Ezektől az ételektől olvad a zsír – az Élet étterme Szombathelyen

Ahol reszelt cukkiniből készül a spagetti, és főzés nélkül a sütőtökkrém-leves. És ahol lelkiismeretfurdalás-mentesen lakhatunk jól, akár édességekkel is.20_eletetterme_4092

Pár hónapja Budapest után első vidéki helyszínként Szombathelyen is megnyílt egy merészen új gasztronómiai alternatíva: a Szily János utca 12. szám alatti Élet étterme. Ahol – képzeljék! – se péksüti se rántott hús nincs, ellenben reszelt cukkiniből készül a spagetti, és főzés nélkül a főzelék. És ahol lelkiismeretfurdalás-mentesen lakhatunk jól, akár édességekkel is. Az Élet étterme nyitásakor kicsit szkeptikusak voltunk, vajon mennyire harapnak majd rá az új ízekre a szombathelyiek. Hiszen közel-távol nincs még egy ilyen vendéglő, sőt a városban egy igazi salátabárt sem találni. – Az első tapasztalatokról is beszélgettünk Tóth Péterrel és Pinezits Alexandrával, a szombathelyi nyers étterem üzemeltetőivel.

Úgy tűnik, a szombathelyiek kíváncsiak és nyitottak az új ízekre – mesélik – hiszen az elmúlt két hónapban a vendégek száma meghaladta a 2100-at, és több mint 130 törzsvásárlói kártyát adtak már ki. Rendszeresen náluk ebédel Fekete Linda is, a szombathelyi Weöres Sándor Színház fiatal színésznője (akit ottjártunkkor lencsevégre kaptunk).

 

Sütés a konyhában

Akadnak persze, akik még mindig meglepődnek azon, hogy létezhet olyan nyers kosztos szombathelyi konyha, ahol tűzhely helyett nagy teljesítményű turmixgéppel, aprítóval, szeletelővel,reszelőkkel és aszalóval „főznek”. Azt is nehezen szokják meg – meséli Péter, hogy nincs étlap. Egy aktuális kínálatból lehet szabadon választani, az ételeknek azonban nincs nevük, viszont mindenkinek szívesen elmondják, mi miből készült. Nyers fogásaikat mindig szezonálisan állítják össze, az éppen a piacon beszerezhető friss zöldségekből.

Senkit sem akarnak megtéríteni – mindenki maga érzi azt, mi az, ami neki jó

Célközönségük koránt sem csupán a vega és vegán étrenden élők, hiszen a hozzájuk betérők jó része húsfogyasztó, olyanok, akik nyitottak az új ízekre. „Mi magunk sem képviselünk semmilyen szélsőséget. Hiba lenne fanatikusnak lenni: már az is jó irány, ha valaki egyszer-egyszer egy fő étkezést nyersre cserél, ha a sült húshoz nem krumplit, hanem nyers zöldségeket fogyaszt.” Péter és Alexandra hetven-nyolcvan százalékban táplálkoznak „nyersen”, húst tényleg csak ritkán fogyasztanak. Viszont – teszi hozzá Péter – nem szeretnének életmód-tanácsadók lenni: „megmondani a tutit, hogy így kell. Mindannyian egyediek és megismételhetetlenek vagyunk. Mindenkinek magának, a testének kell megéreznie mi az, ami neki, csak neki jó.

 Élet éttermében

Minden, amit itt az Élet éttermében „főznek” az kizárólag friss és éltető, nyers zöldségekből, gyümölcsökből és magvakból készül, glutén-,laktóz- és cukormentes , de Péter szerint nem csak ez a lényeg, hanem hogy a valóban „élő” ételeik nemcsak egészségesek, hanem nagy odafigyeléssel és szeretetteli légkörben készülnek. „Be kell jönni, és át kell élni ezt az ízkavalkádot. Ugyanis aki először jön kóstolni, az kapásból 15-20 féle új, ámde ismert ízzel találkozik.”

Miért éppen nyers éttermet nyitottak?

Péter és Alexandra évek óta próbál egészségtudatosan élni, három-négy éve elhagyták a fehér lisztet és cukrot, aztán áttértek a paleolit étrendre. „Számos pozitívumát láttuk és éreztük magunkon, de számunkra túl sok volt a zsiradék és a hús, nem is tudtuk igazán betartani.” Gyakran keresgéltek a neten is recepteket, egy ilyen alkalom egyikén látták meg a Mannatural Ételmanufaktúra atyjának, Takács Ákosnak a videóját, amint épp egy ételbemutatót tart, nyers ételekből. Annyira megtetszett nekik, hogy csak azért elutaztak Budapestre, Közép-Európa első nyers éttermébe, hogy kipróbálják. Megértek csodálkozni, maguk se gondolták volna, hogy ezzel a technológiával ennyire finom ételeket lehet készíteni. Akkor döntötték el, hogy valami hasonló éttermet szeretnének Szombathelyen is nyitni. Megvásárolták a Mannatural Ételmanufaktúra franchise-jogát, és belevágtak, életükben először vállalkozásra adták a fejüket.

A pulban

Itt a cukorbetegek is bátran sütizhetnek

A hely filozófiája: „rágd az italod, és idd az ételed”. Mert a turmixokat is meg kell rágni, a rostos nyers ételeket pedig addig kell a szánkban tartani, amíg pépesek nem lesznek. A gyomor így tudja optimálisan megemészteni, így hasznosul a sok enzim, vitamin. Kedvenceinket, a sütiket is úgy készítik el, hogy se glutén, se tojás, se tej, se cukor nincs bennük, ám így is édesek, ugyanis datolyát darálnak bele. Ráadásul ezeket az édességeket 2-es típusú cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Ahogy Péter meséli: „Mivel mi is még az út elején járunk, megkértünk 2-es típusú cukorbeteg vendégeket, hogy kontrollálják cukorszintjüket, hogyan reagálnak a nálunk elfogyasztott sütikre. Számunkra is meglepetést okozott, hogy rendre olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy a sütizés után órákkal sem mozdult el a vércukor szintjük. Tény, hogy a szervezet egészen másként reagál ezekre a lassan felszívódó szénhidrátokra, mint a répacukorra vagy a fehér lisztre.

