Szabadfogas kisokos: egy kezdeményezés első tanulságai

Most, hogy egy átszerkesztett képem nyomán az országban már szerte-széjjel „szabad fogas”-okon lógnak kabátok, melyeket bárki, aki rászorulónak érzi magát térítésmentesen elvehet, lassan le lehet vonni az első konzekvenciákat, ha még végső számvetést nem is végzek. ;)

Ez utóbbit nem is tudnék, hiszen szinte percenként bővül az az interaktív térkép, amin egész Magyarországon bejelölhetők a Szabadfogas akcióban részt vevő helyszínek. Jelen pillanatban már több mint 47 70 település csatlakozott (Szombathelyen két  több helyen is) és számtalan feltöltött fénykép bizonyítja, hogy az emberek nagy része AKAR és TUD jót tenni. Csak valami kis katalizátor kell, hogy beinduljon a folyamat! A megállíthatatlan jótétemény-cunami pedig minden résztvevőre pozitív hatással van. :)

Fotó: Turcsányi Brigi – Mindszent

 

Van néhány dolog azonban, amit nem árt tisztázni, mielőtt nagy lelkesen kiszállítjuk valahová adományunkat.

Lényeges, hogy viszonylag forgalmas és könnyen megközelíthető helyen legyen, de semmiképp ne a turisztikai célpontok közvetlen közelében. Akár köz-, akár magánterületre kerül a fogasunk, kérjünk engedélyt, pl. a legközelebbi bolt tulajdonosától! Egyben vállaljunk garanciát arra, hogy rendszeresen ellenőrizzük a területet, így elejét vehetjük a szétszórt, rendetlen kinézetű utcaképnek.

Jól látható helyre rakjuk ki a papírunkat, amin információt közlünk a meleg holmikról. Például ezt:

Ha már meglévő helyre viszünk kabátokat és azt látjuk, hogy rengeteg cucc van már ott, inkább ne hagyjuk ott feleslegesen (nagyobb az esélye a széttúrásnak), mindig mutasson rendezett képet a fogas, így mindenki szeretettel és jó érzéssel tekinthet rá! Inkább próbáljunk egy újabb pontot létrehozni, hiszen az lenne a cél, hogy a rászorulók minél több helyen hozzájussanak a meleg holmikhoz. Véleményem szerint ezek a csomópontok most ad hoc jelleggel alakulnak és nem fognak hosszútávon fennmaradni, hiszen jelenleg ezt elsősorban az extrém időjárás provokálta ki. Tehát nem kell attól tartani, hogy nyáron meg bikiniket fognak fellógatni jó szívű emberek (bár lehet, hogy lenne, aki örülne neki ;) )

[Ha netán olyat tapasztalunk, hogy nem rászorulónak tűnő egyének próbálnak meg nagy mennyiségben holmikat magukhoz venni, kérjünk segítséget és többen szóljunk rájuk erélyesen!]

Természetesen ezek csak az én gondolataim, nem „direktívák”, de már akkor megfogalmazódtak bennem, mikor az eredeti (amerikai) fotót megláttam.

Jelenleg v. hamarosan működő szombathelyi Szabadfogas pontok:
– Kossuth L. u. 8. (Levéltár felőli oldal) Human Operator Iroda
– Szelestey u. 62. Dohánybolt előtt
– Akacs M. u. 7. Weöres Sándor Színház bejárata
– Széll Kálmán u. 40. előtt