Mit gondoltok, ki élt urasabban, a pesti író, Krúdy vagy Ferenc József császár?

 

Mit ebédelt Ferenc József? Mi a titka a bécsi csonthúsnak? – Tette fel kérdést Krúdy Gyula 83 évvel ezelőtt, talán épp egy hasonlóan ködös, őszi délelőttben.

2

Tudjuk róla, elképesztően termékeny író volt, mintegy háromezer novellát, és közel hatvan regényt írt, közülük egyben szólt a császárról, Ferenc Józsefről, és fejedelminek nem mondható ebédjéről. Ráadásul nincs még egy olyan magyar szerző, aki úgy és annyit tudott volna étkekről, italokról, nagyevőkről, borisszákról, piacokról sztorizni, mint ő. Neki köszönhetjük az Eszterházy rostélyos, a Rácz ponty, de Újházi Ede húslevesének ízes leírását is, de erről majd máskor.

Ha történetesen nem sztorizik Ferenc József ebédjéről, talán ma már senki se tudná, mit neveztek múlt századi békeidőkben „bécsi csonthúsnak”. Mekkora kultusza volt ennek a levesből kihalászott főtt marhának, amit a császár úgy, de úgy szeretett, hogy a pénteki böjtnap kivételével csak ezt fogyasztotta délidőben.

Mit gondoltok, ki élt urasabban, a pesti író, Krúdy vagy Ferenc József császár? részletei…

Cékla – a szezon szuperzöldsége

Nagy őszi kedvenc a cékla. Egészségügyi hatása miatt feltétlenül érdemes az asztalra tenni, akár egész évben fogyasztani. Jótékonyan hat a magas vérnyomásra, és az állóképességet is javítja. Magas A-, B- és C vitamin tartalma és kálcium-, foszfor- valamin vastartalma is jelentős. Leginkább gyökerét használjuk, de a levele is felhasználható zöldturmixban, akár spenót helyettesítőjeként fokhagymával párolva, vagy pesztóként felhasználva . Néha a piacon belefutok sárga változatába, ami enyhébben “céklaízű”.cekla5-1 Cékla – a szezon szuperzöldsége részletei…

Lekéstünk egy fontos nemzetközi napot! :)

Jajj, olyanok vagyunk, mint a lajhár!! Lekéstük a napjukat… vagy talán így tudjuk legautentikusabban megünnepelni? Tegnap, október 20-án volt ugyanis a Nemzetközi Lajhár Nap. :)

cute-sloths-5806303529cd8__700

Ezek az emlősök a leglassabb állatok a világon, mint köztudott. Az talán kevésbé, hogy mivel csak levelekkel táplálkoznak, kalóriaszegény étrendjük miatt „választották” az energiatakarékos életmódot.

cute-sloths-320-580885a0d0510__700

Napi 9−10 órát alszanak, és amikor ébren vannak, jellegzetes testtartással, fejjel lefelé haladnak az ágakon, kb. 400 méter/órás sebességgel. Vagyis lassúsággal.

cute-sloths-57f269182f5ab__700
A lajhárok Közép- és Dél-Amerika erdőiben élnek és ezeket a képeket elnézve a cukiság és boldogság megelevenedett képviselői lehetnének!

cute-sloths-57ee6a85754a3__700

Éljenek a lajhárok! :)

cute-sloths-57ee6f1dc9b66__700

forrás: boredpanda.com

Egy egzotikus finomság – krémalma

Hallottatok már a krémalmáról? Nem, ez nem egy sütemény, hanem egy egzotikus gyümölcs neve. Valaki magyarította a cherimoyáról, gondolom a formája nyomán jött az alma, a belsejének a textúrája után pedig a krém. Pedig az almától olyan messze van, mint Makó … izé … szóval nem hasonlít rá.
cherimoya-weird-fruit-jpg-638x0_q80_crop-smart
Én is csak most találkoztam vele az egyik áruházban [ott, ahol „minden jót, jó áron” vehetünk ;) ], bár először még a táblára kiírt nevet sem nagyon tudtam összepárosítani a termékkel, annyira ismeretlen volt számomra. Meg is kérdeztem az egyik eladót, hogy ez mi fán terem. :) Elmondta, hogy ők is megkóstoltak egyet, de csak akkor jó, ha puha. No, akkor megpróbálom én is – gondoltam, még ha kicsit borsos is az ára. Találtam egy egész puhának mondhatót, azt hazavittem.

