Nézőművészeti alapismeretek

Be kell vallanom, a blikkfangos címet kölcsönvettem, hiszen nem én vagyok az első (és azt hiszem, hogy az utolsó sem), aki színházi előadások nézőinek kulturálatlansága miatt emel szót. Friss élményeim késztetnek arra, hogy megpróbáljam a figyelmet ráirányítani arra a tényre, ami láthatóan sok nézőben nem tudatosul: miszerint a színház nem tévé!

szinhaz

Jó, jó, az talán feltűnt már a legtufábbaknak (Katának köszi a jelzőért) is, hogy ha nem tetszik a műsor, nem tudunk csatornát váltani, hiába is kotorászunk távkapcsolóért.A problémák azonban nem itt kezdődnek, hanem már ott, hogy melyik előadást válasszuk, ha színházba készülünk? Rábökjünk valamire találomra vagy kezdjünk el utánanézni? Nézőművészeti alaptanfolyamunk első pontja, hogy IGEN, nézzünk utána, milyen színdarabot fogunk látni, mire készülhetünk: röhögni lehet rajta, sírni vagy elgondolkodni – esetleg ez mind együtt? Így kisebb az esélye a csalódásnak is az este végén… Nem mondom, hogy színi kritikákat olvassunk előtte, az már egy magasabb szint, nem kell rögtön leverni a lécet.

Ezután következik az újabb kulminációs pont: milyen ruhában jelenjünk meg? Legyünk lazák és a rövidnadrág-póló kombót dobjuk fel az új flip-flop papuccsal? Vagy a szmokingot kotorjuk elő a levendulás zsákból? (Höhö, ez utóbbi a fantazmagóriák közé sorolható.) Nos, kedves uraim, azt tanácsolom, hogy a darabválasztástól függően inkább kissé ünnepélyesen, mint slamposan! Egy nyári, szabadtéri operettre nem muszáj a sötét zakó, de a zárt cipő mindenképp! Felejtsük el a kitaposott szandált és a lógó ülepű gatyát! Hogy visszatérjek vesszőparipámhoz: nem a tévé előtt terpeszkedünk a kinyúlt mackónkban, hanem adjuk meg a módját és a tiszteletet az estének. Elvégre a kultúra templomába készülünk! A hölgyekre ez természetesen épp úgy vonatkozik, bár ők – tapasztalataim szerint – inkább kissé túlzásba viszik az ünnepélyességet. Legutóbb is azt láttam, mintha némelyek egyenesen az Operabálba indultak volna… A kis- és nagyestélyit nyugodtan mellőzni lehet egy normál estén. Ahogy a másik végletet is: a szakadt farmert, kockás inget – megfelelő az, csak más programra.

Jöhet az újabb lecke alapszinten. A mobilok kikapcsolására általában előadás kezdete előtt hangszórón figyelmeztetnek, mindig akad azonban olyan, aki fontos hírt vár: így csak lenémítja. Igen ám, de a rezgő funkció a legnagyobb csendben atomrobbanás erejével tud szólni, tehát a teljes kikapcsolás ajánlatos a teljes kikapcsolódás érdekében. Műsor közben természetesen nem készítünk videót és fotót, hacsak nem ez a szakmánk! ☺

A következő óra anyaga az evés – ivás. Ahogy a templomba nem viszünk be üdítőt, kávét, popkornt, ropit, CUKORKÁT zörgős papírban – úgy a színház nézőterére sem!! Még ha meggyőződésünk, hogy professzorai vagyunk a tictacos doboz csendben való kinyitásának, akkor sem! Valakit biztosan megzavarunk vele. Jó esetben csak a mellettünk ülőt, rosszabb esetben a színészt is a színpadon. Igen, a színész szerepel, mondja a szöveget, de attól még lát, hall és érez. Nem úgy, mint azok a kis emberkék ott a dobozban (tévé!!), akik mellett bármi megtörténhet, ők mondják, mondják, rendíthetetlenül. De a színháznak épp az a varázsa, hogy ott és abban a pillanatban születik meg és ehhez minimum két ember kell: egy, aki szerepel és egy, aki NÉZI!! A néző elsősorban NÉZ! (És persze LÁT – jó esetben. De ez már megint egy következő szint.) Garantálható tehát: 99,99 % hogy nem fog éhen és szomjan halni senki, amíg véget ér a darab (vagy a felvonás) és ezt nagyon jó lenne, ha a nagymamák is megértenék, amikor az unokát viszik gyermekelőadásra. Nem kell a puffasztott kölesgolyót sem a gyerek szájába tömködni közben, hagyjuk, hogy élvezze azt, ami a színpadon történik!

Apropó: élvezet. Amennyiben mérhetetlenül unalmasnak vagy felháborítónak találjuk a műsort (talán, mert kihagytuk az első leckét és nem néztünk utána), akkor se ásítozzunk és unatkozzunk látványosan, ne tegyünk hangosan megjegyzéseket (mások szórakozását megzavarva!) és főleg ne álljunk fel és menjünk ki közben, hanem várjuk meg a szünetet – különben máris kiállítottuk magunkról a bizonyítványunkat! Ha viszont tetszésünket elnyerik a látottak, tapsoljunk bátran a végén: AMIKOR felkapcsolják a lámpákat! Az jelzi ugyanis az előadás végét. A sötét még NEM a vége. Az a produkcióhoz tartozik. Akkor lehet egy sóhajtásnyit hagyni leülepedni a látottakat: elmélázni, meghatódni.

Merjük átadni magunkat a lelkiállapotnak, amit az előadás okozott. Hiszen ezért megyünk színházba.
Akinek pedig túl sok ezen leckék anyaga és megbukik az alapoknál, inkább maradjon otthon és nézze a tévét!

