Nagy az Isten állatkertje, jut belőle Szombathely belvárosába is. Tudatvesztés, Luca napja, támadnak a boszorkányok? De mit keresett tegnap éjszaka a Király utcában egy kecske?
Szombathely, Király utcai hátsó parkoló – holdfénymentes decemberi este, eső. Egy ismerőshöz sietnék, szállok ki a kocsiból, amikor egy lány egy szekrény méretű fekete dog kíséretében elém ugrik: „Elnézést, nem egy férfit vár egy kecsével? Mert őket itt nem találja, felmentek a lépcsőházba.”
Tudatvesztés, Luca napja közeleg, támadnak az ártatlan arcú boszorkányok? Mert mit keres hétfő este a belvárosban egy kecske? Pláne esőben?
A lány mesélni kezd. Annyira abszurd, hogy közben csipkedem magam. A társasággal az imént még az utcán futott össze. Egy idősebb férfi, mintha a világ legtermészetesebb dolga ez lenne, a belváros szívében egy a puliforma ebbel és egy kecskével járt-kelt. Aztán bementek egy házba.
Elképedek, mire a lány invitál, megmutatja szívesen, hol van a kecske, nehogy azt gondoljam, elmentek nála hazulról.
Szóval megyünk kecskét nézni. Én, a lány és egy szekrényméretű fekete dog. Egy szál melegítőben, szakadó esőben, a belváros közepén.
És tényleg, a kecske egy első emeleti folyosóról nézeget, láthatóan vidáman. Őt nem zavarja a zuhé. Észrevesz bennünket, megemeli szarvát, a vaskorlát mögül kukucskál, meg se mekken. A gazdáját is látjuk, valakivel egy ablakon át beszélget. De hol a kutya?
Pár perc, már a szomszédban lakó ismerősnek mutatom a kecskét, a lány és a dog odébbálltak. A házigazdám legyint, igen, többször látták már ezt a hajléktalan ( vagy csak „-forma”) férfit a két állattal a Fő téren flangálni. Állítólag hármasban élnek a parkerdőben, és néha bejönnek, hogy embereket lássanak a belvárosban…