Mit is mondjak? Nem is az a nehéz, hogy idegen kezekbe adom a kölyköt, mert úgy érzem nagy mázlisták vagyunk óvó nénik tekintetében. Inkább azt nehéz tudomásul venni, hogy a kicsinek immár lesz egy önálló kis élete, élmények, örömök és bánatok, amelyek már nem lesznek közösek. Nem látom majd kivel veszekszik, miért sír, mit játszik, szemtelenkedik-e, felöltözik-e rendesen stb.
Szóval ezt a kis emberkét mától 8-tól 4-ig más nevelgeti, és ezzel még annak is nehéz megbarátkoznia, aki – például én is – már lenyomott néhány évet ilyen intézményben, sőt azóta már iskolában is. Pláne azoknak a szülőknek, akik első, kis féltve őrzött kincsükre adták rá ma a benti cipőt. Úgy láttam, izgatottabban, mint a gyerkőc, tán még könnyekkel is küszködve. Puszi, puszi, puszi, ölelés, ölelés, ölelés – húúúú, hogy ezt mennyire utálhatják az óvó nénik…
Kedves szülők! Mint sorstársnak, talán jobban elhiszitek, mint néha a pedagógusnak: a 3 évesnek tényleg oviban a helye. Vagy fogalmazzunk pontosabban: egy jó közösségben, gyerkőcök és kedves “nénik” között. Ha ilyen helyre kerül jó lesz neki is és nekünk is. Tanul majd sok szépet és jót, de illúzióink semmiképp se legyenek:eleinte sokat járunk háziorvoshoz, irtunk tetűt, hallunk majd vaskos káromkodást, lesz “kaki-pisi-fos” időszak, megismerjük a legtrendibb meséket-ruhákat-játékokat, amit természetesen “már mindenkinek megvettek” és mi is vesszük a szülinapi zsúrokra az ajándékokat. Immár nélkülünk is fog kirándulni, mulatozni, ünnepelni – és jó ez így, amúgy is uncsi már, amit itthon megszokott.
Azt már csak csendben jegyzem meg, hogy innentől a gyerek egyre több energiát, időt és pénzt emészt majd fel, és ez aztán nagyon sokáig így is lesz… Szóval kedves ovikezdők: bátorságot a reggelekhez, türelmet az estékhez és figyelmet a gyereknek. Utóbbi a legfontosabb. Ovik és ovik, óvó nénik és óvó nénik, csoportok és csoportok között óriási a különbség. Merjünk váltani, ha úgy látjuk, nem jó helyre került a gyerekünk. Megéri
– Eszter-