Véget ért a karnevál, Tófürdő bezárt, ideje ébredni, elkezdődött az ősz. Közhelyesen és képzavarosan: visszatértünk a régi kerékvágásba. Apa dolgozik, barátnő két gyerekkel ismét a fővárosban, helyi barátnők munkában, család naná, hogy szintén work üzemmódban, szóval, soha, senki nem ér rá napközben. De no para, mert egy kreatív anyuka csinál magának és gyerekének programot. Gondoltam, befőzök szilvalekvárt.
Nehogy má’ azt higgye mindenki, hogy egy szuperkonyhával felszerelt, netről főző nő erre képtelen. Itt jegyezném meg, hogy mióta van internet a mobilomon, úgy érzem magam a Tesco-ban, mint Gandalf a Gyűrűk urában: két kattintással akkora hatalmam van, hogy senki sem állíthat meg. Simán elég kigondolni a boltban, hogy mit együnk ebédre, nem kell előre otthon tájékozódni, szakácskönyveket bújni, mert ott az okostelefon (na, nem az a simogatós fajta), és máris minden infó rendelkezésre áll. Na, de vissza a lekvár témához.
Annak ellenére, hogy egyik családtagom komolyabb röhögőgörcsöt kapott, mikor meséltem a tervemről, nekipattantam a feladatnak. Azt azért elárulom, hogy segítségként helyben élő, ugyancsak gyeden tengődő barátnőm is részt vett a projektben, és ügyesen helyt állt. Rontja a renomémat, hogy gyakorlatilag ő diktálta a tempót, bár egyszer ő is telefonos SOS-t kért. Lényeg, hogy röpke 3 és fél óra alatt – egy agresszordarázs- csapat támadás visszaverése után – elkészült a szuper cucc: édes, jó a színe, gusztusos az üvegben. Na jó, kicsit folyós…És, akkor mi van? A másfél évesnek úgyis totál mindegy, hogy harapja a kenyérrel, vagy úszik benne. A vége úgyis egy alapos fürdés lesz.