A végső roham beindult, parkolóhelyet sem találni a boltok közelében, persze-persze megértem egyszerűbb, gyorsabb készen megvenni a meglepit, (meg hát legót azért nehezen fabrikálnánk) de mennyire más a kézműves ajándék. És még mindig van rá idő, bár elismerem az „érlelést” kívánóknak – pl egy alkoholos darab – már késő nekilátni. A finom sütiknek azonban mindenki örül, gusztusos kis fémdobozban vagy csatos üvegekbe dugdosva gyönyörű ajándék lehet önmagában és kísérőként egyaránt.
Az előző írásban megosztott narancslekvár mellé mi például tettünk a kis karácsonyi papírzacskóba egy-egy mézeskalács szívet, rajta a megajándékozott monogramjával. A profik persze egy egész nevet is képesek ráhímezni egy-egy kis darabra – a mi tudásunk ettől még messze van. Szóval tanító- és óvónéniknek szaggattak és díszítettek a gyerkőcök. Kicsit gacsiba, kicsit kacskaringós – de az övék.
Közhely, hogy a karácsonyi készülődés igazi fénypontja a mézeskalács sütése, de tény, hogy mindenki szereti csinálni – és ahogy nőnek a kölykök egyre kevesebb vele a dolgom. :) Évekig kísérleteztem a különböző receptekkel – általában ehetetlenek voltak, szóval miután lekerültek a fáról, mentek a kukába. Aztán anyukám elárulta az ő titkos receptjét és ez lett a befutó. Roppant egyszerű, mert csak beledobálom a robotgépbe a 76 dkg lisztet – amit leszitálok előtte – , a 34 dkg porcukrot, 10 dkg vajat, 4 tojást, 8 kanál megolvasztott mézet, 2 teáskanál fahéjat, 3-4 szegfűszeget (összetörve) és két csapott evőkanál szódabikarbónát. Aztán jól megdolgoztatom a gépet és kapok egy jó sűrű masszát. Fontos: nem megijedni és nem lisztezni!!!
Ezt az anyagot be kell tenni fóliába, aztán a hűtőbe, ahol szépen pihenhet – minél többet, annál jobb. Én pl. legyúrtam egy jó nagy adagot, bedobtam a mélyhűtőbe és már napok óta ott várja, hogy majd karácsonyfadísz legyen belőle. Manapság egyre több régi szakácskönyvet nyomnak újra. A gasztronómia szerelmeseinek szerintem tuti ajándék Rézi néni, Emma asszony, Németh Zsuzsánna vagy Simai Kristóf könyve – hogy csak néhányat említsek. És hogy mi ebben a kézműves? Az, hogy a kísérőjeként süthetünk is egy-egy kekszecskét, mézeskalácsot a 100 éves „szakirodalomból”. Én például Móra Ferencné könyvét ütöttem fel, és ki is próbáltam belőle a mézes csókot – szerelmeseknek ajánlom – bár mi karácsonyi formát adtunk neki. Lehet ezt is hinteni színes cukorral, meg mázolni – kinek mi tetszik, a lényeg, hogy finom lett.
És végül egy eszeveszetten finom süti, a karácsony táján amúgy is „aktuális” gyümölcskenyér. A recept Hugh Fearnley-Whittingstall-é – eredetiben itt olvasható: https://www.rivercottage.net/recipes/chunky-fig-apricot-and-prune-cake – szerintem zseniális. Sütöttem én már sokféle gyümölcskenyeret – panasz sosem volt rájuk – de ez felülmúlhatatlan. Aláírom, a sok aszalvány, ami belekerül nem a legolcsóbb alapanyag, de hát egyszer egy évben ezt meg kell sütni.
A lényeg: fogunk egy tálat beleszórjuk a 22.5 dkg lisztet, 1 tk sütőport, csipetnyi sót, egy tk mézeskalács fűszerkeveréket és szépen összekeverjük. Egy másik tálban keverjük össze az apróra (de nem túl apróra) vágott fügét, aszalt szilvát, szárított barackot – mindegyikből 15 dkg-ot – majd tegyük hozzá a 8.5 dkg narancslekvárt, 1 citrom és 1 narancs reszelt héját és az egészet dolgozzuk jól össze. A harmadik tálba pedig 20 dkg puha vajat keverjünk ki 20 dkg cukorral, majd keverés közben egyenként adjunk hozzá 4 tojást. Minden tojással egy-egy kanálnyi lisztet is tegyünk hozzá. Aztán zutty bele a többi liszt és a gyümölcs. Nem szabad túlkeverni! Vajazott formába tegyük, majd toljuk be a sütőbe 160 fokra, 1.5 órára.
A formában hagyjuk kihűlni, aztán gyorsan dugjuk el, ha ajándékba szánjuk, mert hamar elpárolog.