Szilveszter napján azzal a kívánsággal a zsebünkben indultunk útnak a zalai dombok közti világvége felé, latyakban és tavaszi napsütésben, hogy mindenáron, a föld alól is parlagfüvet kéne beszereznünk. Mert a kórházban fekvő súlyos beteg barátnő erre esküszik. Természetgyógyásza tanácsolta: mint a petrezselymet, ezt kellene finoman a kenyérre szórni, úgy rágcsálni. Azt mondja, ez a gyom szinte már csoda, a legjobb gyógyszer!
Szóval honnan szerezzünk télen parlagfüvet?
Augusztus végén, ha tudtuk volna, hogy ez az ádáz, százszor is kiátkozott gyomnövény (alias Ambrosia artemisiifolia) bármire is jó, kazalszám gyűjthettük volna. De nem tudtuk. Télen ez nehezebb ügy. Mondhatnánk lehetetlen, főként, hogy botanikai ismereteink végesek. Hiába kutattuk át a természet legbujább rengetegét, egy árva zöldellő kórót nem találtunk. Kertész barátunk csak legyintett a különös kívánságra: lehetetlen küldetés ez, legalábbis január elején. (A növény – olvashatjuk a wikipédián is, magról szaporodik, és egynyári. Ősszel a magok beérése után elpusztul. A friss termés nem kel ki a tavasz beköszönte előtt. A nyugalmi periódusa január végéig tart, amikortól már csírázásra kész, csak a felmelegedésre vár.)
De tényleg ez a leghasznosabb gyógynövény?
Mi is felhívtunk barátnőnk belgyógyász-természetgyógyászát, aki megerősítette a hírt: valóban esküszik rá, hogy a parlagfűnél nincs jobb természetes orvosság. Csak mértékkel, keveset szabad belőle fogyasztani, jól összevágva, naponta épp csak egy csipetnyit. Tanácsolta, ha többet szeretnénk megtudni a parlagfűről, bogarásszuk át a netet, mert ennek már komoly szakirodalma van.
Nekiláttunk hát bogarászni: angol nyelvterületen kezdtük, a parlagfűnek tényleg komoly szakirodalma van, noha nem a gyógyászati célra történő felhasználásának, hanem az irtásának, és az allergia elleni védekezésnek. Gyógyhatásairól angol nyelven nem találok cikket.
Ősmagyar csoda lett a parlagfűből
Aztán megvilágosodom: a magyarok szövetsége honlapján találok egy hosszas írást, aminek különböző olvasataiba másutt is belebotlok. Ebben az áll, hogy Lajos Atya, a lazarista missziós pap, a magyar újkori természetgyógyászat úttörője volt az, aki magyar nyelvterületen először hirdette a parlagfű hasznosságát. Ez az írást aztán több változatban is megtalálom a neten.
Egy helyütt, Dr. Ágfelhalmy Botond honlapján ezt találom róla: „Sokoldalúságát bizonyítja az a tény is, hogy nemcsak finom és üdítő „férjszelídítő” tea, hanem gyors és hatékony hajnövesztő csodaszerként is egyre ismertebb a gyógyítók körében. A kutyatulajdonosoknak örömteli hír, hogy kis kedvencük szőre a parlag-csodaszer hatására gyönyörű fényes lesz…. Nagy mennyiségben tartalmaz B37 vitamint, és a kevésbé ismert P2 vitamint. Ásványi anyagokban gazdag, sok vasat, rezet és káliumot tartalmaz, ezen kívül enzimeket és nyomelemeket.”
Aztán amikor ezt olvasom: „Dr. Ágfelhalmy Botond őshon kutató, aki az Ob vidékén egy pár családból álló kis manysi faluban találkozott a megváltó elixírrel.” – hmm… hát erősen felülkerekedik bennem a kételkedés.
A Facebookon is érdekes csoportra találok.
Mi az igazság?
Mielőtt a legújabb divathullámokra felülve nekiállunk parlagfüvet vacsorálni, azért nem árt az óvatosság, de kinek higgyünk? Miközben vadul küzdünk a parlagfű-mentes Magyarországért, aközben lehet – hallgatva a természetgyógyászra -, tényleg a leghatásosabb rák-gyógyszert írtjuk nyaranta a lábunk alatt? Vagy badarság az egész?
Én egyelőre kételkedem, de lehet, idén nyáron kipróbálom. Eddig még nem voltam allergiás…