Nem tudom, mennyi energia kell ahhoz, hogy az emberfia egy láncra szerelt golyót nyolcvan méterre eldobjon, de részemről – így a vakáció kétharmadán túl –felér egy olimpiai arannyal, ha kisgyerekes szülőként sikerül ide-oda logisztikázva túlélnem a nyarat.
Szóval, ami a gyerekeknek nyári paradicsom, nagyival, korlátlan tv-és netfogyasztással, az nekünk szülőknek rémálom. Ha dolgozni kell, és nem vehetünk ki szabadságra tíz hetet egyben… akkor törhetjük a fejünket, melyik gyereket mikor, hova és mennyiért pateroljuk el.
Ez az a stratégiai játék, amit anyák és apák tízezrei hónapok óta űznek: leszervezni a nagyszülőkkel és/vagy a nagynénikkel a nyarat. Hogy lássuk csak, ezen a héten a te anyád ér rá, aztán az enyém, aztán húszezerért befizetünk egy tábort, de ha két gyerek megy, akkor már negyven, és mi lesz az utolsó három hétben? Neked mennyi szabadságod van? Mert engem a munkatársak felnégyelnek, ha még egy napot ki merek venni…
Nem tudom, szülő-sorstársaim hogy vannak ezzel, de a magam részéről már nagyon várom, hogy leteljen ez a három hét is, és vége legyen a nyárnak, mert akkor helyreállhat a rend. Lesznek újra gyerekeim, akiket reggel kelthetek, aztán cipelhetek ide-oda… mert a családi logisztika persze akkor sem áll le.
Aki finnyás, az fizessen!
De egyszer megmagyarázhatná nekem valaki, aki nem pedagógus és nem gyerek, minek és kinek jó ez a közel három hónapos iskolai szünet? Belegondolt már ebbe valaki? Mert mit tegyenek azok, akiknél (az általános nyugdíjkorhatár emelkedésével egyre többen élik meg ezt) dolgoznak a nagyszülők? Vagy már nem élnek? És nem keresnek elég jól ahhoz,hogy hónapokra táborokba adják a gyerekeiket.
Jó tudom, kell a gyerekeknek nyáron a pihenés, másrészt azon sem vitatkozom, hogy júliusban, a harmincfokos kánikulában bárkit hatékony tanulásra lehetne ösztönözni…
Tudom, tudom azt is, ha történetesen városban élnek, és nem falun: a város biztosít kötelező napközis tábort, amúgy tele zűrös csemetével, ahová– úgy hírlik – ciki járni. Kijelölt, ingyenes ügyeletes ovira is ráhajthatunk, – hangsúlyozom, ha városban élünk – ahol senki sem ismer senkit, és a megrémült párévesünket vadidegen óvó nénik nyugtatják.
De vannak jó példák is, csak irigykedem, hogy egy Szombathely közeli faluban például, a művelődési házban egész nyáron felügyeletet szerveznek a gyerekeknek. Szörppel és programokkal várják őket. Adnak egy helyet, ahová a kölykök bármikor befuthatnak, találkozhatnak a haverokkal, felügyelet mellett játszhatnak… Kell ennél több? Több ilyen hely kéne…
Persze, ne legyünk finnyásak, mi is elvoltunk valahogy. Engem hónapokra kicsaptak falura. Irigyeltem is azokat, akik kulcsos gyerekként élvezték a flasztert, vagy tv előtt nyaraltak… és mennyire utáltam volna ezt a felnőttes okoskodást arról, hogy érdemes lenne végre valakinek átgondolni, miért is ragaszkodunk ennyire ehhez az értelmetlenül hosszú nyári szüneteléshez.