Egy egzotikus finomság – krémalma részletei…

Tartósíts esővízzel! Avagy, hogyan rakjuk el az őszi gombát télre

 

gomba-1

Az esőnek ritkán lehet örülni. Kivéve, ha az ember szereti a gombát és ráadásul ismeri a tuti lelőhelyeket. Na én nem. De vannak jó barátok, akik igen. Ha hozzák, rotyog is belőle a pörkölt, a leves vagy egy egyszerű rántottás egyveleg. Amikor meg nincs friss, nyúlunk a konzervért vagy a hűtőpultos csomagért esetleg a műanyag dobozba porciózott darabokért.

Ősanyáink eme lehetőségek híján maguk tették el télire az őszi gombát. A módszer követhető, bár némi leleményességet igényel. Íme, egy recept 1860-ból.

Tartósíts esővízzel! Avagy, hogyan rakjuk el az őszi gombát télre részletei…

Ha sok almánk van, egy jó választás: krémes almarakottas

almarakottas-027b

Sógornőmtől kaptam 3 kg háztáji almát, amiből egy édesség kívánkozott. Végül a 100 legjobb almás recept című receptgyűjteményben a K betűig jutottam el, mire rátaláltam erre az ígéretesnek tűnő receptre. Szerencsére minden volt hozzá itthon, és nem is tűnt nehéznek. Így ez lett másnap a vacsora utáni desszert.

Ha sok almánk van, egy jó választás: krémes almarakottas részletei…

Ráncosodsz? Fogyókúrázol? Egyél gesztenyét!

chestnut1A hideg őszi-téli napokon, az utcán sétálgatni nem nagy élmény, de ha az ember a katlan mellett álldogáló árusnál egy zacskó forró gesztenyét vásárol, jelentősen javíthatja a közérzetét. Melegszik tőle keze-lelke. Gesztenyét ropogtatni nagyon jó. S mellesleg egészséges is, szóval együnk belőle minél többet. Hogy miért?

Ráncosodsz? Fogyókúrázol? Egyél gesztenyét! részletei…

Így reformáld az oktatást! Avagy mit keres egy rák egy szombathelyi iskolában?

405902_rakok_a_perintben

Rákot enni ma már nem nagy szám, aki szereti, hozzá tud jutni idehaza is, nem kell feltétlenül tengerparti útra kelni – igaz, az ottani tengeri herkentyűknek azért nincs párja. Na de rákot, enni látni, az már különleges dolog, nem? Vagy mondjuk megnézni, hogyan készít magának „fészket”? Hogyan „fut” hátrafelé? Na, ilyent ki látott? Én igen :).

A dolog úgy kezdődött, hogy a jó fej tanító néni környezetből gyűjtőmunkára inspirálta a gyerekeket – némi kisötöst azért kilátásba helyezve – és az én természetbúvár lányom nekiállt keresgélni. Első körben a kiszáradó pocsolyából megmentett, nálunk nevelkedő ebihalakat vitte be az iskolába. A sikeren felbuzdulva pedig újabb kutatómunkára adta a fejét, másodszorra vízi növényeket ígért a tanító néninek, így aztán megfűzte az apját, nézzenek körül a Perint partján. Gumicsizma, nylonzacskó és indult a csapat vadászatra. Az eredmény egy szétázott bakancs és egy jelző rák lett. Így reformáld az oktatást! Avagy mit keres egy rák egy szombathelyi iskolában? részletei…