Jucus

“Nézőművészeti alapismeretek” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nagyszerű írás Jucus!
    Régi színházba járóként, a … Várszínházban ilyen egyszerű, párt fogtam ki szomszédnak.
    Magukat fotózták, emailoztak, böfögtek, hangosan kommentálták a látottakat, egymással beszélgettek, wc-re jártak, ittak elguruló üvegcsörömpöléssel . “A falu rossza” lehetett a legjobb darab, de én csak azt, szerettem volna, ha mielőbb véget ér.
    Persze ez eltántorított, hogy színházba menjek, de csak egy darabig, hiszen sokkal nagyobb élményt nyújt egy előadás, hogy ilyen magamutogató deviánsok eltántoríthassanak!

  2. Még annyival egészíteném ki, senki ne döntsön senki magára fél liter parfümöt színház előtt, mert az előtte, mögötte, mellette ülőnek zavaró. Sajnos ültem túlparfümözött drága öltönyben feszítő férfi mögött, akinek parfümje hiába volt drága, de ilyen töménységben büdös! Ült tőlem négy! négyszéknyire középkorú hölgytől, aki egy-egy erősebb mozdulatára olyan parfüm szagfelhőt legyezett környezete felé, hogy nagyon idegesítő volt. Nem sok híja volt, hogy közöltem vele előadás után véleményemet.

  3. Kedves Zsolt és Laci, köszönöm a kiegészítést, sajnálatos, hogy nektek is ilyen negatív tapasztalataitok voltak! Néha azt gondolom, minden előadás előtt lehetne egy pár perces tájékoztatót tartani – úgy, mint a stewardessek a repülőn felszállás előtt. Lehet, hogy valakinek már a könyökén jön ki a sok ismétlés, de mindig van olyan, akinek újat mondanak…. :)

  4. Azért a taps megszabott idejét vitatom, mert van az úgy, hogy önkéntelenül jön! Nem gondolom, hogy ezt bánná a színész, ez az ő tehetségének elismerése, spontán hódolat az általa nyújtott élmény előtt.

    A színház, véleményem szerint akkor jó, ha nem szorítjuk hivatalos (brrr…) szabályok közé. Mit vegyünk fel? Kockás ingben is lehet ámulattal figyelni a darabot és frakkban is viselkedhetünk otrombán. Elsősorban nem ezen, nem a külsőségeken múlik a “nézőművészet”. A szélsőségek persze kerülendők.

    Az illatfelhő még keservesebb, ha nem drága parfümről, hanem olcsó, évtizedek óta a polcon álldogáló pacsuliról van szó… ;)!

  5. Kedves Sopeka, köszönöm az észrevételeket.
    Igen, van az az önkéntelen taps, ami nem bántó, de – tapasztalatom szerint – inkább a “tapsoljunk, oszt’ menjünk” érvényesül akkor, mikor otrombán belerondítanak a lecsengésbe (mert elsőnek kell kiérni a ruhatárba, mert elsőnek kell kiállni a parkolóból, mert megy a busz…stb). Egészen konkrét példát is tudnék mondani, de most inkább mégsem bántanék meg senkit…
    Azzal teljesen egyetértek, hogy frakkban is lehet bunkó valaki, de ha a test díszbe öltözik, nagyobb az esély, hogy a lélek is – erre a dologra már régen rájöttek az emberek, különben minek lenne ünneplő ruhánk, el lehetne egy életen át lavírozni egy kockás ingben, nem? ;)
    Az illatfelhő látom kulminációs pont, ezt majd egy következő kurzus anyagába beleveszem! :)
    Szép napot!

  6. Kedves Jucus és blogot olvasók!

    Úgy gondolom, hogy ez a bejegyzés arra jó, hogy az ember elszörnyűlködjön mások faragatlanságán. Akik eddig “parasztként” viselkedtek egy színházi előadás alatt, azok ezután is úgy fognak.
    Mielőtt a kisfiam megszületett, a párommal sokat jártunk színházba. Jó pár színházban megfordultunk már, többségében vígjátékokra és musical-ekre ültünk be.
    Szerencsére mi nemigen találkoztunk hasonló mentalitású emberekkel.
    Az öltözködést illetően megoszlanak a vélemények. Például a nyár esti vígjátékokra ellátogató nézők többsége lenge, kényelmes öltözetbe jár, beleértve a cipőt, szandált is. Ha belegondolok, hogy az “előírás” szerinti zárt cipőt felveszem és csak rajtam van ilyen lábbeli, akkor én érzem magam kissé kínosan.
    Véleményem szerint a színházi etikettet tanulni kell. Sokat kell színházba járni, megfigyelni, más színházba járó véleményét kérni.
    Hogy mikor tapsoljunk? Akkor, amikor “kell”. Mikor “kell”? Ezt az adott helyzet adja. Vagy amikor a többi néző elkezdi :) Nem kell megvárni a lámpák felkapcsolását, nincs ilyen szabály! Vastaps lehet sötétben is ülve vagy akár állva. Saját tapasztalat. Sőt lehet kezdeményezni is álló vastapsot, hiszen valakinek el kell kezdeni ;)
    Pacsuli illat? Ez soha nem megy ki a divatból, bármennyire is szeretnénk…
    A kommentemmel nem a kötekedés volt a célom, inkább a saját tapasztalatomat és véleményemet szerettem volna megosztani veletek.

    Krisztián

  7. Igen, “a színház nem tévé” . Ezt kellene tudatosítani azzal a hölggyel is, akit a szombathelyi bérletes előadásokon néhány szék választ el tőlünk, és hangosan kommentálja a színpadon történteket. Visszabeszél, mint öregasszony a TV-nek. Nagyon zavaró tud lenni.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.