A napokban petevezeték átfújáson voltam. Orvosi nyelven hysterosalpingography, röviden csak HSG. A rövid összegzőm annyi, hogy nem voltam teljes mértékben felkészülve a vizsgálatra, így értek váratlan meglepetések. Továbbá megkockáztatom, az egészségügyi rendszer sem volt felkészülve rám, az egészségtudatos (Sz)helyi lányra. De utóbbiról mindenki alkosson saját maga véleményt az alábbiak tükrében.
A Kedves Olvasók megszokhatták tőlem a könnyed témákat, a recepteket, de ez a téma itt-és-most kikívánkozott belőlem. Kezdem azzal, hogy a mai fejemmel mit tartok a teljes körű felkészítésnek. Amire én is felkészülhettem (felkészíthettek?) volna.
Amit mindenkinek tudni kellene HSG előtt:
1. A spontán teherbeeséshez szabadon átjárható petevezeték szükséges. Ha minden feltétel adott, mégis hosszú időn keresztül várat magára a gyermekáldás, a nőgyógyász javaslatot tesz HSG-vizsgálatra.
2. A HSG sugárterhelést jelent. Ennek vállalását a személynek kell mérlegelnie.
3. Bizonyos ismert betegségek fokozott kockázatot, esetleg kizáró tényezőt jelentenek. Indokolt esetben a szokásos eljárástól eltérően, külön odafigyelés mellett folytatják le a vizsgálatot.
4. A HSG-t a menstruáció 1. napjától számítva, 10 napon belül kell elvégezni. Erre előjegyzést kell kérni.
5. A kórházi felvétel egy rutin anamnézisfelvétellel és nőgyógyászati vizsgálattal kezdődik, ami kiegészül egy előzetes fertőtlenítéssel. Az orvos tájékozódik az ismert betegségekről, és tájékoztat az eljárás mikéntjéről.
6. A beavatkozást nőgyógyász végzi. Az orvos a vizsgálat során a megfelelő előkészítést követően, a hüvelyen és a méhszájon keresztül, egy katétert vezet a méh üregébe. A katéteren keresztül, levegő befújása mellett kontrasztanyagot juttat a méhüregbe. Eközben képi dokumentáció készül, röntgenkészülékkel. Maga a vizsgálat radiológiai asszisztencia mellett történik.
7. A HSG diagnosztikai és terápiás szempontból is hasznos. Nemcsak a petevezeték, hanem a méhüreg állapotáról is ad információt az orvos számára. Enyhe tapadások a levegőnyomás következtében feloldódnak.
8. A vizsgálatról lelet készül. Mellékleletnek számít, ha a vizsgálattól függetlenül előtérbe kerül egy egyébként fennálló, ismert vagy rejtett betegség. Ez nőgyógyászati vagy egyéb jellegű betegség is lehet. A további teendők mérlegelendők. A kórházi zárójelentésben rögzítik ezeket.
9. A vizsgálat kellemetlen. Bárki bármit mond, mégiscsak egy csövet vezetnek fel oda, ahol az nem megszokott.
10. A HSG-vizsgálat a TB rendszer keretében egy kétnapos ellátással, invazív orvosi beavatkozással járó eljárás. Bent alvásra kell felkészülni.
11. A vizsgálatot követően megfigyelés kezdődik. Ha nincs panasz, a vizsgált személy (és szándékosan nem a beteg szót használtam) eltávozhat a kórházból. A zárójelentés másnap átvehető. Dolgozni nem szabad. Mondhatni, az egészségügyi ellátás feltételei adottak, csak nem szükségesek.
12. A vizsgálat kockázatokat hordoz magában.
A. Fájdalom előfordulhat, főleg ha megtapadással, elzáródással találkozik a levegőnyomás.
B. Mellékhatásként előfordulhat, hogy vérzés jelentkezik, ha a méhszáj nyálkahártyája megsérül. A vérzés beavatkozás nélkül elmúlik.
C. Ritka mellékhatásként előfordulhat, hogy a kontrasztanyagot rosszul tolerálja a szervezet, irritatív reakció lép fel. Ez tulajdonképpen egy kémiai reakció következtében fellépő hashártyagyulladás. A tünetei lehetnek hasgörcs, vérnyomásesés, szédülés, stb. Ezek a tünetek, az irritáció a kontrasztanyag kiürülésével párhuzamosan fokozatosan elmúlnak.
