Várandós dilemmák

És eljött az a pillanat, amikor a szhelyi lányok blogszerzőjének egyike kisbabát vár. Ez lennék én. Hiába a harmadik, mivel ez az első Magyarországon megszületendő babám, ezért teljesen új vagyok az itthoni rendszerben és körülményekben. Néha meglepődök, néha szörnyülködök, aztán van olyan is, amikor elismeréssel bólogatok.varandossag2

Várandós dilemmák részletei…

Uzsonna házi májkrémmel

A minap vendéget vártunk uzsonnára, akit házi finomságokkal leptünk meg. Az itthon sütött kenyér mellé májkrémet készítettem, és a desszert egy mandulás amfóra volt. A meglepetés jól sikerült, a délutáni beszélgetés egyik vezérfonala pedig az egészségtudatos táplálkozás lett. A recept nagyon egyszerű, pár lépésből áll.

uzsonna0

Uzsonna házi májkrémmel részletei…

Bombabiztos bodzaszörp recept

P1020818

Nem tudom, ki meddig kísérletezik, mire megtalálja az igazit – nekem úgy fél tucat különböző recept kipróbálása kellett, mire eljutottam hozzá. Mert ugye valami gikszer mindig van: vagy az íze nem jó, vagy az állaga. Ebbe a verzióba nem kell tartósítószer, egyszerűen elkészíthető, és a végeredmény? Nos, próbálják ki, és ígérem, nem fognak csalódni. Bombabiztos bodzaszörp recept részletei…

Házilag mogyorókrémet? – Dupla mogyorós amfóra

Cukor nélkül is mennyei! Avagy készülhet-e egészséges, természetes, finomítatlan alapanyagokból finomság? Íme, a 4. bűntudatmentes süteményem, a banános-mogyorós amfóra, házi mogyorókrémmel töltve.

amfora6.0

Mogyorókrémmel töltött mogyorós amfóra

Ez a sütemény attól különleges, hogy duplán mogyorós amellett, hogy banános. A tésztája őrölt mogyorót rejt, továbbá házilag készült mogyorókrémmel töltöttem meg. Valami isteni lett! A krém köszönőviszonyban sincs a boltban kapható agyoncukrozott változatokkal. Ezt az is bizonyítja, hogy a krémet nyalakodva kiderült, mogyoróérzékenységem van. Most először életemben kiütések jelentek meg tőle a nyelvemen, ínyemen, és a torkomba is gombóc nőtt. Inkább bele se gondolok, hogy a boltiban vajon mennyi lehet a mogyoró, ha attól sosem volt semmi bajom. Mostanában nem fogok újra mogyorós sütit sütni, ezért örülök, hogy az első változat ilyen jóra sikerült, mert most átadhatom Neked, Kedves Olvasó! Házilag mogyorókrémet? – Dupla mogyorós amfóra részletei…

Rutinműtét?! – Kalandtúrán a szombathelyi kórházban

2_egeszseg_illusztracio_2Már-már kalandtúrának is beillett az a röpke rutinműtét, amihez a minap volt szerencsém a szombathelyi kórházban. Az ismerősök váltig próbáltak lebeszélni az élményről, és tanácsolták, menjek el inkább maszek klinikára, szedessem ott le a dudorkám. De ki nem hagytam volna ezt a soft-balkáni kalandot. Rutinműtét?! – Kalandtúrán a szombathelyi kórházban részletei…

Anyák napi szívküldi

Cukor nélkül is mennyei! Avagy készülhet-e egészséges, természetes, finomítatlan alapanyagokból finomság? Íme, a 3. bűntudatmentes süteményem, a banános-diós amfóra. Anyák napjára különleges, szív alakú formával.

amfora5.0

Anyai szív

Kedves Olvasó, tisztelt édesanyák, nagymamák, dédik! Anyák napja alkalmából a (Sz)helyi Lányok blogja szeretettel köszönt Titeket, Önöket! A névtelen szerző szavait magunkénak érezve gondolunk Rátok, Önökre:

Van-e olyan drágaköve a világnak
Amilyen a szíve az édesanyának?
Ér-e annyit annak hideg ragyogása
Mint az édesanya szelíd mosolygása?
Senkinek sem lehet olyan drágagyöngye,
Mint az édesanya értünk hulló könnye.
Mint az édesanyánk féltő, óvó karja,
Mely testünket, lelkünket védőn betakarja. Anyák napi szívküldi részletei…

Banán-klónok

Cukor nélkül is mennyei! Avagy készülhet-e egészséges, természetes, finomítatlan alapanyagokból finomság?  Itt a 2. bűntudatmentes süteményem, a banános-mandulás amfóra.
Banános amfórák

Banános amfóra

A banán remek választás, ha amfóráról van szó. Édes, zamatos, mégis semleges ízével könnyen tudja helyettesíteni a fehércukrot. Remekül lehet párosítani bármilyen ízvilággal, én kipróbáltam mandulával, dióval, mogyoróval, és mindegyik bevált. Először a mandulás változatot sütöttem meg, ennek receptje fog következni. Ám előbb némi ismertető a banánról. Tudásszomjamat oltva most is utána jártam néhány érdekességnek. Hogy tényleg klónok ezek a kecsesen ívelt gyümölcsök? A cikk végére ez is kiderül.

Banán-klónok részletei…