Ne bánjunk semmit sem – Ötven éve halt meg Edith Piaf

Piaf-edith-piaf-12595006-800-600Nem tudom, kinek mit jelentett, nekem sokat. Középiskolás lehettem, amikor felfedeztem magamnak ezt az apró termetű, nagyhangú énekesfenomént. Nem élt már rég, de mit számított,  éjjel-nappal őt hallgattam, bakelit lemezekről, másolt kazettákról, karcos és zörgő felvételekről.  Kívülről fújtam életrajzi könyvét is, azóta tudom, utólag soha semmit sem szabad megbánni… Imádtam, elképzelni a kort, a  füstös nyomorgó Párizst, a zenés lebujokat, szívtam magamba a keserédes francia nyelvet, a sanzonokat, és velük a “rózsaszínű” bohém életérzést.

Párizs gyomrából, mély szegénységből jött, örömlányok nevelték. Mesébe illően kalandos élet adatott meg neki.  Bárénekesnő anyja, aki születése után Konstantinápolyba szerződött, és artista apa helyett a madameként dolgozó nagymama nevelte, egy kuplerájban. A kis Piaf éveken át vakon élt, és buzgón imádkozott Szent Terézhez, hogy megtörténjen a csoda. És megtörtént, egy reggel arra ébred, hogy újra lát. Apja maga mellé vette, az utcán együtt kalapoztak, míg a papa artistaszámokkal szórakoztatta a nagyérdeműt,  ő  énekelt. 17 évesen már anya lett. Kint az utcán fedezte fel a befolyásos bártulajdonos, Louis Leplée is. Ő nevezte el a törékeny, fekete ruhás, 142 cm magas és 40 kgos kis Edithet Verébnek.

Ötven éve, 1963. október 10-én halt meg, de halálának pontos időpontjáról a mai napig vitatkoznak. Az egyik mendemonda szerint  nyaralójában, a Francia Riviérán halt meg. Holtestét azonban férje még aznap, 10-én éjszaka a fővárosba, egy mentőautóval elszállította, hogy rajongói azt higgyék, az ő imádott Párizsában tért az örök vadászmezőkre. Halálának hírét csak a következő napon, október 11-én jelentették be.  Jean Cocteau, Piaf barátja a hír hallatára szívrohamot kapott, belehalt.