Közeli helyeken – a dozmati Krisztina kilátó

Ha már az időjárás nem figyeli a naptárat és áprilisnak képzeli magát a november, használjuk ki és menjünk ki a szabadba, irány a természet! Az a kevés falevél, ami még nem hullott le, a leggyönyörűbb színekben pompázik szemünket, lelkünket megörvendeztetve. És hová menjünk? Valami közeli helyre! :)

dozmat2

Többször írtunk már a megyeszékhelyhez közel eső kis ékszerdoboz faluról, Dozmatról (például itt és itt), ahol a folyamatos fejlesztéseknek és szépítéseknek köszönhetően mindig találunk valami új látni- és kipróbálnivalót. Mi gyakran sétálunk arra, most mégis sikerült meglepődnünk az új kilátót megtalálva. Ez év májusában adták át, valószínűleg nem nagy csinnadrattával, mert – mi legalábbis – lemaradtunk róla. A Csodaszarvas tanösvény nagy körét (kb. 5 km) még ugyan nem sikerült végigjárni, de a kis kört (1,8 km) most teljesítettük. Akár 4-5 éves gyerekkel is bejárható, bár elég meredek emelkedők vannak, az út jól és biztonságosan kiépített.

A túrát kezdhetjük mindjárt a faluba beérve bal kéz felől található Szabadidő parknál (a játszótér is szuper, de imádkozzuk le a srácokat a mászókáról, hogy legyen erejük a túrára! :) ), itt parkolni is lehet. Megindulva a frissen aszfaltozott úton a dombra, táblák sokasága segít a tájékozódásban. A kisebbik kört jobbra az utolsó ház mögött induló ösvényen kezdhetjük meg. Hamar egy Kelta Fahoroszkóp táblához érünk, amelyről ki-ki leolvashatja, hogy melyik fának felel meg a születési ideje.

doz1

Ezután a túra folyamán folyamatosan találkozhatunk az egyes típusokat bemutató táblákkal, már lehet előre izgulni, a család melyik tagja következik. Mi nagyon jókat szórakoztunk és ami megdöbbentő volt, hogy szinte mindhármunkra tökéletesen illett az adott fa jellemzése.

SAM_5469

Útközben láthatunk még egyéb szemléltető és magyarázó illusztrációkat, de ha szerencsénk van, élőben is találkozhatunk őzekkel, szedhetünk színes leveleket, bogyókat, gombákat, vagy ölelhetünk fákat, melynek terápiás hatása van – mint olvastuk az egyik „állomáson”.

doz2

Kb. 800 méter után érjük el az új látványosságot, mely a Krisztina kilátó nevet kapta. Nagyon érdekes, nem felfelé tör az égbe, hanem 45 fokos szögben van megdöntve, kicsit talán félelmetes is, mikor felérünk a tetején a teraszra és mintha a semmiben lógnánk. Az elénk táruló panoráma azonban bőven kárpótol! A fából ácsolt torony tövében padokat, asztalokat is találunk (szemetes is van!), így akár leülhetünk falatozni is.

doz3

doz6

doz7

Ha van még kedvünk, erőnk és időnk, tovább is folytathatjuk a nagy körön a túrát vagy egy meredek, de kőzúzalékos úton visszatérhetünk a faluba. (Természetesen fordítva is kezdhetjük a kirándulást, ekkor a falu közepén tesszük le az autót és ebben az esetben már 500 méter után a kilátónál lehetünk.)
Miközben visszasétálunk kiindulási pontunkhoz, út közben még egy pici fitneszparkot is útba ejthetünk – már ha nem fáradtunk el nagyon.
Ez a csodálatos kis falu mindig meg tud lepni bennünket valami újdonsággal, fedezzük fel! :)

doz4