársak örömére. Ráadásul tesót is lefoglalja, ő ugyanis kuktaként mindig ott sertepertél a nagylány körül. Holnap majd sajtos rudat süt, amivel vendégségben akar dicsekedni, de pszt! meglepetés buliról van szó! :)

Szögezzük le rögtön, nincs sok új a nap alatt, ha a sógyurma „misztériumáról” van szó. Valljuk be, előfordult már velünk, hogy inkább neki sem álltunk a bűvös, 3 összetevős receptnek, mert rossz emlékeink voltak az arányokról, vagy a levakarhatatlan masszáról.

Mégis, gyurmázni nagyon jó és hasznos mutatvány! Kicsik és nagyok egyaránt szeretik, itt mindig van sikerélmény, ezt nem unják meg az apró kezek sem, hiszen kis segítséggel szívet melengető ajándékokat gyárthatunk, ha ahhoz támad kedvünk. Legyen szó örök gondoskodó nagyszülőkről, vidám szomszéd barátokról, óvodában „felejtett” dadusnéniről, de alkothatunk saját magunk örömére is. Hiszen, miért csak a jeles ünnepnapokon kellene szeretteinkre gondolnunk, miért ne lehetne „nyári ajándékkal” is kedveskednünk? Nem beszélve az évszak adta kemence-meleg időjárásról, ami nagyban hozzájárul, hogy hamar elkészüljön a festésre is kiválóan alkalmas térbeli dombor-munkánk.

Mielőtt még valaki megkérdőjelezné az ötlet multifunkciós mivoltát, leszögeznénk, az egészen kicsi gyermekek esetében is mókás időtöltéssé kerekedhet a gyurmázás. Ha a tésztát kör, vagy bármilyen más formájú alakra igazítjuk és elkészítjük a kétéves gyerkőc tenyérlenyomatát, pár év múlva biztos alapot ad egy jóízű nevetéshez, emlékek felidézéséhez.

A szülők keze nyomán a gyerekek megfigyelik a lemásolandó dolgok részleteit, eltanulják a felnőttektől, hogyan kell sodorni, gömbölyíteni és más formákat kialakítani. A szem érzékelésének és a kéz mozgásának összehangolása fontos folyamat a gyermek fejlődésben. Azon felül, hogy kellemes és hasznos időtöltéssel szolgálunk kicsiknek és nagyoknak, ez a fajta alkotómunka jelentősen fejleszti a gyerekek kézügyességét, finommotorikai képességeit, alappillére a művészetterápiás foglakozássorozatnak.

Jöjjön tehát egy kipróbált recept és néhány alapötlet! Azonban mindenki számára ajánlott szabadon engedni a fantáziáját!

Hozzávalók
20 dkg liszt
20 dkg só (finomszemcsés)
0.5 dl víz
——————————————
kisebb méretű sodrófa
hurkapálca
akril festék/lakk az utómunkálatokhoz
ételfesték, ha színes gyurmatésztára vágyunk
betűtészta, a személyre szabott ajándékokért
jó adagnyi alkotókedv és jóságos türelem

Elkészítés

A hozzávalókat fokozatosan adagolva tegyük a keverőtálba, hiszen így érezzük igazán, milyen mértékben sűrűsödik a tészta. A vízzel érdemes óvatosan bánni, ne ragadjon idő előtt a massza. Ha enyhén morzsás maradna a sógyurma, tegyünk hozzá kevés vizet a tökéletesen gyúrható állag eléréséért. A tészta hamar összeáll, s indulhat a művészkedés! A száradási idő nagy melegben is 2 nap, érdemes többször óvatosan megforgatni a félkemény domborműveket a gyorsabb szikkadás érdekében. A kimaradt anyagot pár napig biztonságosan lehet hűteni jégszekrényben, alkalomadtán pedig újrahasznosítani.

4+1 Ötlet kedvcsinálóként

1. Szinte minden gyerek szeret gyurmázni, imádják a mozdulatokat, a színeket, és azt, hogy könnyen és gyorsan alakíthatják a gyurma anyagát. Közkedvelt és hálás kidolgozni a csiga, hóember és házikó formákat de türelemmel, odafigyeléssel bármilyen (állat)figura elkészíthető.

2. Vidám kihívással állunk szembe, ha sógyurmából kívánjuk megformálni a családi fotóalbumot! A kör alakú formák tökéletes száradás után festhetőek. A hátoldalra hobbiboltban kapható mágnesdarabokat ragaszthatunk fel pillanatragasztóval. Landoljanak a hűtőszekrényen, így örök emlék marad a tevékeny munka gyümölcse.

