Bringás kalandozás Zalában

Imádok kétkeréken barangolni,   számomra ismeretlen utakat felfedezni.  Őszinte válasz arra  a kérdésre, hogy  töltöttem volna legszívesebben a nyári szabadságot – egyértelműen, gondolkodás nélkül –biciklitúrán.Volt is benne részem, gondoskodtam róla, hogy ez vágyam teljesüljön, egyedül róttam Zala megye dombjait, és szemet , elmét nyugtató látvány mellet volt kaland is bőven…

Biciklizni szeretek, de szuicid hajlamoktól mentes vagyok, így gondosan,  kevésbe forgalmas utakon terveztem meg az útvonalat.

Élveztem is, hogy  olykor egyedül uralom az utat, egészen addig amíg a kis falvakon belül, apró útkereszteződésekben a teljes tanácstalanság lett úrrá rajtam, arcomra rajzolva a nagy kérdőjelet, „vajon merre” felkiáltással.  Tábla sehol, így csak a helyiekben bízhattam, akik nagyon kedvesen útbaigazítottak.  Kicsit úgy éreztem magam, mintha a régi természetjáró sorozat  – Másfélmillió lépés Magyarországon – szereplője lennék. Minden útbaigazítás pár perces kedves beszélgetést jelentett, és persze nem maradt el a nagyon vigyázzak magamra felszólítás sem!

Az első 70 km a nagy hőség ellenére nagyon kellemes volt, az élményt csak fokozta, hogy csupa segítőkész és kedves emberrel hozott össze a sors.  Két nap pihenő után folytattam a barangolást  Zalában, a következő  táv 108 km volt.

Minden úgy kezdődött, ahogy két nappal azelőtt befejeződött, napsütés, pazar táj, kedves emberek.

Megpróbáltatásaim akkor kezdődtek, amikor defektes lett az első kerék. Mivel a kereket  ki sem tudtam szabadítani, hogy nekiálljak életem első belső cseréjének, nem volt más választásom mint  életemben először leinteni az út szélén valakit, hogy segítsen. Ment is könnyedén, a harmadik autó meg is állt, segítőkész sofőr nekiállt élete első belső cseréjének…:)

Nagyon értékeltem a kedvességét és a türelmét, de ez a kettő és pluszban az én buzgóságom sem pótolta a szaktudást… Ugyanis nem sikerült jól életünk első próbálkozása ezen a területen, mert 200 m után újabb defekt szakította félbe az utam. Nyilván nem sikerült tökéletesen beilleszteni a belsőt.

Vadiúj defektemmel magamra maradtam, 10 km kitartó masírozás után, egyutcás falucskába toltam be a biciklit, a neve is biztató volt, Barátipuszta. A név nem kötelezte azt a lakost, akivel összetalálkoztam, közölte ma itt búcsú van, emberfiát nem találok, aki segítene…Végül 2 km múlva  útszéli kiskocsmában segítettek rajtam.  Megköszönve a segítséget, egy sörre invitáltam a profi szerelő urakat.  Újabb pech…. nem tudtak visszaadni tízezresből….. Kibírhatatlan szomjúságomat végül  csapvízzel oltották, az uraknak sajnos be kellett érni egy „igazán köszönömmel”…

El nem tudtam képzelni vajon még milyen kalandok tarkítják az utamat, főleg azok után hogy mindkét szandálom elszakadt, egy hajszálvékony pánt tartotta már csak a lábamon őket…:)  Nagyon vicces volt elképzelni, hogy mezítláb tekerek, mert másik szandál nem volt nálam…

Mivel  a fenti kis kalandjaim jócskán elvettek az időmből,  így arra jutottam – biztonságom érdekében-  Nagykanizsán vonatra szállok és az utolsó 30 km – t vonaton teszem meg.

Döntésemnek 2 oka volt: nem volt nálam több belső,  ill. el akartam kerülni, hogy még egy defekt esetén sötét erdőben tologassam a biciklit, ha netán ott érne a naplemente.

Nagykanizsáig, 30 km volt előttem. Bicaj rendben, szandál ? talán kibírja, forgalom tűrhető, az út nyílegyenes, környék ismerős apai ágról,  gyerünk  hát Kanizsára!!!

Nyugalmamat Kanizsa előtt kb. 10 km-re már csak az az aprócska tény zavarta meg, hogy egyszer csak a semmiből a főút szélére lazán kivágtak egy biciklivel behajtani tilos táblát. Értem én, hogy a biciklis testi épségének érdekében teszik  mindezt, és hálás is vagyok érte. De milyen boldog lettem volna, ha egy másik táblával jelzik, hogy ha nem a főúton tovább, akkor mégis merre. A szándék egyértelmű, hogy közvetlenül a  főút  mellett elterülő falvakba tereljék a bringásokat, csak az út nem az.

