Ez a reggel telibe talált, a hőmérő a belváros közepén mínusz 11-et mutat, és érzem, ahogy a talpam fagy rá a betonra, a boltból kifelé jövet bepakolnék, de a slusszkulcsom az istennek sem találom. Átforgatom a zsebeket, a táska tartalma a motorháztetőre borul, hullik belőle az elmúlt napok hulladéka, a gyerek taknyos zsepijei, némi Lola-féle egészséges kölesgolyóval vegyítve, egy gyerekzsúrra szóló meghívó, potyognak a parkolójegyre eltett aprók szerteszét. De végre megtalálom a múlt héten hiába keresett telefonszámot!
Ez most persze mellékes, a slusszkulcs sehol (sárga kis fityegő volt rajta, ha valaki megtalálta, szóljon). Újbóli kabát-átforgatás után: semmi. Vissza a boltba, ahol az imént vásároltam, mereven lesnek az eladók, amint alánézek minden polcnak. Elnézést, véletlenül nem…? – kérdezem. Hát nem.
Aztán bevillan: lehet befelé menet a csomagtartóból kimarkolt kacatokkal együtt a kukába dobhattam a slusszkulcsom is… én hülye… Belenézek, borzalmas szaga van, tartalma alig. A legalján összefagyott trutymó, csikkek között papírzsebkendők. Gusztustalan. Vajon mekkora bot kell ahhoz, hogy belenyúljak? És hol találok egyet? Kiborítani nem lehet, mert rögzítve van. Marad a bot. Bemegyek a boltba, zsákmányolok egy kiflis nejlont. Ráhúzom a kezemre, körbenézek, tiszta a terep, mélylevegő, már nyúlok is bele a szemétbe, csakhogy kukázni nem is olyan egyszerű, pláne a kurtalábú-rövidkezű fajtának. Nem érek az aljára, teszek egy kört, egy ágdarabbal visszatérek. Kurkászok a sötétbe. Egyre reménytelenebbül, mert tartalma egy nagy tömbbé fagyott össze.
Azon kapom magam, három szempár egyazon arckifejezéssel bámul. Mit gondolnak? A sírás határán vagyok, kulcs meg sehol. Ez van. Lazán lehúzom kezemről a nejlont, a bottal együtt beledobom a kukába.
Bent az irodában aztán leroskadok, bekapcsolom a gépet, legszívesebben hazamennék, de hát nincs is mivel, elegem van. Aztán szembe jön velem egy honlap, egy eleven nőiönmegvalósításspecialista, aki imígyen hirdeti tudományát: „önmegvalósítási út elemzéssel segítem elsősorban azokat a nőket, akik számára fontos a személyes kiteljesedésük, a női értékeik felismerése és a női lét csodáinak megélése”.
Röhögni kell, megvilágosodom, hát nekem ma sikerült, átléptem önmagam ott a kukánál, nem sírtam, nem hisztiztem, nem telefonáltam az anyukámnak, hanem egyszerűen belenyúltam. Íme, a személyiség kiteljesedése, a női lét csodáinak feltárása!
De hogy megyek haza? Mi lesz, ha közben valaki eltette a kulcsot, és délutánra ellopja a kocsit? (Sárga kis fityegő volt rajta, ha valaki megtalálta, szóljon!!!)