D. Extrém ritka mellékhatásként előfordulhat, hogy a kontrasztanyagra olyan rosszul reagál a szervezet, hogy allergiás reakció lép fel. Orvosi beavatkozás szükséges a reakció súlyosságától függően. Ez egyúttal tulajdonképpen egy melléklelet is. A túlérzékenységről a továbbiakban tájékoztatni kell a kezelőorvost, hasonló vizsgálat előtt.
E. Komplikációként előfordulhat, hogy gyulladás, vagy a méhfal sérülése következtében vérzés lép fel. Ez orvosi beavatkozást igényel.
F. Szövődményként előfordulhat, hogy fertőzés alakul ki. A beavatkozás a reakció súlyosságától függ.
13. Bizonyos kockázatok megelőzhetőek.
A. A komplikációk megelőzhetőek, ha a vizsgáló orvos az orvosi eljárást mindenben követi.
B. A fájdalom megelőzhető, ha a személy a vizsgálatot megelőző napokban kímélő életmódot folytat, és lelki támasz gyanánt kísérővel érkezik. Nem iszik alkoholt, nem dohányzik, nem eszik nehezet vagy fűszereset, kialussza magát, nem vállal be megerőltető kötelezettséget (munkát, vizsgát, családi eseményt), aznap már nem vezet. Mindenkinek evidens, hogy az esküvő vagy a nyelvvizsga utáni napra nem időzítünk HSG-t, de például az kevésbé, hogy lehetőleg kerüljük a munka stresszes részét.
C. A szövődmény megelőzhető, ha a személy a vizsgálatot követő napokban különösen odafigyel a testi higiénéjére. Nem vesz ülőfürdőt, nem megy uszodába, tartózkodik a szextől, nem használ tampont, hüvelyöblítést.
14. A mellékhatások nem megelőzhetőek, de enyhíthetőek.
A. A mellékhatásként fellépő vérzés kellemetlensége enyhíthető, ha a személy intim betétet visz magával a vizsgálatra.
B. A további mellékhatások a kórházi megfigyelés során észlelhetőek, így az egészségügyi személyzet közbe tud lépni. Ez elengedhetetlen a további következmények kivédése érdekében.
Ehhez képest, ami velem történt:
1. A beutaló orvosom javasolta a HSG-t. Nem volt olyan ismert betegségem, ami magyarázta volna a gyermekáldás késlekedését. Betegség hiányában kezelésként egy általa javasolt táplálékkiegészítőt, xy-t szedtem / szedek. Sőt, egy ideje már használok homeopátiás orvos által javasolt homeopátiás szereket, melyekről orvosomat tájékoztattam. Ezek mellett került szóba a HSG.
2. A beutaló orvosomtól korrekt tájékoztatást kaptam a HSG és a HyCoSy előnyeiről és hátrányairól. Tudatosan vállaltam a sugárterhelés kockázatát, mérlegelve, hogy ez a vizsgálat több diagnosztikai előnnyel járhat. Magyarán, tudtam, hogy ha van olyan rejtett nőgyógyászati betegségem, ami eddig ultrahanggal nem volt látható, az itt ismertté fog válni.
3-4. Esetemben nem merült fel fokozott kockázatot jelentő vagy kizáró tényező, így amikor jelentkezett a menstruációm, kértem egy időpontot.
5. A kórházi felvételemkor az anamnézist az asszisztens vette fel. Rákérdezett bizonyos testi jellemzőimre, korábbi terhességre, műtétre, a szedett gyógyszerekre, az ismert betegségeimre. Elmondtam, hogy laktózérzékenységem, D-vitamin-hiányom, és inzulinrezisztenciám van. Az egyetlen szer, amit receptre szedek, az a D-vitamin. Kaptam erre egy kioktatást, miszerint ezek nem betegségek. Inkább visszafogtam magam, és nem mondtam, hogy amúgy meg fém-, por-, és parlagfű-allergiám is van. Közben megérkezett a doktor, aki megvizsgált, és tájékoztatott a rám váró eljárásról. Plusz rákérdezett, hogy ismerem-e azt a táplálékkiegészítőt, amit mostanában meddőségre szoktak ajánlani. Miután megneveztem xy-t, számon kérte rajtam, hogy ezt eddig miért nem mondtam. Nyuszi voltam, és nem mondtam meg, hogy azért nem mondtam eddig, mert nyuszi voltam.
