A hétvégén a szomszédos Ausztria egyik legismertebb szurdokában, a Medvében túráztunk. A kirándulásnak „csak” annyi célja volt, pihentessük elménket, eddzük fizikumunkat és közben feltöltődjünk a következő hétre, esetleg hetekre, amíg ismét lehetőségünk lesz egy újabb természetjárásra. Telitalálat volt, kihagyhatatlan élmény.
Régóta terveztem ezt a túrát, sokat olvastam róla, de a legaprólékosabb leírás sem pótolja azt, ami a helyszíne a szemünk elé tárul.
Ez a kirándulás korai keléssel jár, Szombathelyről reggel 6 órakor indultunk, mivel a szurdokot Graztól 40 km-re fekvő Mixnitz nevű faluban találjuk.
A falu végén, a parkolóban hagytuk az autót, és 45 perces „kaptatóval” elértük a szurdok bejáratát. Ez a kis kaptató kiváló bemelegítő a szurdok végigjáráshoz. Már a bemelegítő szakasz is egy kellemes vízesés mellett halad, és ha szerencsések vagyunk, találkozhatunk a képen látható kisrókával is .
A szurdok bejáratánál jegyet kell váltani, felnőtteknek 3,5 €, gyerekeknek, csoportoknak jár kedvezmény. Gyerekeknek 6 éves kor felett ajánlják a szurdokot.
Amint beérünk, feltűnik, hogy nagyon jól karbantartott területről van szó. A sziklák oldalába ill. a vízzuhatag fölé épített falépcsőkön, hidakon és létrákon lehet átkelni. Mivel mi reggel 9 óra körül értünk oda, szinte rajtunk kívül senkivel sem találkoztunk, így saját tempónkban mentünk végig, illetve ott álltunk meg, ahol szemünk kívánta. A szurdok végén, kb. 10 perces járásra egy kellemes hütte várja a túrázókat, finom illatokkal, kellemes környezettel.
A pihenés után lehetőség van a megfáradtaknak másfél órás gyaloglással visszaindulni a parkolóba, egy szép hegyi sétány visz vissza, ugyanis a szurdokban tilos ellenkező irányba közlekedni.
Meghódítottuk a Hochlantsch-ot
Akiknek van kedvük újabb kihívásokhoz, meghódíthatják a grazi hegyvidék legmagasabb csúcsát a Hochlantsch-ot (1721 m). Némi erőnlétet igénylő meredek, sziklás hegyi út visz fel, viszont felérve, az elénk táruló panoráma megéri a fáradtságot. Lelki füleinkkel halljuk az adrenalin patronok felrobbanását. Több út is vezet fel a csúcsra, mi választásunk véletlenszerű volt, így sikerült a rövidebb, de a meredekebb verziót választani.
A csúcsra érve lényeges hőmérséklet különbséggel kell számolni, így jó ha erre gondolunk, amikor a túrára készülve a hátizsákunkat pakoljuk. 1721 méter magasan jól esik egy melegebb darab, illetve a szél miatt egy sapka. És természetesen ne feledkezzünk meg a csúcs-csokiról, amit erőfeszítéseinkért garantáltan megérdemlünk. Visszafelé indulva nagyon hamar rádöbbenünk, hogy lefelé sem könnyebb, mint felfelé, sőt! Őszintén szólva nekem megterhelőbb volt. Visszaérve a hüttéhez ismét az az érzésünk támad, hogy megérdemlünk valamit.
Miután kifújtuk magunkat, hozzáláttunk a másfél órás lefelé meneteléshez, itt a térdfájósoknak támadhatnak gondjai. Lefelé vezető szakaszban sem lehet csalódni.
Fél 6 tájékán érkeztünk vissza a parkolóba, és töredelmesen bevallom, nagyon kellemes érzés volt beülni a kocsiba, hátradőlni, és arról álmodozni, milyen kellemes lesz hazaérve a fürdőkádban lazítani.
Már hazafelé éreztük a kirándulás mentális állapotunkra gyakorolt jótékony hatását. A fizikumomra gyakorolt hatását igazán csak 2 nappal később éreztem a combizmaimban, amikor lefelé indultam a lépcsőn a harmadikról, és az első félemelet tájékán az a gondolatom támadt, hogy kevésbé lenne fájdalmas leugrani, mint végiggyalogolni több emeletnyi lépcsőt. :) Megnyugtatásul írom, hogy tovább dacoltam a lépcsőn, és ha nehezen is, de leértem.
Elébe menve egy plágium botránynak, a képeket nem jómagam, hanem egy kedves túratársam készítette.
– Évi-