Hűsítő, pikáns salátaleves Erdélyből, az első kánikulai napokra

SAM_4927
Hadd kezdjem egy vallomással: míg jó sorsom nem vezetett el Zalaegerszegre, soha életemben nem hallottam erről a levesről. A fejes salátát csak ecetes lében úszva láttam addig, tojásos nokedli mellé. (Na jó, ez elég régen volt, a múlt században…:) )
Aztán kedves kollégám, az Aase-díjas György János színművész (aki a mai napig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja) jóvoltából sikerült leves formájában is megismerkednem a zöld levelekkel. Ő székely édesapjától tanulta a receptet, Székelyföldön ez ismert és kedvelt étel….

Megmondom őszintén: elsőre nem tűnt valami bizalomgerjesztőnek a kinézete, az íze pedig szokatlan volt. Később aztán – ahogy kiteljesedett gasztronómiai fejlődésem, megszerettem és a kedvencem lett. Nem mondom, kell hozzá egy kis kalandvágy és merészség, de aki nyitott az újdonságokra, nem bánja meg, ha kipróbálja! :)
Ezt az üdítő, pikáns levest leginkább ebben az időszakban tudjuk autentikusan elkészíteni, hiszen ilyenkor terem meg hozzá minden a kertben, ráadásul a nagy melegben hidegen is fogyasztható.
 SAM_4928
Hozzávalók 2-3 személyre:
2 szelet füstölt szalonna
1 nagy vagy 2 kisebb fejes saláta
1 szál új fokhagyma
1 kis csokor kapor
1-2 evőkanál liszt
só ízlés szerint
2 dl tejföl és/vagy tej, esetleg aludttej
pár csepp citromlé vagy ecet
A szalonnát kis kockákra vágjuk és kiolvasztjuk. A pörcöt kiszedjük, a kisült zsírba lisztet rakunk (akár gluténmenteset is lehet!) és beleszórjuk a zöld levelével együtt apróra vágott friss fokhagymát. Az előzőleg megmosott és 4-be vágott salátadarabokat belehelyezzük, átforgatjuk, majd felöntjük kb. 1 liter vízzel. Néha megkavarva felforraljuk, sózzuk (esetleg kevés ételízesítővel ízesítjük). Ha felforrt, belekeverjük az  összevágott kaprot és a 2 dl tejfölt/tejet. Végül még kedvünk szerint savanyítjuk. Tálaláskor megszórjuk a kisütött szalonnakockákkal. Erdélyben 2 tojásból rántottát sütnek, ezt teszik a mély tányérba és erre merik rá a levest!
SAM_4926
Jó étvágyat!
by Jucus