A felsoroltakat egyébként én sem betegségnek tekintem, inkább működési zavarnak. Mégis azt gondoltam, érdekelheti őket. Az észrevételük jogos volt, ennek ellenére kezdtem kiszolgáltatottnak érezni magam. A nyuszi-faktorom ilyenkor mindig megnő. Bár kicsit már tartottam a reakciótól, még hozzátettem, ami eszembe jutott. Mégpedig, hogy a májamban van egy FNH. Szerencsére az orvos megnyugtatott, hogy ez nem jár kockázattal. Ekkor még tartottam magam ahhoz, hogy minden rendben halad. Ebben az asszisztens is megerősített azzal, hogy a RTG felé tartva elmagyarázta, hogy a nagy sietség azért kell, hogy a RTG el tudja kezdeni a szokásos rutint a HSG után.
6-7-8-9. A beavatkozásról, az eljárásról, a várható kellemetlenségről, a lehetséges eredményekről korrekt és részletes tájékoztatást kaptam a beutaló orvosomtól, a felvevő orvostól és a kezelőorvostól egyaránt. Mindhárman nőgyógyászok, hitem és tapasztalatom szerint mély szaktudással. A kezelőorvosom ráadásul a vizsgálat közben, folyamatos adagolta az információkat az eljárás menetéről. A bevezetés, és a befújás feszültséget, hamar múló fájdalmat okozott. Abszolút biztonságban éreztem magam, még a vizsgálat kellemetlenségének ellenére is.
10. A várható kétnapos tartózkodásról csak utólagosan kaptam tájékoztatást, így nem számítottam rá. Másnap munkára készültem. Előzetesen ismerősöktől, és az interneten tájékozódtam. Mindenki mindenhol azt állította, hogy ez egy egynapos, ambuláns keretek között végzett vizsgálat. Túl vagyok rajta, kicsit megfigyelnek, aztán mehetek haza.
De jó lett volna, ha velem is így történik. Most már tudom, hogy 1000 esetből 999-szer így van. Én voltam az az 1 eset, kórházi tartózkodásom alatt csak „a HSG-s”. A vizsgálatot követően, kb. 2 óra múlva jelentkezett egy rosszullét, hasgörccsel, szédüléssel, hányingerrel. Az ápolókat ez láthatóan váratlanul érte. Szerencsére közel volt az ügyeletes osztályos orvos, aki gyorsan reagált, és kiadta az utasítást az ápolóknak. Ő aznap már a 3. orvos volt, akivel dolgom akadt, ráadásul nem tudott rólam semmit. Lefektettek, megmérték a vérnyomásom, és a vércukrom.
Majd az ápoló tájékoztatott, hogy most egy glükóz infúziót fognak bekötni, fájdalomcsillapítóval együtt. Én tiltakoztam az inzulinrezisztenciámra hivatkozva. Az ápoló továbbra is makacskodott, miszerint hogy őt ez nem érdekli, ő erre kapott utasítást, és különben sem vagyok cukorbeteg, így nem számít, mit kapok. Én meg kötöttem az ebet a karóhoz, miszerint nemrég ettem (vittem magammal tízórait), és egyébként is szigorú, laktózmentes és Mayo-diétán vagyok. Az orvos szerencsémre pont jókor lépett be, így az ápoló rögtön elpanaszolhatta a gondját, miszerint én nem hagyom bekötni a cukrot. Érkezett az újabb utasítás: hát akkor adjanak neki sót! Huh, megúsztam a cukorsokkot, a rám törő ijedtség gyorsan elmúlt. Sikerült a helyzet tragikomikumát észrevennem, ami fekvés közben azért némi derűt csempészett a napomba.
