Ha beszippant a hivatal

Nem ígér semmit jót  az a nap,  amit valamelyik hivatalban kell kezdeni.  Nem nevezem meg a hivatalt, végülis bármelyikben megtörténhetett volna, nem is az a szándékom, hogy bármelyiket is befeketítsem, inkább a dolog vicces jellege mondatja azt velem, hogy írjam meg.  Így az intézményt a továbbiakban csak hivatalként emlegetem.

Hétfő délelőtt rádöbbenek, hogy egyik  hivatalos ügyemet nem tudom intézni, mivel hiányzik egy adat. ( Ha pontosan megnevezném miről van szó, azonnal azonosítanám a hivatalt, amit a fenti utalás miatt nem teszek.)  Semmi gond felhívom a hivatalt érdeklődvén, hogy juthatok  hozzá a személyes anyagomhoz, és a szükséges adathoz. A nyolcadik továbbkapcsolást követően hívásom egy kedves női hangnál landolt, kaptam is nagyon gyors és hasznos információt arra vonatkozólag, hogy kapom meg amit keresek. Két lehetőségem van, vagy írok egy kérvényt és postán feladom, vagy bemegyek személyesen. Az utóbbit választottam, azt tűnt egyszerűbbnek és gyorsabbnak. A hölgy nagyon kedvesen, segítően felajánlotta, hogy már fél 8-tól  bent vannak, így menjek  nyugodtan másnap reggel  fél 8-ra, és megtudom, amit szeretnék, nyilván miután igazoltam személyazonosságomat.

Másnap reggel megjelentem fél 8-ra a hivatalban

Odaléptem a portáshoz, elmondtam ki vagyok, miért jöttem, valamint, hogy egyik  hivatalbéli kolléganő javasolta,  reggel fél 8-ra jöjjek be.

Az első reakció a hitetlenkedés volt,  miszerint el nem tudja képzelni, hogy a hivatalból ki mondhatta ezt, mivel az ügyfélfogadási idő 8 órától kezdődik és egészen biztos benne, hogy nekem 8 órát mondtak. Esélyem, hogy meggyőzzem az igazamról kevesebb volt a nullánál.  A kommunikációban –bárhogy is erőlködtem – két lényeges pont veszett el, miszerint problémám ügyfélfogadási időn kívül is orvosolható, valamint, hogy a fél nyolcas ügyintézés még lehetőséget biztosít, hogy én is időben beérjek dolgozni.  Természetesen ez  gondolat csak az én fejemet uralta, másokét nem.

A portás gyanúja csak nőtt, amikor arra a kérdésére, hogy pontosan nevezzem meg kitől kaptam ezt az infót, sajnos nem tudtam válaszolni. Telefonos érdeklődésem  ugyan 8 melléken átívelt, egyik mellék tulajdonosa sem mutatkozott be. Ezek után helyzetem teljesen reménytelennek tűnt. A munkába érkező kollégát sorra interjúvolta a portás, mindenki csak rázta a fejét, volt aki közölte, épp hogy beértek a munkába, mégis mire számítok. Értem én, és nem is jöttem volna, ha előző nap egy kedves kolléga nem tanácsolja, hogy csak jöjjek nyugodtan.

Már majdnem elhitették velem, hogy meghibbantam , és valószínűleg hazudok vagy félreértettem valamit, amikor egy kedves hölgy adott hitelt szavamnak, és viszonylag rövid idő alatt kiderítette, hogy kivel beszélhettem tegnap, és amit állítok az igaz.  Jólesett nyugtázni: mégsem ment el az eszem.

Ekkor még nem tudtam, hogy meggyőződésem az ép eszűségemről csak átmeneti.

Írattak velem egy pár soros kérvényt, hogy legyen írásos nyoma a kérésemnek, és a kedves hölgy még egy kis türelmet kérve elvonult, hogy megnézze a szükséges információt.

Miközben várakoztam sem teltek a  percek esemény nélkül.  Egy hölgy kilépett az irodából, kedvesen  rám mosolygott és következőket mondta:

–  Szia, meggyógyultál?

Mivel beteg nem voltam, a hölgyet nem ismertem, így nem gyanakodtam, hogy a kérdés nekem szólna.

Miután a tekintetét nem vette le rólam és a kérdést megismételte, rájöttem, hogy hozzám beszél. Ellenőrzésképpen a hátam mögé néztem, hátha  ott  áll a kérdés címzettje.

Mivel ott sem volt senki, így én válaszoltam:

– Elnézést, összetéveszt valakivel, mi nem ismerjük egymást. – reagáltam a kérdésére.

– Dehogynem! –válaszolja.

– Egészen biztosan nem – erősködöm. Közben újabb gyanú érkezik a kisagy felől, lehet mégsem vagyok normális, már az ismerőseimet sem ismerem fel!?

Hosszas fürkészés után a hölgy ismét megszólal:

– Elnézést, nagyon-nagyon hasonlít egyik ismerősömre, összetévesztettem valakivel.

– Semmi gond-   mondom mosolyogva, előfordul bárkivel……

Mi történik ma reggel?! – kiáltok fel magamban. Választ már nem tudom megvárni, a kedves hölgy közelít  ismét, kezében egy papírral, amit felém nyújt, kéri írjam alá, majd közli az információt, amire szükségem volt, és  amiért reggel fél 8-tól 8-ig a beszámíthatóságom kellett bizonygatnom.

– évi-

“Ha beszippant a hivatal” bejegyzéshez ozzászólás

  1. majd amikor a kapitalizmus (az az igazi vad és paraszt forma) beköszönt a közigazgatásba meg az egészségügybe, na akkor lesz majd itt olyan változás, amit az ügyintézni induló _adófizető_ állampolgár egyébiránt elvárhat, mert megjár neki. elvégre ő kotorja össze a fent említett helyeken ücsörgő (munkaidő kezdete után 10 perccel még kávéfőzős beszélgetős) humanoidoknak (is).
    mély tiszteletem azon kevés kivételnek, mint a cikkben is olvasható, akik a 8as kezdés előtt fél órával hogy-hogysem ott vannak a helyükön, valamint ennek tetejébe -holott nem fizetik neki azt a fél órát- teljesen nyilvánvalónak tartják hogy teszik a dolgukat, _segítenek_ egy adott ügymenetben.

    én pl szorgalmazom vagy 10 éve a hivatalok privatizálását is, sőt egy-kettőhöz becsüccsennék mint munkáltató, hogy aztán röpke 1-2 hónapon belül a gárda hanyag részét lecseréljem értelmes és odavaló emberekre, de még tévedésből sem politikai alapon.

  2. Jézusom, mekkora probléma. Fél órát várni kellett egy hivatali ügyintézésnél ?
    Hát, a reklámban azt mondják, hogy hisztis díva, de ő éhes. te meg…..

  3. Nem problémáról, nem a félórás várakozásról ír, hanem egy vicces helyzetről: a véletlenek miatt félóráig hülyének nézték, és szintén a véletlenek miatt már maga is elhitte. Nincs probléma, nincs hiszti, csak helyzetkomikum….

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.