3. Kevesebb ujj-gyakorlatot de kétségtelenül nagy segítséget jelent, ha az alapokat süteményszaggatókal formáljuk. A hurkapálcika ilyenkor rajzeszközként szolgál, finom vonalak, lyukak kialakításához használhatjuk.

4. Talp/tenyérnyomat készítése a legkisebbeknek ajánlott, mikor még a szülők is aktívan részt vállalnak a sógyurmázás fortélyaiban. Egy lefordított tál segítségével pontos kört tudunk kivágni a masszából, majd sodrófával simára dolgozzuk a felületet. Egy mozdulattal készen vagyunk a gyermekünk lenyomatát megörökítő emléktárggyal. Fent két tágas lyukat készítünk, hogy a száradás alkalmával se érjen kellemetlen meglepetés minket. Szalaggal lesz teljes az összkép.

4+1. Bónusz ötlet: Mondjuk el betűkkel!! Elő a paradicsomleves után megmaradt száraz betűtésztával és fejezzük ki ilyen módon (is) a szeretetünket, figyelmünket a másik iránt. Kiváló alkalom a betűk felismerésére, gyakorlására, vagy egyszerűen csak a garantáltan jóízű nevetésre. Hiszen az apró ujjaknak is kihívást jelent a még apróbb szárazanyag kiválogatása, sorrendbe rakása, majd óvatos mozdulattal a tésztába helyezése. Szív esetén érdemes piros ételszínezéket használunk, így száradás után már nem szükséges festeni.

Én a magam részéről bevallom, ahogy jöttek a gyerekek, egyre ritkábban fürdettem őket újszülöttkorukban. Először még időhiány okozta a napi fürdés elmaradását, de aztán a negyedik babánál már tudatosan nem vagyok napi szinten fürdető. A popsiját sem törlöm meg a bolti törlőkendőkkel: helyette egy házilag készült törlőt használok. Semmi kőolajszármazék, kimondhatatlan nevű tartósító,- és nedvesítőszer, ami nem mellesleg ekcémát és allergiát okozhat. A recept és az elkészítés nem bonyolult, használni könnyű, és a hatásfoka is vetekszik a bolti változattal. Egyetlen hátránya, hogy csak itthon használható, de várom az ötleteket a mobil változat kifejlesztéséhez.

Hozzávalók:
1 db szórófejes üveg
papírzsebkendő
5 rész tisztított víz (esetemben kb 1,5 dl)
1 rész (bio) olivaolaj (de lehet mandulaolaj is)
10 csepp teafaolaj
10 csepp levendulaolaj
esetleg pár csepp ezüstkolloid

A hozzávalókat a szórófejes üvegbe töltöm, és használatkor jól felrázom, majd papírzsebkendőre fújva használom.
A papírzsebkendő feltétlenül illatmentes, az illóolajak pedig 100% tisztaságúak legyenek!

Több mint 20 éve, a gimi egyik szünetében azon vigyorogtunk, hogy egyszer még arról fogunk beszélgetni, hogy ki milyen popsikrémet használ. Szóval, eljött az idő, így muszáj megírnom: én speciel shea vajat kenek a kicsi popójára. :)

A tavaszi fáradtság szezonján túl vagyunk, én mégis néha úgy érzem magam, mint akit mozsárban összetörtek. Egyfolytában ásítozok, levert vagyok, nem tudok koncentrálni és ezzel a fáradtsággal a családfő is küzd. Vívjuk a harcot az EGYLÁBÚ ellen.Ő a kis négyéves rendszeres éjszakai látogatója. Egy szörny, aki benéz az ablakon, és nem is egyedül, merthogy farkasai is vannak. A baj az, hogy sajnos ő nem egy kedves EGYLÁBÚ, akivel boldogság lenne álmodni, hanem ő – mint a szörnyek általában – szereti ijesztgetni a gyerekeket.

Így aztán már az ágyba bújás körül is gondok vannak, merthogy a kislány nem akar elaludni. Maximum a szülői ágyban. A fáradt szülő ilyenkor néha engedményt tesz, bár tudja, nagy öngólt lő, de hát fáradt. Aztán amikor a kiscsaj már kezdené kisajátítani a franciaágyat, akkor előveszi a szülői szigort és elhangzik a „hogyisne”. És az ígéret, hogy természetesen megyünk azonnal odabújni, ha jön EGYLÁBÚ. Lényegében persze a szülő így se, úgy se alszik: mert vagy az „ANYA!!!” veri ki az álmot többször is a szeméből, vagy az együtt alvásból fakadó folyamatos rugdosás miatt képtelen kipihenni magát.