Egy órával később, túl az infúzión, minden panaszom elmúlt. Szerettem volna távozni. Többször elhangzott: a HSG-sek aznap haza szoktak menni. De magyarázatot nem kaptam arra vonatkozólag, hogy miért kellene maradnom. Azt gondoltam, az eredmény miatt, de felvilágosítottak, hogy arra csak holnap számítsak. Nekem, és láthatóan az ápolóknak sem volt világos, mi most a teendő. Az orvos nem volt elérhető, így arra kértek, várjak. Közben a többiek ebédje megérkezett. Az ápolók ajánlottak nekem vajas fehérkenyeret. No comment. Zsigerből visszautasítottam. Kedvesen felajánlották, fogyasszak a maradék levesből, de azt elhárítottam. Kitartottam szándékom mellett, hogy én bizony otthon eszem (otthon várt a diétámnak megfelelő ebéd). Igazam volt, de utólag belátva talán nem kellett volna ennyire makacsnak lennem. Elnézést kérek, ha bárkinek ezzel kellemetlenséget okoztam. Hát igen, amellett, hogy egészségtudatos vagyok, még makacs Kos is. Habár ha időben megkapom a magyarázatot, lett volna lehetőségem annak tudatában dönteni.
Türelmesen vártam egy órát, de akkor már közelgett az ebédem menetrendszerűen betartott ideje. Ekkor kezdődött az igazi kálváriám. Szóltam, hogy márpedig én indulok. Megtudtam, hogy erre csak a kezelőorvos adhat engedélyt. Telefonon sikert utolérni a kezelőorvost. Ő nem engedélyezte a távozást, de ajánlotta, hogy írjam alá a „saját felelősségére távozhat” nyomtatványt. Magyarázatot még ekkor sem kaptam, de természetesen elfogadtam, hogy aláírom, ha csak így távozhatom. Ekkor kezdődött a le-fel, és össze-vissza járkálás a személyzet részéről, ugyanis nem lelték sehol sem a papírt, amit alá kellett volna írnom. Közben telt-múlott az idő. Szülésről hívták le a dokit, hogy ő is keresse a papírt.
10-11-12. A kezelőorvos ekkor kezdte el magyarázni, hogy miért nem engedélyezi az „eltávomat”. A 10. pontnál kezdte, a 11-gyel folytatta, visszaugrott a 8-asra, majd sorolta a 12. A-F. pontját. Az információk hitelesen hangzottak, és bizonyára azok is voltak, de bevallom, engem akkor már csak az ebéd érdekelt. 4 órája ettem utoljára, ami kizökkentette az étrendemet, és így engem a rendes kerékvágásból.
Az orvos körülbelül a 12.D.-ig jutott, amikor elájultam. Élesen emlékszem, az utolsó hallott szavak a fulladás és az agyamban levő epileptikus góc volt. Az ájulás csak pár pillanatig tartott. Miután magamhoz tértem, ágyhoz kísértek. A kísérőmet, drága férjemet megkérték, hogy fusson el az ebédemért. Egyéb kezelést nem kaptam, továbbra is csak megfigyeltek. Bár a hasgörcs újra jött, újabb gyógyszert már nem kaptam. Az orvosok sehol. Helyette rám parancsoltak, hogy vegyem fel a kórházi hálóinget (ez ott valami státusz-szimbólum lehet). Lemondtam a másnapi munkámat, és igyekeztem a lehető legkevesebb gondot okozni az ápolóknak. Magam gondoskodtam az uzsonnámról és a vacsorámról. E-maileket írogattam és telefonáltam, hogy kiadjam magamból a felgyülemlett feszültséget. Suttyomban bevettem egy nem vényköteles görcsoldót, ami a táskámban volt, majd este kikönyörögtem a kezelőorvostól, hogy még egyet bevehessek (szintén sajátot). Így legalább a hasam nem fájt tovább.
13-14. Örültem volna, ha a kockázatok megelőzéséről, enyhítéséről a vizsgálatot megelőzően kapok tájékoztatást, és nem utólag. Ha kivédeni nem is tudtam volna a rosszullétet, tudatosabban készülhettem volna fel a velem történtekre. A 13-14. pontokat magam állítottam össze, ezért ha valaki javítaná, vagy kiegészítené, a hozzászólásában tegye meg bátran. A megírás során részben arra támaszkodtam, amit addig is tudtam. Például, hogy orvosi vizsgálatra mindig jobb kísérővel érkezni. Kell a lelki támasz. Részben pedig azt írtam bele, amit a kórházi tartózkodásom alatt tudtam meg a személyzettől. Például, hogy a várhatóan fellépő vérzés miatt vigyünk magunkkal intim betétet, és véletlenül se tampont használjunk.
