Egy tudatos szülő ezerféle cikket elolvas arról, mit mond a mai iskolarendszerről a pedagógus, a pszichológus és sok-sok szakember, aztán nagyokat sóhajt és bólogat, hogy igen és tényleg, borzasztó ez amiben a gyerekeink töltik a fél életüket. Valljuk be, annak az esélye, hogy délután egy felszabadult, mosolygós, friss gyerek vár minket az iskolában szinte egyenlő a nullával, általában tele vannak feszültséggel, fáradtak és agyilag totál le vannak szívva – így aztán a szülő hazavisz egy ordibáló vagy magába roskadó, idegesítően locsogó vagy totál néma, őrjöngve futkosó vagy fotelba rogyó gyereket, szóval semmiképp sem olyant, akivel a maradék kis időt jókedvűen lehet eltölteni. De hát ezek közhelyek, amiről sok okos írt már, mi meg minden nap megtapasztaljuk.
Mellette pedig olvasunk és irigykedünk a finn példára és néhány jól működő, de elérhetetlen alternatív intézményre. 
Arról viszont ritkán kérdezzük meg a legilletékesebbet, vagyis a saját gyerekünket, hogy ő mit tartana tökéletes iskolának. Nálunk nemrégiben a reggeli autózás közben apa és lánya belevágott egy olyan játékba, ami egyfajta „iskolareform”, arról szól, a gyerek milyen intézményt képzel el magának álmaiban. Tanulságos nagyon.
Az egyik pont például az, amit mi felnőttek úgy hívunk, hogy kis létszámú osztály. „Mert apa, múltkor, amikor a fiúk a műsort próbálták, csak nekünk lányoknak volt óra, és az szuper volt.” Itt nagyjából 12 tanulóra kell gondolnunk. Szóval a gyerek szeretne kis csoportban dolgozni, ahol a tanár néninek több ideje van egy-egy diákra, lehet lazább a hangulat, lehet jobban egymásra figyelni. 
A legjobb óra természetesen a játék lenne – hozzáteszem, nem elsős és jó tanuló a kislány – természetesen a szabadban, természetesen egy óriási udvaron, ahol nem csekkolja őket a tanár néni és természetesen szabadon, mindenféle vezényszó nélkül. „A tanár néninek csak egy sípja lenne, és amikor vége az órának fúj egyet és akkor minden elrejtőzött gyerek odafut hozzá.” Lenne még sütés és erdőjáró óra is, persze szabadon, ki merre akar, arra bóklászik, mindenki kapna egy GPS-t, hogy visszataláljon. Közben pedig mindenféle kincseket gyűjthetnének.
A jelenlegi tárgyak közül maradhat az angol, úgy ahogy most is van – nagy gratula a tanító néninek :). A többi még megfontolás tárgya, környezet az lehet „csak kicsit érdekesebben”, persze a rajz marad, talán az irodalom is, de az olvasmányt mindenki maga választaná. A matek, háááát azon még gondolkodik:
) 
És ki lenne a tanár néni? – szól a nehéz kérdés. Óriási szerencsénkre a 3 év alatt azért sikerült két gyerekszerető pedagógust kapnunk. Tökéletesek lennének, egy tökéletes rendszerben, ám még így is, hogy mindenféle eszement dolog köti a kezüket, a lehető legjobbat adják a kicsiknek – szóval a legmeghatározóbb első éveket jó pedagógusoknak köszönhetjük. És ezt érzi a gyerek is – ők tanítanának álmai iskolájában.
Néhány pedagógus neve persze rögtön tiltólistára került, félek, ezek száma az évekkel csak nőni fog. :( A tökéletes iskola játék tovább zajlik reggelente, szerintem érdemes kipróbálni. Sok gyerek persze egyszerűen csak azt válaszolja, legszívesebben felrobbantaná az iskolát – meg is értem – de ha nem ütjük el viccel a játékot, izgalmas és tanulságos dolgok derülhetnek ki arról, hogyan éli most és hogyan élné álmaiban a gyerek az iskolai életét.