Imádok kétkeréken barangolni, számomra ismeretlen utakat felfedezni. Őszinte válasz arra a kérdésre, hogy töltöttem volna legszívesebben a nyári szabadságot – egyértelműen, gondolkodás nélkül –biciklitúrán.Volt is benne részem, gondoskodtam róla, hogy ez vágyam teljesüljön, egyedül róttam Zala megye dombjait, és szemet , elmét nyugtató látvány mellet volt kaland is bőven…
Biciklizni szeretek, de szuicid hajlamoktól mentes vagyok, így gondosan, kevésbe forgalmas utakon terveztem meg az útvonalat.
Élveztem is, hogy olykor egyedül uralom az utat, egészen addig amíg a kis falvakon belül, apró útkereszteződésekben a teljes tanácstalanság lett úrrá rajtam, arcomra rajzolva a nagy kérdőjelet, „vajon merre” felkiáltással. Tábla sehol, így csak a helyiekben bízhattam, akik nagyon kedvesen útbaigazítottak. Kicsit úgy éreztem magam, mintha a régi természetjáró sorozat – Másfélmillió lépés Magyarországon – szereplője lennék. Minden útbaigazítás pár perces kedves beszélgetést jelentett, és persze nem maradt el a nagyon vigyázzak magamra felszólítás sem!
Az első 70 km a nagy hőség ellenére nagyon kellemes volt, az élményt csak fokozta, hogy csupa segítőkész és kedves emberrel hozott össze a sors. Két nap pihenő után folytattam a barangolást Zalában, a következő táv 108 km volt.
Minden úgy kezdődött, ahogy két nappal azelőtt befejeződött, napsütés, pazar táj, kedves emberek.
Megpróbáltatásaim akkor kezdődtek, amikor defektes lett az első kerék. Mivel a kereket ki sem tudtam szabadítani, hogy nekiálljak életem első belső cseréjének, nem volt más választásom mint életemben először leinteni az út szélén valakit, hogy segítsen. Ment is könnyedén, a harmadik autó meg is állt, segítőkész sofőr nekiállt élete első belső cseréjének…:)
Nagyon értékeltem a kedvességét és a türelmét, de ez a kettő és pluszban az én buzgóságom sem pótolta a szaktudást… Ugyanis nem sikerült jól életünk első próbálkozása ezen a területen, mert 200 m után újabb defekt szakította félbe az utam. Nyilván nem sikerült tökéletesen beilleszteni a belsőt.
Vadiúj defektemmel magamra maradtam, 10 km kitartó masírozás után, egyutcás falucskába toltam be a biciklit, a neve is biztató volt, Barátipuszta. A név nem kötelezte azt a lakost, akivel összetalálkoztam, közölte ma itt búcsú van, emberfiát nem találok, aki segítene…Végül 2 km múlva útszéli kiskocsmában segítettek rajtam. Megköszönve a segítséget, egy sörre invitáltam a profi szerelő urakat. Újabb pech…. nem tudtak visszaadni tízezresből….. Kibírhatatlan szomjúságomat végül csapvízzel oltották, az uraknak sajnos be kellett érni egy „igazán köszönömmel”…
El nem tudtam képzelni vajon még milyen kalandok tarkítják az utamat, főleg azok után hogy mindkét szandálom elszakadt, egy hajszálvékony pánt tartotta már csak a lábamon őket…:) Nagyon vicces volt elképzelni, hogy mezítláb tekerek, mert másik szandál nem volt nálam…
Mivel a fenti kis kalandjaim jócskán elvettek az időmből, így arra jutottam – biztonságom érdekében- Nagykanizsán vonatra szállok és az utolsó 30 km – t vonaton teszem meg.
Döntésemnek 2 oka volt: nem volt nálam több belső, ill. el akartam kerülni, hogy még egy defekt esetén sötét erdőben tologassam a biciklit, ha netán ott érne a naplemente.
Nagykanizsáig, 30 km volt előttem. Bicaj rendben, szandál ? talán kibírja, forgalom tűrhető, az út nyílegyenes, környék ismerős apai ágról, gyerünk hát Kanizsára!!!
Nyugalmamat Kanizsa előtt kb. 10 km-re már csak az az aprócska tény zavarta meg, hogy egyszer csak a semmiből a főút szélére lazán kivágtak egy biciklivel behajtani tilos táblát. Értem én, hogy a biciklis testi épségének érdekében teszik mindezt, és hálás is vagyok érte. De milyen boldog lettem volna, ha egy másik táblával jelzik, hogy ha nem a főúton tovább, akkor mégis merre. A szándék egyértelmű, hogy közvetlenül a főút mellett elterülő falvakba tereljék a bringásokat, csak az út nem az.
Újabb kérdések helyiektől, útbaigazítások, követem is őket, csak hogy a cél nem közeledik, az Újudvar helységtábla jelzi, hanem bizony távolodik. Nagykanizsa helyett az ellenkező irányba tartok. 180 fokos fordulat , vissza az előző faluba, újratervezés, aztán meglett a helyes út.
Mindössze 3 bringás táblával megkímélhetnék a kerekezőket a tanácstalan percektől és felesleges kitérőktől.
Végül, annyi kaland után, egy kis vonatos segítséggel célba értem, az új belső, és a szandál is kibírta…..:)
-evi-