Zárójelentés:
Nem bántam meg a döntésemet, hogy a HSG-t és a kórházi kezelést választottam. Ugyanakkor ajánlom minden HSG-re váró nőnek, hogy tanulmányozza a fenti 14 pontot, és kérdésével beutaló orvosát keresse meg. Továbbá üzenem az egészségügyet irányítóknak, hogy a tájékoztatás, és a beteg-út irányítása tekintetében van még hova fejlődniük. Merthogy egészséget nemcsak úgy lehet fejleszteni, hogy jobb műszereket veszünk, és több gyógyszerrel kísérletezünk. Hanem úgy is, ha az embereket egészségtudatosabbá tesszük. Én most a saját káromon lettem még inkább az.
Plusz egy személyes záradék:
A HSG-vizsgálatom sikerrel zárult. A petevezetékem átjárható, nincs rejtőzködő nőgyógyászati betegségem. Miközben e sorokat írom, mégis vannak kérdések még bennem a rosszullétemmel kapcsolatban. Hogyan tovább?
A kezelőorvos szerint a hasgörcsömet és az ájulásomat nem a vizsgálat okozta. Mellékleletnek tulajdonította a tüneteket (ld. 8. pont). Bár tudatosította bennem, hogy ez csak egy feltételezés, ajánlotta, hogy a legrosszabból induljak ki, és ne bagatellizáljam el a történteket. Előírt egy vérképet, és további vizsgálatokat. Neurológiai és kardiológiai kivizsgálást.
A másnapi ügyeletes, a 4. orvos szerint a vizsgálat volt a ludas, mégpedig úgy, hogy a kontrasztanyag „kicsapódott a hashártyámra”. Utánaolvastam, és azt találtam, hogy ritka esetekben hashártyagyulladás alakulhat ki kontrasztanyag-irritáció miatt. Nem igazi gyulladás, mert nincs fertőzés, genny (ld. 12.C. pont). Ha ez igaz, ilyenkor nincs mit tenni, meg kell várni, míg kiürül a kontrasztanyag a szervezetből.
Bár a nyuszi-faktorom működésbe lépett, szerintem a hasgörcsömet és az ájulásomat két különböző dolog okozta. Részben osztom a 4. orvos véleményét. A hasgörcsömet szerintem is a kontrasztanyag váltotta ki. Egy kémiai anyag, ami a szervezetembe jutott, és amiről sajnos, a mai napig nem tudom, mit tartalmazott, és milyen folyamat során ürül ki. Például, volt-e benne laktóz, vagy más anyag, amire érzékeny vagyok? A máj részt vesz-e a kiürülésben, és az FNH-m lassíthatta-e? Ezeket a kérdéseket a kórházban is feltettem, de választ nem kaptam. Az ájulásomra múló rosszullétként tekintek, amit a nem megfelelő felkészülés (szórványos felkészítés?) váltott ki (10. pont). Például, mai fejjel már nem vállalnék másnapra munkát, vinnék magammal ebédet, és bent alvásra készülnék. Persze örülnék, ha mégis hazaengednének.
Hogyan tovább? Az biztos, hogy nem szeretném magamat és az egészségügyet terhelni felesleges vizsgálatokkal. Két orvos két különböző dolgot mondott, akik ráadásul nem ismernek engem, magamat viszont nem tartom hitelesnek orvosi kérdésekben. Ezért úgy döntöttem, a további teendőket háziorvosommal fogom megbeszélni, az azóta megkapott vérkép eredményének tükrében.
Kedves Olvasó, Ön mit tenne a helyemben?
Frissítés:
Nos, a háziorvosomban most sem csalódtam. Megnézte a zárójelentést, a vérképet, meghallgatott, összevetette a mostani tüneteket a korábbi leleteimmel, és csak ezek után ajánlott további vizsgálatot. Részben az egyik, részben a másik orvosnak igazat adva, tulajdonképpen egy újabb véleményt fogalmazott meg, ezzel egy új utat vázolt fel. Rá fogok hallgatni.