Lábfeltevős élvezkedés a szombathelyi fák alatt – egy délutáni meditáció

Melyik szülő ne ábrándozott volna arról, hogy egy szép júliusi délután felteszi a lábát és egy egész órán keresztül csodás, éteri zenét hallgatva, felhőket nézve  csak meditál avagy épp nem gondol semmire és közben egyszer sem kell „Anya, van még süti?” és „Hol van már megint a távirányító” kérdésekre kizökkennie ? Rendben, most tegye fel a kezét, akinek ezt sikerült is megvalósítani! A 8 évvel ezelőtti nagymamánál nyaralás nem ér! ;) Szóval senki?
Pedig – ha ritkán is – bárki előtt ott a lehetőség. Akihez közel áll a meditáció világa, biztosan találkozott már Kövi Szabolcs nevével és zenéjével. Többször tartott már Szombathelyen is koncertet, valamiért azonban én csak most jutottam el rá. Mikor megláttam a felhívást, hogy a Kámoni Arborétumban pihenőszékes koncert lesz a fák alatt, tudtam, hogy ott leszek. Bár jó egy hónapja, mikor lefoglaltam a helyet, még azon izgultam, nehogy 35 fokos meleg legyen a délután 1-kor kezdődő előadáson, ennek majdnem az ellenkezője jött be ezen a szeszélyes júliusi napon.

Fotó: Kövi Szabolcs

Tekintve, hogy többféle technikai akadály felmerült és az esőnek is erősen lógott a lába, inkább a látogatóközpont oldalához kerültek a nagyon kényelmes székek (amit egyébként az előadó maga hozott, a vidám, színes takarókkal együtt).
Szabolcs – segítőjével együtt – kedves közvetlenséggel fogadta  a nézőket, akik a belépődíj fejében cd-ket választhattak. Nekem több albumom van már, azonban most végre hozzájutottam az 5 cd-ből álló Nagy meditációs kör elnevezésű gyűjteményhez. (Most is ez szól, mikor ezt írom.)

Nagy élmény volt az egy órás koncert, ami alatt Kövi Szabolcs 9-féle fúvós hangszeren játszott, volt, hogy egyszerre kettőn is! A fuvolát és a pánsípot felismertem, de néhány egzotikus, dél-amerikai fafúvós szerkezet újdonságként hatott. Remek volt a természetes, zöld növényekből álló háttér, még a madárcsicsergés is belesimult a magával ragadó zenébe.

Fotó: Kövi Sz. FB oldal

Számomra meglepő módon a közönség összetétele meglehetősen vegyes volt: gyermekek, fiatalok, közép- és idősebb korúak mind képviseltették magukat. Tekintve, hogy a hétvégén összesen hat koncert lesz, biztos, hogy nagyon sok emberhez eljut majd a híre.
A fel-feltámadó szél ugyan megborzongatott bennünket, de mégis legtöbbször inkább a zenétől libabőröztem, már amikor épp nem voltam félálomban. Gondoltam is rá, nem sok előadó válaszolhatja szívesen a kérdésre: „Na, milyen volt az előadás?”, hogy „Teljes siker, mindenki elaludt!”. :D

Ha most hétvégén nem sikerült bejutni a koncertek valamelyikére, nem kell bánkódni, egyrészt cd vásárolható Kövi Szabolcs honlapján, hallgatható a zenéjének egy része a Youtube-on, illetve decemberben újabb előadással érkezik majd Szombathelyre, a Kámoni Arborétumba.

Egy egzotikus finomság – krémalma

Hallottatok már a krémalmáról? Nem, ez nem egy sütemény, hanem egy egzotikus gyümölcs neve. Valaki magyarította a cherimoyáról, gondolom a formája nyomán jött az alma, a belsejének a textúrája után pedig a krém. Pedig az almától olyan messze van, mint Makó … izé … szóval nem hasonlít rá.
cherimoya-weird-fruit-jpg-638x0_q80_crop-smart
Én is csak most találkoztam vele az egyik áruházban [ott, ahol „minden jót, jó áron” vehetünk ;) ], bár először még a táblára kiírt nevet sem nagyon tudtam összepárosítani a termékkel, annyira ismeretlen volt számomra. Meg is kérdeztem az egyik eladót, hogy ez mi fán terem. :) Elmondta, hogy ők is megkóstoltak egyet, de csak akkor jó, ha puha. No, akkor megpróbálom én is – gondoltam, még ha kicsit borsos is az ára. Találtam egy egész puhának mondhatót, azt hazavittem.

Egy egzotikus finomság – krémalma részletei…

Közeli helyeken: a Perint varázslatos szigetecskéje, Gencsapátinál

A nyári forróságok ideje azért már lecsengett, vége a nagy hőségnek, de még ebben a 27-28 fokban is jól esik hűsölni a lakásban. A gyerekek persze bent unatkoznak, strandra viszont a felnőtt – legalábbis én – nem vágyik, még szerencse, hogy nekünk van egy kis titkos helyünk, ahol dög melegben sem fulladozunk, ráadásul még fürcsizni is tudnak a kölykök. És nem elhanyagolható szempont az sem, hogy mindössze 5 perecet kell gyalogolnunk érte.

