Van úgy, hogy azt érezzük: már semmi nem segít, csak egy jó adag édességnek álcázott endorfinbomba. Mert aznap (is) két szerepben, három helyen nem sikerült azt a hatékonyságot hozni, amivel a következő nap kicsit lazább lehetett volna. És pont bezavart a szokásos telihold témája, meg talán a hormonok, és amúgy is agyon sajnáljuk magunkat, mert fél 5-kor elsötétül a világ, nehezen fogadja be a tudat, hogy: hopp, vazz+, mikor reggel bejöttem, még volt fény, erő, és kedv, most meg megint fekete minden. Unalomig nyomattuk a novemberi depresszió dumát, nincs más kapaszkodó, csakis a süti.
Mondjuk, egy szép szelet brownie. Meg az a negyed óra, amit csak és kizárólag vele akarunk tölteni. Mert ennyi jár a napból, amikor nincs net, telefon, egyéb kontakt, csak a totális vákuumállapot: ő és én. (Na ok, egy kicsi vaníliafagyi is befigyelhet.)
Irány a sütibolt! Egy vásárló áll előttem, szinte már a számban érzem az első falat ízét, és a mámort, amit a szétáradó boldogsághormonok tolnak szét a testemben… Pörögnek a percek. Viszont a hölgy nem akar távozni. De hát mi történik?! Vissza a hideg valóságba, nincs képzelgés. Jahm, hogy esküvői süteményeket válogat? Ah so, nem baj, addig gyorsan megnézem a méleket. Mert ma már nehéz úgy létezni, hogy ne használjunk ki minden percet hasznosan, most itt a lehetőség, legyen.
Levelek rendben, de mi van?? Már 7 perce ezt hallgatom: – Az áfonyásunk nagyon finom, nem száraz, a túrós is jó, kóstoltam, akkor a hatlapos is legyen, de mondom, az áfonyásat mindenképpen ajánlom, meg azért azt a túrósat is.
Aztán váratlanul ellövök egy kérdést, vajon van-e készleten az én süteményem. Van, szuper, minden rendben, nemsokára velem lesz, aztán koccolás. Újabb 5 perc reménykedő várakozás, hogy egyszer csak megérkezik, kifizetem, vihetem, ehetem. A 12. percben aztán valami történik: vér tolul a fejembe, érzem, ahogy a vörös szín sejtről sejtre átveszi az irányítást, válik pimaszul uralkodó színemmé, és csak az zakatol az agyamban: vesztettem, nem kapom meg, amiért jöttem. Könny szökött a szemembe. Udvariasan elköszöntem.
Majd máskor. Apró hétköznapi trauma. Feldolgozom. Bagdy Emőke nemrég megmondta, hogyan kell. :)
– csak2slukk –