És eljött az a pillanat, amikor a szhelyi lányok blogszerzőjének egyike kisbabát vár. Ez lennék én. Hiába a harmadik, mivel ez az első Magyarországon megszületendő babám, ezért teljesen új vagyok az itthoni rendszerben és körülményekben. Néha meglepődök, néha szörnyülködök, aztán van olyan is, amikor elismeréssel bólogatok.
Dilemmáim sora az orvosi vizsgálatokkal indultak. Mert az rendben van, hogy havonta elmegyek orvoshoz, de az már nem, hogy minden alkalommal ultrahangozásra vagy belső vizsgálatra sarkallnak. Problémám nincs, mégis „a biztonság kedvéért jó lenne megnézni a babát.” Jelezném, hogy az eddigi várandósságaim alatt a várandósság tényének megállapítása után, a 36. hétben kellett legközelebb letolni a nadrágomat. Mert ha nem volt panasz, akkor nem tettek mást, mint meghallgatták a kisbaba szívverését, megmérték a hasam körfogatát és kész.
Most, a gyakori vizsgálattal szinte mindig előjött valami, ami extra stresszt okozott. Mert hát valljuk be alapból is egy csomó dolgon izgulunk a születendő gyerekkel kapcsolatosan és most még a doki is stresszel??!!! Aztán a végén már azon stresszelünk, hogy nem szabadna ennyit stresszelünk, mert nem tesz jót a babának.
A megérzéseim azt súgták, hogy nincs baj, de azért a kisördög ott motoszkált már bennem. Tehát útra fel: Budapest, újabb orvosok és vizsgálatok, és persze rengeteg pénz kifizetése után kiderült, hogy nincs semmi problémám sem nekem, sem a kisbabának. Mindamellett, hogy nagyon örülök ennek, azért szomorú is vagyok, mert úgy érzem elvették tőlem a megérzéseimet. Mérges vagyok magamra, hogy bár hetekig húztam, de végül mégsem mertem kiállni az érzéseim mellett.
Jelenleg odáig jutottam, hogy egyelőre kicsit hanyagolom az orvoshoz járást, és amióta így döntöttem nyugodt vagyok:) Ráadásul pár hete elmentem egy otthonszüléssel kapcsolatos beszélgetésre is, ami sok gondolatot indított el bennem…de ez már egy újabb dilemma.
-ági-