Amikor az ember gyereket nevel, elméletben mindent nagyon bölcsen tud. Mert sokat olvas, hallgat szaktekintélyeket, meg persze szegény nagyobbik gyereken már jól kigyakorolja magát. Mint én. Csakhogy a sok bölcsességgel élni a gyakorlatban, az már nem olyan könnyű dolog. A szakirodalmat mostanság is fel kellett ütnöm, hogy utána nézzek, vajon jól oldom-e meg a legfrissebb „problémát”.
Kisebbik lányomat, a 4 évest egy ideje különös téma foglalkoztatja. A halálról érdeklődik, naponta teszi fel a kérdéseit, kínos pillanatokat okozva ezzel. (A nagyobbiknál mintha kimaradt volna ez. Vagy csak rosszul emlékszem?) A téma megjelenése azért is lepett meg, mert a családban még nem történt haláleset, szerencsére még nem gyászoltunk senkit.
Sajnos néhány közeli-távoli ismerőst elvesztettünk mostanában, de velük a kislány még csak nem is találkozott. A felnőttek beszélgetését persze el-elkapja, de nem gondolnám, hogy ez indította meg a kérdésözönt. „Anya mikor halunk meg?” „Anya mindenki meghal?” „Anya én is meghalok?” „Én mikor halok meg?” „Anya Gazsi és Lili (kutyák) is meghal?” „Anya én nem akarok meghalni!” „Anya milyen érzés meghalni?” „Anya utána mik leszünk?”
Csupa-csupa kérdés, melyek némelyikére még én magam sem tudom a választ, hogyan adjam meg tehát egy négyévesnek. Arról azért gyorsan meggyőződtem, hogy, ahogyan sejtettem, az ez irányú érdeklődés teljesen természetes, életkori sajátosság. Mint ahogy kisebb korban a születés foglalkoztatja őket, eljutnak oda, hogy a végpont iránt is érdeklődnek. Teljesen jogosan.. Csak hát mit is válaszoljon a szülő?
Mondják a szakemberek, hogy mint minden esetben, gyerekésszel válaszoljunk. Ne terheljük a kis buksikat komoly információözönnel, de ne is hazudjunk neki. Ha kérdez, akkor már kész a válaszra is. Egyszóval a kis négyévesem már tudja, hogy bizony ő is meg fog halni, de sok-sok idő van még hátra addig, mert általában öregen halnak meg az emberek.
Bizony a kutyusok is itt hagynak majd minket valamikor, persze ez is nagyon soká lesz még, van idő bőven hancúrozni velük. Hogy hogyan leszünk utána? Hát elárultam neki, hogy fogalmam sincs, de sokan hisznek a mennyországban és sokan abban, hogy új „testben” élünk tovább. A növényeket szerető kislány a virág opcióval tökéletesen megelégedett.
A kérdés viszont, hogy milyen érzés meghalni, tényleg fejtörést okozott. Töprengtem, meséljek-e neki a halálközeli élményt megélt emberek beszámolóiról, de úgy gondoltam csak magammal tolok ki. Mert aztán meg jönne az újabb kérdés, hogy akkor ők most meg is haltak, meg nem is? Jogosan. Szóval végül széttártam a kezem és azt mondtam: „Fogalmam sincs, de remélem, hogy jó. Amúgy meg kérdezd most már apádat.” :)