A dolog ott kezdődött, hogy nyolc évvel ezelőtt elkezdtem mesélni a gyereknek. És meséltem, meséltem, meséltem néha frissen, néha fáradtan, érdeklődve és halálosan unva a dolgot. Tudjátok ugye, milyen az amikor ugyanazt kell minden este mondani, és már a gyerek folytatja, ha belealszol. Pláne, ha olyan bugyuta sztorikról van szó, amit néhány roppantmód felkapott könyv írója eszelt ki…
Mindenesetre a munka gyümölcse beérett, könyvimádót sikerült nevelnem, aki mostanra már magának olvas. Ez a tény azonban egy újabb fejtörés elé állított. A kiscsajnak hiába kínálgatom már a hajdani mesekönyveket, mondván, most már maga is tudja őket olvasni. Valahogy nem tetszik neki a kínálat…
Benéztem hát a könyvtárba, kezdő olvasóknak szóló könyvek után kutatva. Létezik sorozat, több is, amit különböző korosztályok számára adtak ki, szem előtt tartva az olvasástudás fokát. Csakhogy a történetek finoman szólva sem nevezhetők érdekesnek. Szóltak pónikról, iskolai barátságokról, dinókról és gazdit kereső kiskutyákról, ami önmagában még lehet jó is, csak hát a sztorik… Na jobb nem minősíteni.
Aztán valahogy a gyerek kezébe keveredett a Harry Potter, ami úgy tűnt megfogta, olvasta is örömmel. Egy darabig. Mert azért az kicsit mégiscsak nagyobbaknak való, csupa-csupa apró betű, nagy tételben – szóval egy épp olvasni tudónak még befogadhatatlan. Tehát a feladat megtalálni az arany középutat.
És akkor egy séta során bekukkantott a család a könyvesboltba. Nohát van ott mi szemnek bőséges ingere. Kortárs magyar írók sorozata a kis olvasóknak, ropi naplók és stuart egerek – vettük is le őket sorban. De valahogy ez ezért nem, az azért nem, szóval már épp feladtam, amikor rábukkantam az ÁSZ-ra. A fülszövegben az állt, hogy ne olvassam el, ha én vagyok „1. A morcos nővérem Delia 2. Marcus Meldrew (aki tiszta hülye) 3. Mrs Worthington, akinek bajusza van (nehéz nem azt bámulni)” ezért beleolvastam, lévén egyik sem vagyok.
Tom Gates egy kis srác az 5. f osztályból, aki imád rajzolni, ha a tanárai nem nézik a guvadt szemükkel, folyton azon töri a fejét, hogyan idegesíthetné fel a tesóját, meg az édességeknek is nagy rajongója.
Szóval nyert ügye volt a lányomnál, aki már a boltban nekifeküdt és aztán kezét összetéve rimánkodott, hogy mindenképp vigyük magunkkal a könyvet. Persze, hogy elhoztuk.
Liz Pichon könyve a Tom Gates: Az én csúcsszuper világom című éppen ennek a korosztálynak íródott. Félig-meddig képregénynek is mondhatnám, a szerző vicces rajzain jókat lehet derülni, de szöveget se a Times New Roman stílus 12-es betűjével képzeljük el – a betűk hol ide hol oda dűlnek, a méretük, a színűk, a formájuk szinte bekezdésenként változik. Amúgy meg nincsenek is bekezdések…
Szó van itt Tom osztályfőnökéről, akihez szegény srác olyan közel ül, hogy belelát az orrlyukába. Aztán ott van a kempingezés, ami „elég gáz”, megtudhatjuk mi történik egy szünetben, mi van, ha az ember ötöst kap, milyen egy iskolagyűlés, mi a borzasztó a szülői értekezletben és milyen szerepet játszik a 3 fazon fellépése Tom életében. És persze van itt is szerelem, barátság, utálat, gáncsoskodás, öröm és rettegés – minden, amivel tele van egy kamasz élete. A fordításban meg az a tökéletes, hogy egy hasonló korú srác tette át magyarra, szóval tudta, mi a dörgés. Köszönet jár érte Dragomán Gábornak (igen, az író fiának).
A legjobb szó rá, hogy falható. Nálunk két nap alatt fogyott el a 200 oldal – még az esti mesefilm helyett is ezt választotta – és örömmel láttam, hogy már megjelent a folytatása is. Milyen jó, hogy épp most lesz a szülinapja :)
Szóval, ne legyintsünk, hogy az én gyerekem utál olvasni. Valószínűleg tényleg uncsi lehet az olvasókönyvek avítt meséit, meg a kötelezőket olvasni, nem csodálom, hogy örülnek ha túl vannak rajta. De a Harry Potter sikere is mutatja, a gyerekek igenis szeretik a könyveket, csak meg kell találni a nekik valót. És szerencsére egyre több van belőlük, igaz az áruk néha borsos, de ha kicsit várunk, a könyvtárból is kihozhatjuk a frissen megjelent könyveket. ( A Tom Gates már bent van! ) Szóval ezt a Csúcsszuper világot bátran ajánlom már az egészen kicsi iskolásoknak is, mert bevallom, még én is jókat vigyorogtam rajta…
Eszter