Ha lehunyod a szemed, kapod a napsütést, nem túl erősen, pont kellemesen cirógat. Csukott szemhéjadon át érzed a fényt, végre, végre eljött, átölel, belédköltözik, feltölt! És a szél? Épp csak annyira cinkoskodik, hogy képzeletben elrepítsen a tengerre, a legbékésebb, szelíd tengerre, amely most nem háborog, nem dühöng, csendesen, finoman hullámzik, árad. Ahogy a szél incselkedik veled, hajadba borzol kedvesen, ebben a fénylétezésben már érzed is a sós ízt a levegőben, a szád szélén, megérkeztél: ott vagy, ahol minden születik, indul, sarjad. A tengeren.
