Nemzetközi Férfinap – ma van!

Tudtátok, hogy 1999 óta a mai nap – november 19-e a Nemzetközi Férfinap? Én eddig nem.

celebrities-with-puppies-kellan-lutz
Először 16 éve tartották meg Trinidad és Tobagóban, az ENSZ támogatásával. Ne kérdezzétek, miért pont ott, viszont a célja megfelelően nemes: a fiúk és férfiak egészségére hívja fel a figyelmet és hangsúlyozza a nemek közötti egyenlőséget. Ez egy olyan alkalom is, mely elítél minden, a férfiak ellen szóló diszkriminációt és hangsúlyozza fontosságukat: a férfiak szerepét a közösség, a család, a házasság és a gyerekekkel való törődésben, valamint elismeri a társadalomban betöltött nélkülözhetetlen szerepüket.

imd15-a2-poster

A szervezők minden évben más-más témát emelnek ki a férfiakat érintőek közül. Így például 2002-ben a béke, 2003-ban a férfiak egészsége, 2008-ban a férfiak által hozott áldozat és 2009-ben a pozitív példaképeket helyezték előtérbe.
Magyarországon 2009-től szerveznek a nemzetközi férfinaphoz köthető rendezvényeket.

Int-Mens-Day

A férfiak minden nap áldozatot vállalnak a munkahelyükön és mint férj és apa helyt állnak családjukban. Törődnek és odafigyelnek a barátaikra, részt vállalnak szűkebb közösségük és nemzetüket terhelő gondokból. A nemzetközi férfinap ezért lehetőséget teremt arra, hogy jóakaratú emberek a világ minden pontján elismerjék és ünnepeljék a hozzájuk tartozó férfiakat.

Az elmúlt tíz évben különféle módon tartottak nemzetközi férfinapot, többek között nyilvános szemináriumok, iskolai rendezvények, rádió- és tévéprogramok formájában. Ünnepelték templomokban, békés kiállításokon, felvonulásokon. Ennek a napnak az évenkénti megtartása jó lehetőség arra, hogy elismerjék a férfiak érdemeit és odafigyeljenek rájuk.

10844017_327812720747808_193376733_n-L.jpg

Nos, kedves lányok, asszonyok! Itt van tehát a remek alkalom, hogy ma jól meglepjük és megünnepeljük a körülöttünk élő férfiakat, megköszönjük nekik, hogy vannak nekünk! Így talán jövő március 8-án még nagyobb örömmel köszöntenek minket, nőket! :)

Forrás: Wikipedia, http://www.internationalmensday.com/