Szóval ez a mi nyári fáradtságunk oka. Meg is néztem gyorsan, hogyan is van ez „a gyerek és a szörny” téma, mit ír a szakirodalom, mit ajánlanak az okosok. S mint kiderült az első szarvashibán már túl vagyunk: mert ehhez a témához racionálisan nem lehet hozzáállni. Vagyis teljesen felesleges bizonygatni a gyereknek, hogy egyáltalán nem létezik az EGYLÁBÚ, láthatóan ez a gyereket nem nyugtatja meg, merthogy nem hiszi el, hogy nincs. Azt mondják felesleges strapálni magunkat azzal is, hogy végigkutatjuk együtt a szobát: vagyis bevilágítunk az ágy alá, benézünk a szekrénybe, elhúzzuk a függönyt – ez is csak a felnőtt gondolkodása. „Nincs ott, szóval nincs is – ugye megmondtam?” Hát meg, de minek.

Elbagatellizálni a dolgot nem szabad, a gyereknek fontos, hogy érezze komolyan vesszük, de túldramatizálni sem szabad, mert csak még erősebb szorongást kelthetünk benne. A beszélgetés úgy mondják, már fél győzelem. Vagyis ha elmeséltetjük vele, milyen is az ő szörnye, hova jön, mit csinál, már sokat tettünk a feszültség oldásáért. A történetet akár el is bábozhatjuk, lerajzolhatjuk persze jó kimenetelű zárással. És találhatunk ki megoldást együtt arra, mit tegyen, ha ismét eljön a kéretlen látogató. Fontos, hogy a lefekvésnek legyen állandó rítusa: fürdés, meseolvasás, ölelés, puszi, búcsú, lámpaoltás – na ezt azért még a legszigorúbbaknál is nehéz betartani, de azért rajta vagyunk :)

Mióta kiokosítottam magam én sem győzködöm a félelem indokolatlanságáról a gyerkőcöt. Úgy kezelem EGYLÁBÚT, mint egy valóban létező valakit, beszélgetünk róla, kérdezgetem milyen ötletei vannak az elriasztásra. A legtutibb viszont apa volt, az ő „megoldása” látványos javulást hozott. A családfő ugyanis ígéretet tett arra, hogy ha jönne EGYLÁBÚ ő rögtön – már elnézést – seggbe fogja rúgni. Na most, mivel a mi kis szörnyünknek ugyebár csak egy lába van, az tuti, hogy egy ekkora rúgástól feldől, és már jöhetnek is a kutyák – lévén kettő a családban – akik bekapják az EGYLÁBÚT. Ez a megoldás nagy kacajt váltott ki a kisasszonyból, aki aztán boldogan színezgette a sztorit és lépten-nyomon mesélte vigyorogva. Azóta EGYLÁBÚT ritkábban látjuk.

A szakirodalom szerint egyébként bizonyos szintig természetes a félelem és az éjszakai szörnyek is elég kitartóak, szóval nem ringatom magam illúziókba. Bőven vár még ránk átcsoszogás a gyerekszobába, matracon alvás a gyerkőc mellett, felnőtt ágy megosztása stb. De azért bízom benne, hogy őszi fáradtságra már nem kell majd panaszkodnom…

Bár még csak egy év iskola van mögöttünk, azt hamar megtanultam, hogy a tanév során – legyen bármennyire is önálló a csemete – reggelente egy fix feladatom tutira van, a tízórai csomagolás. Ez pedig egy utálom munka, pontosabban fejtörés, ha nem akarom, hogy a gyerek skorbutot kapjon a felvágottas zsemlétől. Igaz azt is lehet változatosan készíteni, belelopni finom vajat vagy házilag készített krémet, némi értékelhető minőségű sajtot, zöldségfélét – ha nem finnyás a kölyök. Na, az enyém az.

A gyerek simán ellenne a szimpla zsemle/kifli/kenyér felvágott kombináción napokig is, de engem ettől kiráz a hideg. Pláne ha belegondolok, miből készülnek ezek a „szendvicsbevalók”. És mivel tudom, hogy az iskolai menzát sem preferálja, talán néhány kanál lecsúszik az ebédből, tegyük hozzá, meg is értem…

De akkor miből él ez az iskolás, akinek elvileg kellene az energia, hogy tudjon teljesíteni? Szóval a lecke itthon is fel van adva, valamit adni tízóraira, uzsonnára, ami el is fogy, sőt talán még egészséges, tápláló is. Néhány tízórai féleség következik tehát, amit nekem az elmúlt egy évben sikerült kikísérleteznem és jelentem működik is.