Hiába laktatóak, olvad tőlük a zsír – édességek diétázóknak

Viszont azt is tudni, hogy az olajos magvakból és aszalt gyümölcsökből készült édességek sokkal több kalóriát tartalmaznak, mint egy átlag süti. Nem hizlalnak? Fogyókúrázóknak is ajánljátok? – kérdezzük Péteréket.

Ezektől az élelmiszerektől olvad a zsír, állítják: „Akárki akármit mond, ezek a tények. A zöldséget,gyümölcsöt nyersen dolgozzuk fel, a nyers ételeink enzimjei és gyümölcssav tartalma nagymértékben hozzájárul a zsírszövetek lebontásában. Ráadásul szinte az összes süteményünk tartalmaz egy gyógynövényt, az útifűmag héjat. Ennek jellegzetessége, hogy a környezetében lévő minden nedvességet megköti, ennek következtében kocsonyásít, és emiatt állnak össze a tortáink, ez a mellékfunkciója. A fő funkciója viszont az, hogy méregtelenít, képes átpucolni az egész szervezetet. Zsírégető hatása van, mindamellett komoly teltségérzetet is ad.”

22_eletetterme_4098

Hideg időben sem melegítik kicsit az ételt?

Télen nehezebb a nyers éttermesek dolga, szűkül a kínálat, akkor külföldről is kénytelenek szezonális termékeket behozni. Ráadásul a vendég melegítő ételekre vágyik. „Volt már olyan vendég, aki megkérdezte, miért nem melegítjük meg kicsit az ételeinket. Én neki is elmondtam, pont ez a lényeg, hogy megvannak azok az ételek, amiket ha hidegen és nyersen fogyasztunk, akkor is energiát és hőt adnak. Amelyek belülről fűtenek. Nem véletlen, hogy azokon a tájakon, ahol nappal árnyékban 40 fok feletti a hőmérséklet, nem jégbe fagyasztott kólát isznak, hanem forró teát. Mert a szervezetet fordítva kell működtetni.

Bőségtál

Ilyen melegítő hatású fűszernek számít a szegfűszeg, a fahéj, a gyömbér, a kömény, a fűszerpaprika, a chili, a kardamom, az ánizs. Amikkel belülről tudjuk „befűteni” testünket, azok az olajos magvak (dió, mogyorófélék, gesztenye), a téli zöldségek (cékla, a fehér és lila káposzta, a savanyú káposzta, a sütőtök), a vörös- és póréhagyma, és fokhagyma. Mindezek mellett – teszi hozzá Péter – természetesen a tökéletes hideg elleni „szigeteléshez” elengedhetetlen a kipihent/regenerálódott szervezet, a testedzés/mozgás, na és a réteges öltözet!

Újdonságok –ételkészítő tanfolyamot is szerveznek

A nyitás óta a nyers étterem kínálatában megjelentek a szezonális levesek (most épp érdemes a nyers sütőtökkrém-levest kipróbálni), már szeletben sütiket kóstolhatunk, pohárkrémeket is kínálnak. Novemberben pedig várhatóan kétszer fél napos ételkészítő tanfolyamon elsajátíthatjuk a nyers ételek elkészítésének szabályait. Megmutatnak pár receptet, amelyeket otthon elkészíthetünk. Találkozhatunk a Mannatural Ételmanufaktúra atyjával, Takács Ákossal, és előadást tart Tóth Cili háromszoros Magyar Bajnok és kétszeres ezüstérmes fitness-világbajnok, aki nyers étrenddel készül fel a világversenyekre. A helyszín a Zöldpatika feletti terem lesz, teakóstolással egybekötve.

 

26_eletetterme_4114

 

Törzsvásárlóknak kártyával kedveskednek, akik rendszeresen visszajárnak, azoknak érdemes gyűjteni a pecséteket (1000 forint felett egy jár), ugyanis a tizedik után egy ajándék süti vagy turmix közül választhatunk.

Hidegtálas előrendelést vállalnak céges rendezvényekre, szülinapi tortákra, amiket szépen ki is díszítenek. Szívesen kimennek standdal kóstoltatni is. Azok pedig, akik Karácsonykor (aztán Szilveszterkor), az ünnepi asztalnál egészséges sütiket szeretnének falatozni, alkalomhoz illő díszes sütitálat rendelhetnek majd. Terveik közt szerepel, hogy viszonteladóként helyi éttermekhez és cukrászdákhoz is szeretnének társulni, hogy ezek a vendéglátóhelyek kínálatukat ki tudják egészíteni valóban gluténmentes édességgel. Egy hagyományos cukrászdának ugyanis ahhoz, hogy egy édesség valóban gluténmentes legyen, külön konyhát kéne építeni, ahol semmilyen formában nem kerül elő liszt. Idővel tervezik a házhoz szállítást is, sőt glutén- és laktózmentes étrenden lévő diákok menüztetésben is gondolkodnak.

Az élet étterme

Szombathely, Szily J. u. 12.

Nyitva tartás: hétfő – szombat 10.00 – 20.00

Telefonszám: 06- 703292675

Honlap: www.azeletetterme.hu

Lájkold Az Élet éttermét már a facebookon is!

A Mannatural honlapja: http://www.mannatural.hu/