Kapros túrólepény

turolepeny3Velem egyik takaros kis vendégházában volt szerencsém néhány napos életmódtáborban részt venni. A házigazdánk, Enikő minden napra isteni vegetáriánus ételekkel készült, sőt egyik nap még közös főzöcskézést is tartottunk. Sütöttünk kenyeret, készítettünk mindenféle mártogatóst és egyéb kenyérre valót. Kedvencem a túrólepény volt, melyet feltétként, spenótfőzelékhez ettünk.
Többször készítettem el már azóta, ettük borsófőzelékhez, de friss, kevert salátával is nagyon finom.

Hozzávalók:
25 deka túró
20-25 deka sajt
20-25 deka zabpehely
2 tojás
1 fej vöröshagyma apróra vágva
2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva
petrezselyem
kapor
só, bors
annyi tejföl, kefir vagy joghurt (esetleg kevés víz), hogy lágy massza legyen belőle
olaj

turolepeny1

A hozzávalókat egy tálba tettem, kb 2 deci tejföl és joghurt keverékével és fél deci vízzel összekevertem. Egy kerámia tepsibe annyi olajat öntöttem, hogy jól befedje.
Ahogy belesimítottam a masszát az olaj több helyen felbuggyant alulról. Ez kimondottan hasznos a sütés során. Figyeljünk arra, hogy a massza két ujjnyinál ne legyen vastagabb.  Ezt az adagot én egy 25cmx18cm-es sütőbe tettem bele.
200 fokos sütőben addig sütjük, amíg kezd megbarnulni a teteje, kb. 20 perc.
Az eredeti receptben kapor helyett csomborral vagy borsikafűvel és majorannával van fűszerezve a túrólepény. Érdemes próbálkozni a különböző ízesítésekkel.