4 tipp arra, mit is adjunk a gyerek kezébe, ha már rákapott az olvasásra

olvasó lány

Itt és most folytatom a korábbi bejegyzésemet, – melyben arra kerestem a választ, mit adjak a gyerek kezébe, hogy rákapjon az olvasásra – arról, hogy a sikeres olvasóvá nevelés projekt után, újabb kihívás elé kerültem. Most mit adjak a kezébe, ami felér az első nagy élménnyel, hiszen a beetető Tom Gates könyvek szinte ronggyá lettek olvasva.

Azért abban biztosan egyetért velem mindenki, hogy a könyvesboltok árai mellett elgondolkodik az ember, hogy mikor ruházzon be egy-egy új kötetre, ünnep idején persze kinyitjuk a pénztárcát, de hát ez a gyerek gyorsan és sokat olvas, szóval nem tart ki a könyv szülinaptól névnapig. Leültem tehát a gép elé, megnéztem az online boltok kínálatát, aztán egy-egy megnyerő darabra a könyvtár adatbázisban is rákerestem.

4 tipp arra, mit is adjunk a gyerek kezébe, ha már rákapott az olvasásra részletei…

Mert nincs lehetetlen: így készíts otthon, akár tízóraira müzliszeletet

DSCF4394

Ismerős helyzet ugye, amikor az ember a bevásárlókocsit tolva halad a bolt polcai között és közben valaki(k) folyamatosan mutogatják neki, mi maradt le a listáról. „Anya veszünk ilyent? Nem. Anya veszünk olyant? Nem. De anya légyszi, légyszi, légyszi!!! Nem.” És megy fel a vérnyomás. A cérna meg akkor szakad el, amikor még azt is hallom: „De anya, ez egészséges…” Általában persze jó sokan hallják, hogy milyen kőszívű anyja van ennek a gyereknek, hiszen tényleg csak túró, meg tényleg 100%-os, meg csak egy kis piskóta, és tényleg csak egy harapás müzli…És még a lelkiismeretre is hogy tud hatni ez a kis 130 centi, ahogy mondja, hogy „Tízóraira is mindenki visz valami finomat…” Mert nincs lehetetlen: így készíts otthon, akár tízóraira müzliszeletet részletei…

Bejártuk Tolnát, Baranyát… – az egyhetes családi összetartás krónikája folytatódik (2. rész)

Emlékeznek még? Volt egyszer egy család, – apa, anya, kicsi lány – akik útnak indultak egy állig begombolkozós októberi reggelen és meg se álltak Szekszárdig. Onnan eljutottak már másnap a Gemenci erdőbe, harmadnap a tengelici fürdőbe, korzóztak Pécs belvárosában, majd újra a természetbe vágytak, visszatértek egy vadles erejéig, végül Szekszárdot is bejárták.vadmalacok

A langymeleg novemberből emlékezve, a nappali hőmérsékletekre lehetett egyedül panaszunk. Egy nyughatatlan, mindenre elszánt kisgyereknek márpedig kell néhány óra szabad levegő, ezt is szem előtt tartottuk. Bejártuk Tolnát, Baranyát… – az egyhetes családi összetartás krónikája folytatódik (2. rész) részletei…

Itt és most őrült meg a világ – Te vennél a kutyádnak, macskádnak adventi naptárt? November elején?

Megérett a civilizációnk a pusztulásra – állt meg mellettem valaki a szupermarket polca mellett. A megdöbbenés és a kirobbanó nevetés után mélységesen egyetértettem vele, amikor követve tekintetét megláttam ezeket a cukiságokat.

IMG_20151102_105331

 

Kedves kutyus-cicus gazdik: jó hírrel szolgálhatok!

Itt és most őrült meg a világ – Te vennél a kutyádnak, macskádnak adventi naptárt? November elején? részletei…

Sajtot a fáról – birsalma új köntösben

Ha létezik csúnya gyümölcs, akkor a birsalma az az. Sőt én az egyik legmacerásabbnak járó díjjal is kitüntetném, ha lenne ilyen. Amikor évről évre nálam landol néhány ládányi belőle, már szívom a fogam, aztán vagdosás-pucolás közben morgolódom sokat, passzírozásnál meg már szitkozódom és megfogadom, hogy soha többé… Ráadásul még a kóstolásra is várni kell napokig, szóval nem egy hálás dolog birsalmából sajtot készíteni. De az eredmény kárpótol, olyannyira, hogy minden évben elfelejtem, hogy megfogadtam „soha többé”.

 

DSCF4418(1)

Sajtot a fáról – birsalma új köntösben részletei…

Mert kell egy kis elvonulós együttlét ősszel is – Tolnában, Baranyában gasztrotúráztunk

Végy egy munkában megfáradt apát, egy kerek szülinapos anyát és egy alig kétévest, akik mind arra vágynak, hogy végre együtt töltsenek egy hetet. Apropó tehát van az utazásra, már csak a helyszínről kell dönteni. A gyermek ki nem állhatja, ha hosszan, bekötve, egy helyben kell ülnie az autóban, a bő három órányi odaút – benne másfél óra alvásidővel – még nem lépi át az ingerküszöbét, gondoljuk mi, és tényleg nem.vaddisznók[1]

 

Irány Magyarország, a Dunántúl, azon belül Szekszárd, ami egy történelmi borvidék központja, és ahonnan könnyűszerrel el lehet jutni a Gemenci erdőben közlekedő kisvasúthoz, a nagyrezéti vadmegfigyelőhöz, a pécsi Zsolnay Negyed Bóbita Bábszínházába, csakúgy mint Püspökszentlászlóra, a hosszúhetényi Almalombba, Bajára vagy a tengelici fürdőbe.