Én pogácsának ritkán állok neki, mert hajtogatni nem szeretem a tésztát, meg ahhoz is türelmetlen vagyok, hogy többször pihentessem, szóval órákig várjak arra, hogy végre beleharaphassak a kész darabokba. De egy helyen véletlenül belefutottam egy túrópogácsa receptjébe, ami azért tökéletes, mert gyorsan kész a tészta, nem kell keleszteni és valami isteni, ahogy elolvad az ember szájában. Az alapanyag villámgyorsan összeállítható és érdemes belőle sokat készíteni, nem csak uzsitáskás adagot, mert sörkorcsolyaként is gyorsan eltűnik itthon.

Szóval a teendő mindössze annyi, hogy 25 dkg túrót, 25 dkg vajat, 25 dkg lisztet és egy fél evőkanálnyi sót jól összegyúrunk és ezt a ragacsos masszát beletesszük fóliába, majd a hűtőbe dugjuk egy-két órára, hogy gyúrható állagú legyen.

Ebben a tésztában az a jó, hogy akár napokra is bent pihentetheted a hidegen, aztán mindig előkapsz annyit, amennyit a helyzet kíván (meccs, vendég, zsúr…). Amikor kiveszed, lisztezett felületen nyújts ki és a szokásos módon folytasd a munkát: szaggass, vagdosd be a tetejét, kend meg enyhén felvert tojással, szórd meg reszelt sajttal és zsupsz bele a sütőbe. Én gyakran szórok rá köménymagot (mondjuk azt nem mindenki kedveli) de egyéb magocskákkal is lehet szebbé és még egészségessé is tenni, jó rá a szezámmag vagy a lemag is. Kb 20 perc kell neki 170 fokon.

És itt következik egy fontos infó: ez a pogi igazából frissen jó, akkor olyan, mintha a fornetti csomagolta volna épp. Leheletkönnyű és ha apró darabokat szaggatsz, akkor csak egy harapás és el is olvadt a szádban. Így aztán én azt a trükköt alkalmazom, hogy egy kisebb tepsinyi adagot sütésre előkészítve – vagyis kiszaggatva, tepsire sorakoztatva kis tojás és sajt társaságában a hűtőbe teszek, majd reggel 10 perccel korábban kelek – ennyi áldozatot megér a gyerek :) – , gyorsan kenem, szórom és dugom a melegbe.

Mire a gyereket kirángatod az ágyból, rákönyörgöd a ruhát, ráveszed egy fésülködésre addigra el is készül a tízórai. És mire a reggeli, fogmosás, cipő- és kabáthúzás lezajlik, már a dobozban lesz a frissen sült finomság.

Fontos, hogy sokat kell belőle csomagolni, mert az osztálytársak hamar elkapkodják. Szóval lelkiismeret kipipálva: a gyerek eszik, ráadásul nem is rosszat, egy túró-sajt-vaj-magocska kombinációval szerintem nem árthatunk.

Folyt köv.   

By Eszter”

Maradtunk a cicajelmeznél, s magamban boldogan nyugtáztam, könnyű dolgom lesz: fekete cicanadrág, feszülős póló, fül és farok (utóbbiak némi aggodalommal azért eltöltöttek), meg némi arcfesték és kész is a házimacska. Nyakba tehát a város, egyszeri eseményre készülve olcsóságot szem előtt tartva persze, hogy a kínainál köt ki az ember.

És jön a nem várt nehézség: cicanadrág már nem létezik strasszok és hímzések nélkül, fekete póló pedig hercegnő, szkubidu és tomasz nélkül – ezekkel pedig nem lenne túl hiteles a mi macskánk. Lehet, hogy fel kellene hagyni a kreatívoskodással és kész után nézni – gondolkodom – majd függök pár órát a neten és megállapítom, hogy cicából béna a választék. Édes a katica, a méhecske a tündérke, de a kisasszony nem köt kompromisszumot.