Nem más ez, mint a Perint patak egy kis szakasza Gencsen. Legalábbis mi ide járunk le, de elég hosszan húzódik ez a kis patak ahhoz, hogy legyen még jó néhány ilyen kis varázslatos „szigetecskéje”. (Szóval érdemes felfedező túrára menni.)

per2

Közeli helyeken: a Perint varázslatos szigetecskéje, Gencsapátinál részletei…

Unod már a Balatont? Utazz inkább a Tisza-tóhoz, mutatjuk miért!

Forrás: 1wallpaper.net

Számos cikk szól mostanában arról, hogy milyen szarvashibákat vétettek vagy nem vétettek a Tisza-tó rendbetétele során az elmúlt években, amikor kikotorták a tározóteret és néhány holtágat. Mindezt rettenetesen sok pénzből. Talán nem is kaptam volna fel a fejem ezekre a hírekre, ha nem épp néhány hete tértünk volna haza a családi nyaralásból, amit a gyönyörűséges tó partján töltöttünk. A szakmai vitához lövésem sincs, laikusként viszont szívesen ajánlom úti célnak a tavat, a kontár munkát – már ha tényleg az – szerintem csak a szakember láthatja.

Unod már a Balatont? Utazz inkább a Tisza-tóhoz, mutatjuk miért! részletei…

7+1 társasjáték, amivel élvezetesebb lehet a gyerekkel a nyaralás

dice-dominoes-and-game-piecesNyaralni jó. Gyerekkel nyaralni meg még jobb. Persze több meló, a kölyök néha macerás, néha idegesítő, de alapvetően feledhetetlen élmény a közös utazás. Strand, kirándulás, evés-ivás, csupa móka a nyaralás, ha jó az idő. De mi van, amikor a nap elbújik? Mi van, amikor túl hosszú az utazás és a gyerek megőrül unalmában a hátsó ülésen? Mi van amikor este nem hajlandó lefeküdni, de a felnőtteket sem hagyja borozgatni? 7+1 társasjáték, amivel élvezetesebb lehet a gyerekkel a nyaralás részletei…

Játék! Csak egy napig! Péntek 9 órakor sorsolunk!

A szombathelyi Iseumi Szabadtéri Játékok szervezőinek köszönhetően van két operajegyünk, úgyhogy most újabb játékkal jelentkezünk!
Osszátok meg ezt a bejegyzést, tagejétek, ha már tudjátok, kivel mennétek el…és a lényeg: írjátok meg Facebook-üzenetben, ki a világ egyik legnépszerűbb vígoperájának: A sevillai borbély zeneszerzője.
 20160726_102432
A jegyek mellé ajándékba Eszter SütiMűhely kekszcsomagját is adjuk: zabkeksz aszalt gyümölcsökkel és csokicseppekkel.
SORSOLÁS: PÉNTEK 09.00
Az előadás időpontja:
2016. augusztus 6. 20.30
Rendező: Káel Csaba

Történelmi Témapark

Aréna utca 1., Szombathely, 9700

 

 

Tipp a gyerekszobába: Így barkácsolj otthon vidám pingvineket!

A téli – legtöbbször – szürke és esőmosta délutánt felderíthetjük ezzel a kevés (legtöbb helyen otthon is megtalálható) alapanyagból álló kedves játékfigura megalkotásával. Készítsünk pingvint, majd díszítsük őket a saját elképzeléseink szerint! Íme a részletes leírás.

cimlap

Tipp a gyerekszobába: Így barkácsolj otthon vidám pingvineket! részletei…

Karácsonyfából ékszertartó? – (Sz)helyi DIY projekt

Férjem néhány éve lepett meg ezzel az „akasztóval,” ami igazából ékszertartónak készült és most is a hálószobánk falát díszíti. Kisebb, vagy akár nagyobb méretben konyharuha, törölköző, vagy akár kabát tárolására is alkalmas. Nem kell hozzá más, mint egy kidobott karácsonyfa, metszőolló/lombfűrész, szike/kés, csiszolópapír és lenolaj.20160111_100526 (1) Karácsonyfából ékszertartó? – (Sz)helyi DIY projekt részletei…

Amit ma megvennél, halaszd el holnapra..! – Keress valakit, akinek nagyobb szüksége van rá

Állok a városszéli drogériában a pénztárhoz vezető sorban, előttem, mögöttem középkorú házaspárok, parfümszetteket vásárolnak sok tízezer forintért, a pénztáros dicséri az ízlésüket. Jólöltözött hölgy érkezik, bevásárlókocsijában legalább öt gigaméretű játékdoboz, ajándékba szánja őket. Ismerőssel találkozik, látva annak csodálkozó arcát, máris mentegetőzik: egyetlen gyereknek lesz, de tudod, ez csak kis skatulyában nagy semmi.christmas-tree

Én se vagyok kivétel: ötödjére megyek be, felesleges apróságokat veszek, hátha az eddig vásárolt dolgok kevésnek bizonyulnak a fa alatt. Közben belül lelki tusa zajlik, és fogadom, az idén csinálom ezt így utoljára. Szigorúan kézzel készített ajándékot adnék, és a maradék időmben „sosem kell már” holmikat raknék zsákokba, és gazdát keresnék nekik. Azért titkon körülnézek az üzletben: nyugodt, derűs tekintetet keveset látok. Amit ma megvennél, halaszd el holnapra..! – Keress valakit, akinek nagyobb szüksége van rá részletei…