A nyár legnagyobb sztorija nálunk, hogy gyerekeim Pokémon-vadászat közben egy plázaparkoló betonján egy élő, tipegő madárfiókát találtak. Összeszedték, pólóra fektetve hazahozták. Azóta nevelgetjük Pupust, vittük nyaralni, ha kell, autózik velünk, napra tesszük, sétáltatni visszük, repülni tanítjuk. Akár egy csecsemőt, csak nincs hozzá hordozókendőnk…
De nem volt egyszerű mutatvány, kideríteni sem, kit tisztelhetünk ebben folyton tátogó tollas kis mitugrászban. Ráadásul egy hete elkezdett sántítani.
Bozontos és bohókás fej-tollazattal a fején Pupus az első héten csak gubbasztott.
Akkor még egy papírdobozban lakott, azóta hála a rokoni segítségnek, méretes kalitkát is kapott. Senki sem jósolt neki nagy jövőt, mi okos felnőttek megmondtuk, kár volt összeszedni, meghal úgyis, egy hét és vége, akkor meg jön a szomorúság.
Volt aki komolyan azt tanácsolta, tegyük ki egy erdőszélre, bárhová, nem érdemes kínlódni vele…
Pupus közben csak tátogott és vadul jelezett ha éhes volt, mint egy kisbaba, 2-3 óránként enni kért. De mivel?
Az első ötlet a nagymamától jött, főtt tojás és légy kell neki! A tojás lecsúszott, de nem igazán szerette, közben beszereztünk egy pipettát is, azzal itattuk. Legyet viszont nem lehet annyit fogni, hogy naponta 5-6-szor jóllakjon ez a falatnyi madár… aki minden evés után potyogtat, hihetetlen gyors az emésztése.
Gugliztunk, hívogattuk madarászatban jártas ismerőseinket: mit tegyünk?
A megoldás a lisztkukac lett, ezt minden madárfióka szereti. Már csak egy csipesz kellett, mert ember nincs, aki ezeket a mozgó gusztustalanságokat a kezébe veszi.
Azon kaptuk magunkat, eltelt két hét, Pupus megváltozott, nőtt, tollasodott, és egy doboznyi mozgó kukac már két-három nap alatt elfogyott. Először féltünk attól, túletetjük, de mindig jelzett, ha jóllakott. Becsukta a csőrét és csóválta a fejét. Komolyan!
Közben sikerült szakemberrel beazonosítani, ő bizony egy erdei pinty. Tehát irány a madárkereskedés: mi kell a pintyeknek? Szereztünk magkeveréket, csőrkoptatót, fürtös kölest.
Azóta megtanult repülni, egyedül enni. Egy hónapja nálunk van, családtag. Napi szinten röptetjük a konyhában, de elég lusta, Olaszországig biztos nem jutna el ezzel a hozzáállással. (Mint rövid távú vonuló, oda szokott utazni keményebb teleken.)
Múlt héten rendesen ránk ijesztett, bicegni kezdett, a nyaralás kellős közepén. Gyanakodtunk vitaminhiányra, hogy meghúzta a lábát, gondolatban temettük megint. Aztán kitettük a napra, jött a vitaminozott mag és a tyúkhúr, anno a papagájom is azt szerette, biztos bejön.
Szelíd, csücsül az ujjunkon, a vállunkra röpül, imádjuk, mostanában megint jó a lába, és vidám. Két napja próbálgatja az éneklést is.
Azt mondtuk, ha önálló lesz, megfontoljuk, hogy szabadon engedjük. Otthon a kertben lehetetlenség, két macska figyeli árgus szemmel, mikor bonthatja fel ezt a furcsa rácsos konzervet.
Szakember szerint tíz százalék esélye sincs a szabadban, hogy életben maradjon. Nem fél semmitől, hiányzik belőle a túléléshez nélkülözhetetlen bizalmatlanság, arra nem tudjuk megtanítani.
Nos, mi legyen Pupussal, ha végre felnőtt lesz? Még nem tudjuk, nem döntöttük el, mert a szabadság persze mindennél fontosabb. Csak hát, ha két óráig tart, mert utána jön a macska vagy a róka?!
Ha valakinek van valami hasznos tippje, ötlete, szívesen olvassuk…
Viszont jó tudni, nem reménytelen, ha találtok egy fiókát, és a közelben nincs se mező, se fa, forgalmas a hely, tehát biztosan halálra van ítélve, és nem jön érte a mamája, meg lehet próbálkozni az életmentéssel. Hatalmas élmény!
A történetnek azóta lett folytatása, az élet így hozta…