Egy gasztronómiai kaland áldozata lettem – megkóstoltam ezt a halas szendvicset

20131021_173021

A felvételért elnézést, mobilról, hirtelen felindulásból követtem el, de ennyire gyomorforgatóan rossz kaját én még életemben nem ettem. Egy gasztronómiai  kaland áldozata lettem, ugyanis tegnap délután, Szombathely belvárosában rákívántam egy kőkorszakinak mondott szendvicsre. A tettes egy extra glutén-, tej-  és lisztmenetes halas változat volt.  Nem, nincs bajom a reform kajákkal, sőt, kedvelem a maglisztből készült édességeket és szendvicseket. Ráadásul  lassan egy éve nem ehetek liszteset, úgyhogy minden alkalomnak és helynek örülök, ahol nem búzából, hanem len- és/vagy amaránt-féle magokból kreálják a kenyereket és nassolnivalókat.

Éhes voltam, és nem okultam korábbi rossz tapasztalatomból, úgyhogy bementem, mert épp kéznél volt, hát rákívántam egy húsos-halas szendvicsre. (Volt még tojásos, kolbászos változat, de nem vagyok  húsimádó, így maradt a halas.)

Az csak egy dolog, hogy a tenyérnyi zsemleszerű képződmény 350 forintot kóstált, és ugyanennyibe került egy csésze tea is, de az íze és az állaga ennek a szendvicsnek mondott valaminek kritikán aluli. Nem ragozom, hiába néz ki kívülről tényleg valahogy, ennek a zsemleszerűségnek vizes sós muffinos íze volt, alja nedves (olyan, mintha előzőleg lefagyasztották volna, és csak pár órája vették volna ki a hűtőből). Nincs friss, roppanós állaga – amit egy helyben elkészített terméktől én elvárnék, a töltelékként tálalt halpép sem volt gusztusos, íze sem ütötte meg a mércét, és egyáltalán nem esett jól a gyomromnak. Zöldséggel sem halmozták tele, egyszóval többet nem kívánnék rá.

Tudom, hogy nem a méret a lényeg, de összehasonlításként

 

Legutóbb egyszer már megjártam itt, ezért voltam most mérges, hogy nem okultam. Akkor egy küllemre gusztusos gyümölcsös süteményt kóstoltam, aztán a drágán vett kocka fele a szemétben landolt. Az ok ugyanaz volt, nedves-vizes tészta, mélyfagyasztottból felengedett állag.

Másrészt az ugyanitt vásárolt kókuszos golyó – hogy valami pozitív végkicsengése is legyen ennek az írásnak – finom volt, kár hogy az utolsó darabra  tegnap épp barátnőm, s nem én kívántam rá. Mindenesetre sajnálom, mert jó lenne, ha jobb lenne…

 

 20131021_173009

– by szendi-