Tökmagos nassolnivaló, forraltborozós estékre

Erre a csemegére garantáltan nem vetnek ki chipsadót, noha vendégváró falatkának, gyereknek rágcsálnivalónak, vagy tízóraira, kefir mellé is tökéletes. Momentán forralt borozáshoz  ajánlom, ennek van a szezonja. Ráadásul variálható, és liszt sincs benne.

Létezik egy alaprecept, amit nem volt szerencsém látni, csak kóstolni. Sejtettem, hogy tudok magam is hasonlót, magokból tepsiben süthetőt, otthoni alapanyagokból. Pár próbálkozás után beállt, ízletes, de fogékony vagyok további ötletekre is, pláne ha megvan az eredeti recept, aki ismeri, küldje – kíváncsi vagyok:)

Szóval csöppnyi olívaolajon egy nagyobb vöröshagymát megpirítottam, beleszórtam negyed zacskó tökmagot, fél zacskó vegyes magkeveréket (szezámmag, napraforgó-, lenmag, fenyőmag, csak bátran, körülbelül 15-20 dkg), négy -öt kanál zabpehellyel (ne a durvább fajtát válaszd ehhez) sűrítettem. A magokat a zabpehellyel pár percig pirítottam.  A végeredményt aztán egy nagyobb tálba öntöttem. (Közben, ki ne hagyjam, egy kisebb marok  mirelit cukorborsót is pároltam,  leszűrtem, kicsit összetörve ezt is beletettem.) Vágtam bele egy gerezd fokhagymát, megsóztam, pici fehérborssal és saját pirospaprikával ízesítettem (lehet kedvünkre fűszerezni, kevés chili is jól áll neki, ha nem gyerekeknek készül). Reszeltem bele egy kevés nyers sárgarépát, sajtot, majd ráütöttem három egész tojást (kicsik voltak, úgyhogy lehet, elég kettő is).

 

A tepsibe sütőpapírt tettem, így nem kell a kisütéshez olaj. A masszából kanállal lapos, kerek formákat készítettem, aztán forró sütőben kb. 20 percig sütöttem őket, közben egyszer megforgattam.

Ez a rágcsálnivaló annyira egyszerű, hogy kezdők is nyugodtan megcsinálhatják, ráadásul egyszerre többféle ízesítést is kiötölhetünk (füstölt sajtosat, paradicsomosat…stb). Készíthetünk hozzá szószt, mi legutóbb főzelékhez, fasírozott helyett is ezt ettük.

 

 

És miért is jók a magok?

Mert vitamint, értékes olajat, ásványi anyagokat tartalmaznak. A lenmag koleszterinre, ízületekre, immunerősítésre, agyműködésre, a tökmag vesére, prosztatára, májra, bélbetegségekre, a napraforgómag, ideggyengeségre, prosztatára, koleszterinre, vizelési gondokra is jó. Viszont az olajaknak köszönhetően nagyon magas az energiatartalmuk, úgyhogy korlátlanul nem ajánlott falatozni belőlük sem.