Miért nem vitázunk jól? (Az Alföldi féle IK-ról)

D_KZG20130817013_resize2_858x558Egyik főnököm, azt mondta még valamikor nagyon régen nekem, „ kell a vita, Évi, az viszi előre a világot”. Rájöttem igaza van, de ma már azt is tudom, hogy vita és vita között óriási különbség van, jól vitázni nem tud mindenki.  http://hu.wikipedia.org/wiki/Vita

Én magam részéről, ha megfelelő a vitapartnerem, és a téma, szeretek vitázni. Egy jó vita: edzi az agyat, az érvelési, ellenérvelési technikát, a logikai készséget, gyakoroltatja velünk a másikra való odafigyelést.  A vitának nem feltétlen az célja, hogy  meggyőzzem a másikat a magam igazáról.  Miközben egymásnak feszül megannyi gondolat, új megvilágításba is kerülhetnek dolgok, amikre én addig nem is gondoltam, nem biztos hogy elfogadom, de mindenesetre elgondolkodom rajta. Miért nem vitázunk jól? (Az Alföldi féle IK-ról) részletei…

ZABálnivaló palacsinta

Szeretem a palacsintát, és amikor kiderült a laktózérzékenységem, szomorúan mondtam le róla. Mostanra szerencsére már nem kell nélkülöznöm. A következő receptem hosszas kísérletezés eredményeként született. Szerettem volna tejmentes, fehércukor-mentes, fehérliszt-mentes palacsintát alkotni. A választásom végül azért esett a zabra, mert ez alapvetően egy édes ízű mag. Édességekhez, süteményekhez optimális.

palacsinta

ZABálnivaló palacsinta részletei…

Szamócás programajánló – hosszú hétvégére

A jövőre 20 éves fennállását ünneplő Szamóca Színház szerdán hajnalban érkezett haza (Toronyba) legutóbbi, nagy sikerű fellépésének helyszínéről: a fadd-dombori Erzsébet táborból, ahol az ott nyaraló gyermekeket szórakoztatták. Azonban máris az elkövetkező napok örömteli kihívásaira koncentrálnak, hiszen az ünnepi hosszú hétvégén 4 előadásuk lesz látható a Dunántúlon. Augusztus 16-án és 20-án délelőtt ismét elindul Bükön a Mesevonat, hogy a végállomáson Csiperke és Csuporka vidám mesejátékát nézhessék meg az utasok. 18-án, vasárnap 15.45-kor lakóhelyükön, a toronyi falunapon bohóckodnak, 20-án pedig 13.00 órakor Badacsonyban, a Rózsakő Fesztiválon lép fel a Szamóca Színház.

Az élet főzés nélkül…

IMG_2324

Nyers táplálkozással kapcsolatban nincs sok tapasztalatom, hacsak az nem, hogy reggelire mindig csak nyers zöldséget és gyümölcsöt eszem, illetve iszom. Több mint egy éve van ez így, és állítom, hogy soha nem éreztem ennél energetizáltabbnak magam a délelőttök folyamán. Adódik a kérdés, hogy ha ennyire bevált a nyers étel a nap egyik felében, akkor miért nem étkezek hasonlóképpen a nap másik felében is. Hát igen, pedig már sokat olvastam a nyers étkezéssel kapcsolatban és egy aszalógéppel is bővült a kevésbé kihasznált konyhagépek sora… Teljes váltásra azért nem vágyom, de milyen jó lenne néha egy-egy étkezést lecserélni nyers ételekre, főleg ezeken a forró nyári napokon.

Eddigi nyers ételeim tehát turmixokból, vagy salátákból álltak, de a fantáziám soha nem  repített el odáig, hogy tökfőzelék, töltött paprika, vagy akár hamis májkrémmel megkent keksz is elkészíthető nyers alapanyagokból. Egészen addig, amíg meghívást nem kaptam Szombathely első nyers éttermének a megnyitójára. Az élet főzés nélkül… részletei…