Újabb kérdések helyiektől, útbaigazítások, követem is őket, csak hogy a cél nem közeledik, az Újudvar helységtábla jelzi, hanem bizony távolodik. Nagykanizsa helyett az ellenkező irányba tartok. 180 fokos fordulat , vissza az előző faluba, újratervezés, aztán meglett a helyes út.

Mindössze 3 bringás táblával megkímélhetnék a kerekezőket a tanácstalan percektől és felesleges kitérőktől.

Végül, annyi kaland után, egy kis vonatos segítséggel  célba értem, az új belső, és a szandál is kibírta…..:)

 

-evi-

“Bringás kalandozás Zalában” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Akkor most én is elmesélem, hogy én is voltam biciglivel Zalában. Mivel én körmendi vagyok és ezért is mentem oda, mert tudják, a Körmend, meg a Zala megye nagyon közel van. Át lehet biciglizni simán. Egy két nap kérdése és az ember elér Zalaegerszegre is, még Lentibe is, ha egészen oda akar érni. Nagyon tetszett a sok kalandod, mert én is éppen így jártam, volt defektem, nekem is éppen kettő, csak énnekem egy volt először hátul, na azt megragasztottam, mert vittem magammal ragasztót, meg szerszámokat is.
    Még az általánosban tanultuk gyakorlatin, hogy le lehet szerelni a külső gumit, aztán azon belül van a belső gumi, amihez kerestem egy nagyobb pocsolyát és megtaláltam rajta a lukat! Aztán a lukat megcsiszoltam, kilukasztottam a ragasztót, rákentem, aztán a készletemben volt folt és ráragasztottam. Az egészet úgy negyven fokban képzeld el, mert meleg volt, de nagyon! Mi persze nem adjuk fel! Én is éppen úgy jártam, mint te, mert utána meg az első durrant ki, de sajnos az első defektnél elvesztettem a ragasztót, ezért a biciglimet hozzázártam egy vastagabb fához, mert tudod, a sötét Zala… szóval el ne vigyék, bár lukas volt, de mégis!
    Aztán stoppal bementem Zalaegerszegre, vettem belső gumit – naná, hogy kettőt, mert biztos, ami biztos! – aztán stopp vissza és gumicsere. Annyira jó lett, hogy utána nem is lett több defektem, pedig volt ám még egy pótbelsőm is, mert kettőt vettem Zalaegerszegen. Tudod! Aztán tekertem tovább.
    A harmadik nap volt a legjobb, mert nagyon esett az eső. Szó szerint, érted, szó szerint bőrig áztam és ez is annyira jó lett. Én bizony behaladtam a biciglivel behajtani tiloson, mert esőben nem jár ott rendőr és így értem Nagykanizsára! És onnan vissza Körmendig már vonatokkal mentem! Szerintem is ez a lehető legjobb úti élmény, ami érhetett, bár én voltam már a Balatonon is úgy, hogy egy hét alatt mentem körbe, de az már három éve volt! Most majd veszek rendes biciglit, mert ennek a Campingnek nagyon kicsi kereke van!

    [WORDPRESS HASHCASH] The poster sent us ‘0 which is not a hashcash value.

  2. Miért kell ezt kiposztolni? Magánügy!
    Nulla olvasó, nulla komment, nulla érdekesség.
    Hrrrrrrrrrrrrr….ZZZZzzzzzzzzz…Hork!

  3. Kedves Boros Pál,

    Miért kell ezt kiposztolni kérdésre, mindenki tudja a választ, aki tisztában van a blog fogalmával. Az én kérdésem csak annyi lenne, hogy annyi “Hrrrrrrrrrrrrr….ZZZZzzzzzzzzz…Hork” élmény után, mivel nem ez az első, miért erölteti ennek a blognak az olvasását?

  4. Tisztelt Boros Pál,

    A sok fröcsögő, negatív komment helyett írhatna esetleg saját élményeiről is. Higgye el segítene szebb színekben látni a világot.

  5. Egyetértek, tudomásul kéne végre venni, a blog szubjektív műfaj, ráadásul a rendezetlenség kifejezetten jól áll egy-egy posztnak…az élet nagy dolgait pedig nem csupán a kommentek és hírérték alapján lehet mérni…Nekem érdekes Évi írása, és minden elismerésem, hogy ilyen útra vállalkozott:)

  6. Nekem személy szerint tetszett a beszámoló, jómagam is szeretem bringával róni az utakat, a zalai gyökerek is megvannak :D
    Öröm hallani, hogy jórészt segítőkész és jóindulatú emberekkel találkozott az író, manapság egyre ritkább, ahogy ezt az első megszólaló esetében is láthattuk :)
    Csak így tovább, bringára fel! ;-)

  7. Nekem nagyon tetszett. Itt a helye ennek. Mivel én is kezdő bringázó vagyok és én is tervezek hosszabb utakat majd, így sokat segít más bringás élményét olvasni. (B.P. kommentárja egyedül az ami nullás értéket vesz fel.)

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.