Hogy mitől nem alszik a család? – Négyévesünk harca az éjszakai EGYLÁBÚ-val

Child-Afraid-of-the-Dark

A tavaszi fáradtság szezonján túl vagyunk, én mégis néha úgy érzem magam, mint akit mozsárban összetörtek. Egyfolytában ásítozok, levert vagyok, nem tudok koncentrálni és ezzel a fáradtsággal a családfő is küzd. Vívjuk a harcot az EGYLÁBÚ ellen.Ő a kis négyéves rendszeres éjszakai látogatója. Egy szörny, aki benéz az ablakon, és nem is egyedül, merthogy farkasai is vannak. A baj az, hogy sajnos ő nem egy kedves EGYLÁBÚ, akivel boldogság lenne álmodni, hanem ő – mint a szörnyek általában – szereti ijesztgetni a gyerekeket.

Így aztán már az ágyba bújás körül is gondok vannak, merthogy a kislány nem akar elaludni. Maximum a szülői ágyban. A fáradt szülő ilyenkor néha engedményt tesz, bár tudja, nagy öngólt lő, de hát fáradt. Aztán amikor a kiscsaj már kezdené kisajátítani a franciaágyat, akkor előveszi a szülői szigort és elhangzik a „hogyisne”. És az ígéret, hogy természetesen megyünk azonnal odabújni, ha jön EGYLÁBÚ. Lényegében persze a szülő így se, úgy se alszik: mert vagy az „ANYA!!!” veri ki az álmot többször is a szeméből, vagy az együtt alvásból fakadó folyamatos rugdosás miatt képtelen kipihenni magát.

Hogy mitől nem alszik a család? – Négyévesünk harca az éjszakai EGYLÁBÚ-val részletei…