Még tart a gombaszezon, és ezzel most nem mondtam sokat. Hiszen aki kihajt a városból, hamar észreveszi, minden erdőszéli beállóban legalább két család vetélkedik, hogy ki ér előbb a vargányásba. Én nem gombászom – túrázom inkább, gyűjtőszenvedély nélkül – úgyhogy a receptem így kezdődik: végy egy gombaszakértő nagyapát vagy apát (esetleg barátot), adj kezébe egy kosarat, indítsd el az erdő felé. Vagy menj ki a piacra korán reggel, és végy 10 fej jóféle galambicát. Hivatalos nevén kékhátú galambgombát (Russula cyanoxantha).
A galambica, ahogy a vargánya, nem egy gyomorkímélő étel, valóban isteni belőle a pörkölt, sok hagymával, paprikásan és/vagy tejfölösen. Most egy szelídebb, gyomorra kevésbé veszélyes recept következik, nagyapám kedvence, aki szenvedélyes gombavadász hírében állt. Hajnalban célirányosan indult útnak, versenyezve a szomszédokkal, aki előbb kelt, az tarolhatta le a biztos helyeken az aznapi termést. Aztán ha hazaért, a friss gombafejeket nem kirántották, hanem be a tepsibe, sóval és fokhagymával megdörzsölték, tejföllel meglocsolták. És ennyi.
Ezt sütöttem újra – persze nem reggelire
Tehát kell 8-10 fej galambica, a szürkés hártyát a tetejéről lepucoljuk, aztán alaposan megmossunk, lecsepegtetjük. Kevés olívaolajba két-három gerezd fokhagymát apróra vágunk (nagyapám persze disznózsírt használt), két nagykanál joghurt (házi tejföllel se utolsó) frissen aprított kakukkfűvel, sóval, póréhagymával bolondítjuk.
Egy tepsit vékonyan kikenek olajjal, majd a gombafejeket ráhelyezem, és meglocsolom (bekenem) a tejfölös szósszal, bedobom a sütőbe, úgy húsz percre. Közé egész paprikát teszek, az is megsül szépen a gombákkal, később jó lesz salátának, vagy csak úgy, köretként. Lereszelek még 10 dkg füstölt sajtot, amit a legvégén, az utolsó tíz percben rászórok.
Körettel, vagy csak magában, almaecetes sültpaprika-salátával, vagy kenyérrel (ahogy nagyapám ette) is remek. Nem kell túlcifrázni. Mi kölessel tálaltuk, mert köles kiváló fehérjeforrás, íze remekül passzol a galambicához. (Meg hát az volt otthon:)