Végül az ikszedik boltban rábukkanok a vágyott, pipaszárlábakra simuló nacira, és a bevált turkálóban is váratlan a siker, szőrös ruhacsík akad a kezembe – el sem tudom képzelni, mi célt szolgált – kiváló farkinca lesz belőle, szerencsére akad ügyes kezű sógornő, aki még a fülproblémát is megoldja a 150 forintos zsákmányból. Aztán beugrik, hogy az idősebb barátnő ránk hagyományozott egy tornadressz is, eléggé leharcolt állapotú, nem lesz érte „kár”, némi átalakítást ugyanis művelni kell rajta. Mert nem elég, hogy cica, még fekete csíkosnak is kell lennie!!!.Még jó, hogy a textilfilcek korában ez már gyerekjáték – gondolom – de azért nekem ez is okoz nehézséget. Összeállt tehát végre a jelmez, így gondolom, az ovist ugyanis egyelőre nem lehet rávenni, hogy megpróbálja. Egyszóval stílusosan választott: makacs, lusta macska a lányom, csak remélni tudom, hogy beválik majd a cicabőr.

by Eszter

Megőrjít a négyévesem. Ha eljön a dél, azt játssza az anyukával (velem), hogy az istennek nem akar olyat enni, ami picit is egészséges. Elutasítva a gyümölcs, és minden, amiben zöldségdarabokat lát. Főzelékből csak az egynemű a nyerő, ne is álmodjak másról. Elkényeztettük? Látom a férjem rám szegezett mutatóujját: elkényeztetTED. Lehet.  De késő…

Emlékszem, alig látszott ki az etetőszékből, amikor már tudatos nem fogyasztóként azt játszotta, hogy mielőtt bármit is a szájába vett, minden oldalról tüzetesen átvizsgálta, nem került-e bele valami darabos elem. Vizuálisan döntött, csak homogén étel kerülhetett a szájába. Kivétel a gyümölcsturmix: az misunggá turmixolva sem. Na, akkor kellett volna nem adni mást…

Használjuk hát szorgalmasan a reszelőt és turmixgépet, de nem lehet mindig krémleveseket enni. Úgyhogy újítok. Palacsintába gyümölcspépet keverek, almát reszelek, zöld főzelékeket zöldség-péppel sűrítek, hogy legalább valami egészséges is legyen benne. Minden látsszon egyneműnek. Homogén pasztellszínekben főzünk, még nem jött el az árnyalatok ideje. De így mindent bele lehet pakolni, határ a csillagos ég, van elég fantáziánk a teljes színkört végigenni!

Íme a Göcseji krumpliprósza

Így született meg újításként göcseji nagyanyám receptje nyomán, azt megbolondítva a „reform” krumpliprószám, aminél családilag titkoljuk, hogy sárgarépa van benne.

A másik titok, merjünk lazítani a régi berögződéseken: például azon, hogy a krumpliprósza (tócsi, bere, cicege) csak egészségtelen étel lehet. Mert ez a recept is újraírható!

Ahogy mi szeretjük….

A zabpehely csak finomítja a tésztát, ne féljünk tőle, érdemes azzal is kipróbálni!

Fél-egy pohár zabpelyhet áztatok be kevés vízbe (ha kicsit megforralom, finomabb).

5-6 nagyobb burgonyát, 3-4 darab sárgarépát is lereszelek, kisebb fej vöröshagymát apróra vágok, majd hozzáadom a zabkorpát, és egy tálban elkeverem. Mindezt 2 doboz kefirrel (kaukázusival ha lehet, de a legjobb a savanykás aludttej), 10-15 dkg liszttel elkeverem. Ízesítésként egy kis borsot, sót, fokhagymát teszek bele. (Nem kell bele tojás, tessék elhinni, cement nélkül is összeáll.) A masszát olajjal kikent serpenyőben kisütöm, mint a palacsintát. Csak tovább tart… Én teflonban, kevés olajon sütöm, úgy, hogy a tetejére fedőt teszek, hogy a reszelt krumpli is átsüljön.

A nagymamám forró tepsiben sütötte pirosra, tetejére sült hagymát és tejfölt tett. A sajt akkoriban nem volt divat. Ha nem akarjuk annyira zsírosan, sütőpapírral is kipróbálhatjuk…

A krumpli-prósza régen a szegények eledele volt, most se drága étel. Önmagában a legfinomabb, kefirrel, fokhagymás-kapros joghurttal a tetején, de ettük már lecsóval, sült zöldségekkel is (nem kell feltétlenül egyből a vadpörköltre gondolni…)

Most a legújabb heppem, hogy jövő héten csicsókával is kipróbálom, abban állítólag kevesebb a szénhidrát, majd beszámolok róla ….