Mert kell egy kis elvonulós együttlét ősszel is – Tolnában, Baranyában gasztrotúráztunk részletei…

Tépj és spájzolj! Készülj most, és gyógyulj télen fűszernövényekkel

kakukkfű 2

Most még hol süt a nap, hol az eső szakad, de az időjósok szerint nemsokára már talaj menti fagyokra is számíthatunk, úgyhogy elő a gumicsizmát és futás a kertbe, szüreteljünk amíg még lehet. Nem, nem a zöldségekre és gyümölcsökre gondolok – az már cikkre sem érdemes :). Van még a kertben ilyenkor néhány szál a fűszer- és gyógynövényekből is, amiből érdemes bezsákolni. Persze-persze a főzéskor is jól jönnek majd, de érdemes gondolni arra is, hogy jó néhány ezek közül immunerősítésre is használható. Arról nem is beszélve, hogy a közelgő influenza szezonban jól jön majd a segítségük, ha netán ágynak esnénk. Tépj és spájzolj! Készülj most, és gyógyulj télen fűszernövényekkel részletei…

Szeress, ne háborúzz?! Most miért hisztis ez a gyerek?

funny-cute-child-smile-1400x1050

Egy, kettő, három, négy… Mostanság sokszor kezdem így a mondataimat, persze ezt még magamban dünnyögöm, mielőtt belekezdenék. Mielőtt belevágnék az újabb és újabb nevelő célzatú monológomba. Úgy tűnik, erőteljesen megváltozott a kislányom. És nem túl kedvezően. A kis drága földre szállt tündér, – a morcos nagyobbik után főleg annak tűnt – aki folyton csak mosolygott, vicceskedett, kedveskedett, simogatott és ölelgetett kifordult magából. Parancsolgat, durcázik, üvöltözik, rugdal, mogorva és szófogadatlan. Szeress, ne háborúzz?! Most miért hisztis ez a gyerek? részletei…

Segítség! Etikátlan a tanár úr! Elő a kódexszel!

Beleolvastunk a pedagógusok etikai kódexébe, merthogy készül egy ilyen is, egyelőre tervezetként lapozható…

bad_teacher-thumb-640xauto-3698

Tegyük fel, hogy munkahelyünkön a főnökünk egyszer csak azt mondaná, hogy szeretné ha némely dolgokra jobban ügyelnénk mostantól. Csak úgy a miheztartás végett. Például munkahelyünkre sose panaszkodjuk, csak jót mondjunk. Hivatásunkhoz méltóan öltözködjünk, felejtsük már el a dekoltázst meg a túl minit. Igyekezzünk senki sem megbotránkoztatni azzal ahogy beszélünk vagy viselkedésünk.

Lehetőleg tegyük le a kávét-cigit-alkoholt vagy ha nem sikerül, menjünk orvoshoz. Amúgy is csak akkor menjünk dolgozni, ha testileg-lelkileg toppon vagyunk, máskülönben megint menjünk dokihoz. Ha hazaesünk rögtön vegyük elő a tankönyveket, mert élethosszig kell… A munkatársakkal, beosztottakkal sose bizalmaskodjunk, meg ne is beszéljünk csúnyán előttük. Ha pedig azt látjuk, hogy nem úgy dolgozik, ahogy kellene, szóljunk már rá, vagy menjünk panaszra a főnökhöz.

Nyilván legtöbben csak pislognánk, hogy mi van???

Segítség! Etikátlan a tanár úr! Elő a kódexszel! részletei…

Borongós, őszi reggelekre, akár tízóraira is – A nagyi békebeli kuglófja

IMG_20150914_181447A következő tízóraival egy nagy gond van, nagyon gyorsan elfogy. Úgyhogy sütés után gyorsan kell cselekedni és leszelni egy nagy darabot, ami a suliba megy, a többi ugyanis hipp-hopp elpárolog. A kuglófról van szó, méghozzá egy békebeliről, amit a gyerkőc nagyija süt gyakran, s anno el is irigyeltem tőle, ám amikor kiderült, hogy a lágy tésztát kb 10-15 percig veri fakanállal, akkor úgy döntöttem, a kuglóf az ő reszortja marad. Csakhogy olyan pihe-puha finomság ez, hogy nehéz kivárni, míg újra eszébe jut a nagyinak… Szóval gondoltam egyet és bevetettem a robotgépet, és láss csudát, működik. Így került a kuglóf is a tízórailistára.

Borongós, őszi reggelekre, akár tízóraira is – A nagyi békebeli kuglófja részletei…