Itt a világ legegyszerűbb ebédje, elrontani sem lehet: szezámmagos cukkinis lepény (görög módra, gluténmentesen)

1_kaja_1

Az alapreceptet évekkel ezelőtt sógornőmtől kaptam, állítólag eredeti görög paraszti ételről van szó, azóta bolondítgatom, mikor mit találok hozzá a hűtőben.  Amiért szeretem: mert fél óra alatt kész, nem lehet elrontani. A hozzávalók közül viszont a mentát hamar kilőttük,  nem ízlett a családnak, helyette jött a kapor és a petrezselyem, és a fetasajt helyett is jobban kedveljük a juhtúrós verziót, és persze a füstölt  sajt sem hiányozhat. Fasírozott helyett főzelékekhez is kiváló, de magában vagy köretként, sörkorcsolyaként  is melegen ajánlom.  Most csak azért sütöttük, hogy legyen mivel  feldobni a mai hivatali ebédet…

– 1 db (nagyobb vagy 2 db kisebb) reszelt (én zöldségaprítón vágom apróra) cukkini

-3-4 kanálé szezámmag

– 1 kanál hidegen sajtolt olaj

– 1 nagyobb hagyma, 3 gerezd foghagyma

– 2 db tojás

– érzésre kapor

– 4-5 dkg rizsliszt

– csipetnyi szódabikarbóna

– só, szerecsendió, fehérbors

– 1 juhtúró

– 15 dkg füstölt sajt

2_kaja_2

A cukkinit és a hagymát zöldségaprítón apróra vágjuk, és egy nagyobb tálba átöntjük. Hozzákeverjük a rizslisztet, 10 dkg füstölt sajtot, 2-3 evőkanál szezámmagot, kaprot (esetleg  petrezselymet is), a szerecsendiót és a tojásokat. Ízesítjük sóval, őrölt borssal, mehet bele a szódabikarbóna és a juhtúró is. Tetejére rászórjuk a maradék sajtot és meghintjük szezámmaggal is. Jót tesz a masszának, ha hagyjuk egy fél órát érni…

A tepsi alját sütőpapírral kibéleljük, aztán mehet bele a massza…15-20 percig 150-200 fokos sütőbe sütjük…

3_kaja_3
Tzatzikivel isteni, főként ha nyáron tudunk friss uborkát szerezni. Mi most jobb híján balzsamecetes paradicsommal lakmározzuk.
A tzatzikihez a hozzávalók: frissen apróra vágott mentalevél és kapor, 2dl élő (görög)joghurt, 1 db reszelt kígyóuborka,  2 gerezd fokhagyma, kis fehér bors és persze só.