Soha életemben nem jártam a Nagypityerben, most mégis rövid időn belül nagy rajongója lettem. Az egész úgy kezdődött, hogy az étterem mellett elvezetve észrevettem egy táblát, amin menüt hirdettek. Otthon aztán rákerestem a honlapjukra és 3 dolgon is megakadt a szemem:
1. A menüajánlatuk nagyon szimpatikus és ráadásul még olcsóbb is, mint ahol eddig megfordultam.
2. Van főzőiskolájuk…húú, ez érdekel!!!
3. Mi fene az a molekuláris konyha, meg a sous-vide technológia??? (…erről majd egy másik bejegyzésben)
Hát így kerültem egyik szombat reggel fél 8-kor(!!!) a Nagypityerbe egy kis közös főzőcskézésre.
Mai főzőtársaim, Andi, Laci, István és Boldi vendégekből váltak törzsvendéggé, majd beszélték rá Rolit a főzőiskolára, aki szívesen vette a kezdeményezést. Ezen nem csodálkozom hiszen, aki akár csak 5 mondatot is vált Rolival rájöhet könnyedén, hogy hatalmas szenvedélye a főzés. A mai menü pedig, mentás báránnyal töltött ravioli/tortellini, tökmagos zöldfűszeres „pestóval,” csirkeszaté zöldséges kókuszos basmanti rizzsel, feketeribizlis zebracsíkos túró(sajt)torta….hmmm, még most is összefut a nyál a számban.
Kötényt kötöttünk és egy gyors kávé és házi feketeribizeke szörp elfogyasztása után nekiálltunk a főzésnek. Gyúrtunk, aprítottunk, kevertünk, pároltunk, “buciztunk” és turmixoltunk, töltöttünk, hajtogattunk, merítettünk, pirítottunk, tálaltunk és 4 óra elteltével aznap először leültünk és ettünk.
Gyorsan ment az idő, persze ehhez nagyban közrejátszott a jó hangulat: záporoztak a poénok, ment egymás ugratása, és csak újabb lendületet kaptunk, amikor Roli megjelent egy-egy személyre szabott mojito shottal. Jártak a kezek és ment a duma: mi a különbség a szufflé és a brownie között, hogy lehet jól rizst főzni nejlonzacskó nélkül, ki milyen márkájú tejterméket szeret. Mindeközben Roli persze korrigálta a vágási, gyúrási technikánkat, vagy éppen kiküldött az étterem elé friss fűszereket szedni (a menta és a kakukkfű nem okozott problémát, de sokat kellett szaglásznunk, mire megtaláltuk a borsikafüvet.) Mert itt aztán semmi sem jön készen, vagy félkészen konzervdobozból, vagy zacskóból: mi gyúrtuk a tésztát, törtük fel a kókuszdiót, és készítettük el a teriyaki szószt.
A kerthelyiségen tálaltuk fel magunknak a főztünket és evés közben kitárgyaltuk a délelőtt történteket, és, bár nem nagyon ismertük egymást azért akadt közös téma bőven: ételek, italok, éttermek, gasztro élmények.
Aztán szóbakerült az is, hogy mit főzzünk a jövő héten. Na ekkor aztán dőltek az ötletek, és talán egy hónapra való menüsort is sikerült összehoznunk. Tervben van többek között tortilla sütés és kolbásztöltés, madártej és salsa készítés, de Roli javasolt valami számomra ismeretlen dél amerikai marhahúsos ételt (empanada) is, ami nagyon jól hangzott.
Nagyon élveztem a délelőtt minden percét, sokat tanultam, és nevettem, jókat ettem-ittam és beszélgettem. De, ami leginkább tetszett, hogy most végre volt időm és helyem igazán főzni. A hétköznapokon a konyhámban elsődlegesen a gyorsaság számít. Na, itt most nem erről volt szó. Élveztem, hogy van időm az étel elkészítésével foglalkozni, nem zavart meg gyereksírás, vagy telefonhívás. Vicces volt, mert az első feladatom tésztagyúrás volt és automatikusan egy kézzel, bénázva próbáltam a lisztet összegyúrni a tojással, olajjal, vízzel. Mígnem Roli rám nem szólt, hogy használjam mindkét kezemet. Ekkor döbbentem rá, hogy otthon minden maszatolós munkát egy kézzel csinálok, mert hátha közben cipőt kell a gyerek lábára húzni vagy szétszedni a kisautó beakadt kerekét. Most azonban nagy levegőt vettem és nekiugrottam a tésztagyúrásnak…úgy igazából. Átadtam magamat a főzés örömének.
Receptek folyt köv.
