Manapság nagy divatja van a virágevésnek, dicsérik nagyon ízét is hatását is, de eddig nem nagyon tudtam rávenni magam, hogy kezdjek valamit ezekkel a szépségekkel. Nem tettem bodzavirágot a palacsintába, a rózsaszirmokból sem csináltam rózsavizet, és az ibolyából készült fagyi sem vonz a pultoknál. Na jó kivétel mégis van, a bodzából szörpöt literszám készítek. Most viszont szembe jött velem egy izgalmas recept, ami a pitypangvirágból főzött mézet dicsőíti, és nagyon kíváncsi lettem. A kert úgyis tele van ezekkel a kis sárga fejecskékkel, cukor is van mindig a kamrában, kevés munka, néhány óra a tűzhelyen és kész a hamis méz. Azt írják.
Persze rögtön böngészni kezdtem a netet receptek után, és persze tele a világháló, ember legyen a talpán aki tud választani. Van aki egy napig áztatja a virágokat, aztán főzi. Van aki mindössze egy órát szán a műveletre. Aztán nagy különbségek vannak hozzávalók és mennyiségek tekintetében: a virág és cukor aránya is erősen változik. Van aki néhány maroknyi virághoz ad 1 kg cukrot, más egy teli tálnyihoz felet. Szóval végül kreáltam magamnak egy receptet és nekiindultam a kertnek.
Első szabály, hogy amennyiben nem szeretnénk, hogy kellemes sárga színben virítsanak az ujjainkon, húzzunk kesztyűt a szedéshez. Én erre nem gondoltam… :)
A fejeket szár nélkül szedjük le, mert egyrészt arra nincs szükség, másrészt meg irtózatosan keserű. Amúgy ha valaki ráveszi magát hogy egyet-kettőt elrágcsál naponta, azt meg fogja hálálni az epéje és a mája. Nagyon dicsérik salaktalanító hatását, eredményes vízhajtóként, vértisztítóként és még egy fogyókúrában is segítség lehet. Főleg szárában, gyökerében, friss hajtásában van a gyógyerő, ezekből érdemes teát, salátát készíteni, esetleg párolni. A hamis mézhez azonban a sárga fejecskékre volt szükségem.
Nagy tételben szedtem a virágot, kb 200 darabot. Nem mostam le, legfeljebb bogarakat pöcköltem le, ahol láttam rajta. Arra figyeljünk, hogy közvetlenül főzés előtt szedjük a pitypangot, mert hamar becsukódnak a szirmok, ha már lenyestük őket a szárukról.
Szóval ezt a jó tömeg virágot beletettem egy lábosba és ráeresztettem kb egy liter vizet, meg beledobtam egy citromnak a húsát – épp mint a bodzaszörpnél. Aztán már csak a tűzhely dolgozott: nagyjából egy órán át forraltam a virágokat, aztán előkaptam a szűrőt és átcsorgattam rajta a levet. Érdemes a szűrőben maradó virágokat óvatosan megnyomkodni, mert sok finom lé jön ki belőlük.
Ehhez az aranyló vízhez került nálam nagyjából egy kiló cukor és a lábas ment vissza a tűzre. Innentől úgy újabb egy órát rotyogtattam, néha megkevertem, a végén már kicsit lehet érezni, hogy sűrűsödik a lé. Még így forrón kell üvegekbe önteni – nálam 4 kisebb telt meg ezzel az adaggal -, bár riasztóan hígnak tűnik ekkor még, ne ijedjünk meg. Szárazd dunsztba kerüljön és amíg ki nem hűl, ki se vegyük onnan.
A végeredmény mesés. Persze legyünk őszinték, azért ez lényegében egy szirup, szóval a mézhez semmi köze, de azért csak használjuk úgy mint azt, amit a méhecskék csinálnak: sütibe, teába vagy akár csak a kenyérre csorgatva. Isteni.
És akinek megjött a kedve a kísérletezéshez, bátran szedegesse a virágokat. Lehet lekvárt készíteni orgonából, sört a bodzából, teát a rózsából, zselét az ibolyából. Az akácvirágról nem is szólva, felsorolhatatlan mi mindent készítenek belőle.
Akit pedig még mindig nem sikerült meggyőznöm, annak elárulom, a szervezetünk is hálás azért, ha esszük-isszuk kertünk virágait. A virágporok ugyanis tele vannak vitaminokkal, fehérjével, sok bennük a vas, a szelén, kalcium, kálium, mangán, cink és sorolhatnám. Ráadásul nem egy közülük gyógyhatással is bír. Érdemes velük kísérletezni!
