Nem gondoltam volna, hogy a pár nappal ezelőtt kiposztolt Ennyire rosszul bánunk egymással című írásomra ilyen gyorsan válaszol az élet.
Szombathelyen kimaradtunk az ítéletidőből. Hírekből, híradókból, internetes hírportálok híreiből hallhattuk, hogy pár kilométerrel távolabb, megannyi embernek lett ideiglenes börtöne a M1, M7 autópálya illetve több, hótorlaszokkal elzárt út.
Azonban mindezeknél beszédesebbek voltak a facebook-os megosztások, posztolások, amelyek sokszor ellentétesek voltak a hivatalos kommunikációval. Mindenki jól van, nincs veszélyben, sőt még sem fázott, tévében elhangzott mondatokat hallgatom, miközben olvasom a neten a felhívásokat, hogy éppen az M1 valamelyik kijáratánál veszteglő autóban ülő cukorbetegnek van S.O.S szüksége inzulinra és stb.
Sorra posztoltak köszönetnyilvánításokat, és a segítségnyújtás különböző formáinak-étel, ital, takaró, szállás- civil felajánlásait.
Megható volt ez a civil összefogás, amely nagyon gyorsan kelt éltre és terjedt, válaszul a kialakult káoszra. Reményt keltett, szívet melengetett. És most mondhatjátok, nekem semmi nem elég, de olyan megnyugtató lenne, ha a hó elmúltával, a gondolat maradna és beköltözne a hétköznapokba is.
Nem célom ebben az írásban értékelni a kormány helytállását de nem tudom nem megemlíteni a Belügyminisztérium gondoskodó sms-ét. „ Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe!” Köszönjük! Valószínű ennek az sms-nek volt az eredménye, az a fantasztikus eredmény, hogy mindenki megfázás nélkül megúszta a hófogságot!
Akkor jöttem rá, hogy frankó helytállás mellett a Belügyminiszter jövőbe látó tehetsége is pontot érdemel, mert ezt már akkor eredményként kommunikálta, amikor még emberek fűtetlen autókban vesztegeltek….
-by Évi-